Sziasztok! 26 éves vagyok. Az édesapám amikor fél éves voltam, elhagyott minket, azóta sem láttam. Az anyám megismerkedett a nevelőapámmal kb 2 éves koromban, nemsokára hozzá is ment feleségül, és szült neki három lány gyermeket, akik a féltestvéreim. Addig amíg a harmadik hugom meg nem született, minden teljesen rendben ment a családunkban, viszont a születése után a nevelő apám teljesen megváltozott.
Amint "kész lett" a saját családja, szinte attól a naptól kezdve, a velem való viszonya teljesen megváltozott. Először kis apróságokkal, hogy csak a lányainak vett akármit, tehát mindenből hármat, ha vitatkoztunk valamin, kivétel nélkül mindíg a lányainak adott igazat, én meg kaptam a pofonokat, aztán már mindenért engem talált meg, és egy szép nap visszaköszönés nélkül ment el mellettem az utcán. Ekkor voltam kb. 9-10 éves. Az anyám, aki meghalt sajnos néhány éve, nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel, bármit kérdezett vagy mondott a nevelőapámnak ezzel kapcsolatban, csak vita volt belőle, aminek az lett a vége mindíg, hogy ha nem tetszik, ellehet menni. Anyu viszont 4 gyerekkel maradt ugye, mert nem volt hova és főleg miből elmenni. Ezért a dolgok folytatódtak változatlanul, és így nőttem fel. Anyukám néhány évvel ezelőtt meghalt. A nevelőapámmal azóta még durvább a kapcsolatunk. Hozzáteszem, hogy az évek alatt elég jól kiismertem, és nem tartom egészséges embernek. Olyan valaki, mint az a ló akinek lefedik a szemét hogy csak előre lásson. Hihetetlenül ostoba. Az a baj az ilyen emberekkel, hogy azt hiszik magukról, hogy mindent tudnak, és pontosan az hiteti el velük, hogy mindent tudnak, hogy NEM TUDNAK SEMMIT. Ezért aztán mondhatsz bármit, érvelhetsz akárhogy akármiben, mivel képtelen a logikus gondolkodásra, csak azt hajtogatja ami a fejében van. Ha az eget pirosnak látja, akkor hiába győzködi egymillió ember, hogy az kék, nem, egymillió ember a hülye, és nem ő az aki rosszul lát. Na a lényeg az, hogy mióta az anyu meghalt, azóta még durvább a dolog, mint amilyen előtte volt. Nem csak szemétkedik, hanem aljasul szemétkedik. És ezekkel a dolgokkal nem tudok már mit kezdeni. Ennek sosem lesz vége. Mondhatnátok hogy költözzek albérletbe, két oka van, ami miatt nem teszem, egyrészt részem van a lakásban, amit ő nem fog kifizetni, én pedig ezért nem adom oda, másrészt albérletre sem költök 70.000 pénzt amikor keresek 90-et. Harmadszor pedig nem én vagyok a sz..m..tláda, nem hiszem, hogy nekem kellene menekülni, mert ez nem megoldás. Bár másikat sem tudok. Már hívtam lelkisegélyszolgálatot, megkérdezék hogy van a gyomrom, sokat idegeskedek, de segíteni, mondani valami okosat, azt nem tudtak. Hívtam a rendőrséget. Megkérdezték, hogy bántalmazott-e, mondtam, hogy nem, de azért nem mert nem hagytam. Ebbe ők nem szólnak bele, mert ez családi ügy, ha megsérülök, vegyek látleletet, és akkor majd... Tényleg nem tudom, mit lehet tenni. Ez már tart 16-17 éve, akkora feszültség és gyűlölet és harag és düh van bennem, hogy szabályosan zsebre kell tennem a kezem, hogy ha amikor nekem jön, akkor ne tragédia legyen a vége a dolognak, mert ha visszaütnék, akkor nem tudom hogy megállnék-e. És ami szomorú, hogy a hugaim csak nézik, hiszen az apjuk, a rokonok nézik, a szomszédok nézik, és senki nem csinál semmit. Viszont ha egyszer kivenném a kezem a zsebemből, és visszaadnám ami neki ami bennem összegyült a 17 év alatt, akkor biztosan én lennék mindenki szemében a szar szemét szar alak, mert nézzem meg mit csináltam. De ez sem érné meg, mert kapnék érte annyit mint egy rendes emberért, és az életemet nem fogom tönkre vágni egy elmeháborodott majom miatt. Csak ez is biztonság érzetet ad neki, sérthetetlen, azt csinálhat amit akar. Pedig ezer undorító aljas dolgot tudok mondani, amit csinál, amivel kikészít, és nem tudok mit tenni ellene. Lehet tenni valamit jogilag?
"édes" mostoha
- 1
- 2
Kérhetnéd a közös tulajdon megszüntetését, de mivel valószínűleg a nevelőapádnak haszonélvezete van a tulajdonrészeden, sokra azzal sem mész.
Hát igen, nem mennék vele semmire. Tökéletesen védve van, biztonságban érzi magát, és ezért azt csinál amit akar. Meg tudnám védeni magam, de úgy járnék lehet mint az a kislány aki néhány évvel ezelőtt 13 évesen lelőtte az apját aki csúnyán bántalmazta őt és a rákos anyját. Röhejes, hogy akkor azt mondták, hogy ez nem lehet megoldás, mégsincs senki aki mondana valami okosat, ami megoldás lehet az ilyen emberekkel szemben. Én felnőtt vagyok felelőség tudattal, én nem tennék ilyet, de kár hogy nincs olyan fogalom a jogban hogy lelki terror elleni önvédelem.
Sekula!
„egyrészt részem van a lakásban, amit ő nem fog kifizetni”
Nem tudom, hogy ez mekkora rész, mert ezt nem részletezted. Viszont ha a nevelőapád és édesanyád fele-fele arányban voltak tulajdonosai a lakásnak, akkor szerintem most úgy néz ki a helyzet, hogy 1/8-ad részben vagy tulajdonos a nevelőapád holtig tartó haszonélvezetével terhelve. De ha a lakás teljes egészében az édesanyádé volt: akkor is csak 1/4-ed részben vagy tulajdonos (szintén haszonélvezettel terhelve).
Mindebbből csak azt akarom kihozni, hogy ha feltételezzük, hogy a nevelőapád - az ő haszonélvezeti jogát is figyelembevéve - kifizetné neked a részedet (1/8-adot vagy 1/4-edet; persze erre őt semmi nem kötelezi) : akkor könnyen előfordulhat, hogy még mindig ott vagy, ahol a part szakad. Kétlem, hogy pusztán ebből egy önálló lakásra futná.
Szerintem itt egy megoldás van: az albérlet. Ennek nem feltétlenül kell 70.000 Ft-ba kerülnie. Társulhatsz másokkal: pl. egyetemisták összefogva jóval kevesebből is kijönnek fejenként az albérlet költségét tekintve.
Csak azt akarom mondani, hogy nem hiszem el, hogy mindössze egyetlen megoldás van, nevezetesen az, hogy együttélsz egy olyan emberrel, akit szívből utálsz. Saját magadat csapod be, ha erre az egyetlen "megoldásra" szűkíted le a gondolkodásodat.
Az ingatlanon fennálló tulajdoni részedet nem kell őrizned, azt nem lopja el senki.
Másrészt tegyük fel, hogy a nevelőapádat holnap elviszi az ördög. Akkor még mindig ott a három húgod, akikkel közös tulajdonod áll fenn a lakáson. Most már ugyan haszonélvezettől mentesen, de továbbra is csak 1/8-ad vagy 1/4-ed. Ezt sem érzem egy felhőtlen viháncolásra okot adó szituációnak a részedről.
Szóval itt lépned kell, és nem befelé, hanem kifelé. Ha meg nem lépsz: a gyomorgörcsöt leginkább saját magad okozod magadnak; bármilyen része is van ebben egyébként a nevelőapádnak.
Társulás másokkal (akiket te választhatsz meg, akiket bármikor otthagyhatsz) albérletben; nyilván szűkösebben élve mint korábban, amikor nem kellett az albérletért fizetned. Viszont nyugodtabban, békésebben; idegeskedésektől mentesen.
Az (okosan választott) albérleti díj alternatív költsége a mindennapi idegeskedés; akár még évtizedeken keresztül. Hogy egyik vagy másik éri-e meg neked: te választasz, és nem a nevelőapád kényszerít erre vagy arra.
És szerencsétlennek se érezd magad, mert pl. van munkád, van tulajdoni részed; esetleg megtakarított pénzed is. Százezrek vannak ebben az országban, akiknek jóval kevesebb jutott mint neked (és ezt nem a demagógia szintjén akartam említeni).
A dolog teljesen egyszerű: fel kell hagyni az önsajnálattal, és el kell kezdeni gondolkozni az alternatívákban. Mert alternatívák mindig vannak.
Szia Vzoli!
Először is köszönöm, hogy írtál. Nézd, igazad van abban, hogy a legjobb lenne egy albérletbe elmenni. Sokat gondolkodtam már ezen, és kerestem is. Valóban lakhatnék együtt 2 vagy 3 egyetemista sráccal. De meddíg tartható ez? 2 évig? Egy önálló albérlet, 45-60.000 ft között van, + rezsi + szokás a 2-3 havi kaució, vagyis rögtön 150.000,-ft + az első havi. És ezek kis garzon lakások, nem 2-3 szobás összkonfortos berendezett lakás. Azt írtad, hogy az ingatlanon fennálló tulajdoni részemet nem kell védenem, mert nem lopja el senki. ebben igazad is van, normális esetben. Tudod mi a necces az albérletben? Hogy bármikor történhet valami, elüthet a busz, vagy felmondják az albit és nem találok időben másikat, és míg más fiatal ha nincs más, utolsó lehetőségként még mindíg hazamehet, engem a nevelőapám viszont nem engedne be mégegyszer, ebben biztos vagyok. És hiába lobogtatnám, hogy tulajdonrészem van, ezt próbáld megmagyarázni valakinek, aki nem lát tovább az orránál. Egyébként ha lakásunk ér 12 milliót, annak az 1/8-ad része másfél millió, ami tényleg nem elég egy saját lakásra, de jó alap lehet egy lakáshitelre. És az ember inkább fizet valamiért ami az ővé, mint egy vadidegen valakinek valamiért ami nem az övé. Én is. Azonkívül pedig mit érek a tulajdonrészemmel, ha nem élhetek benne normális életet, sőt még jobban tenném ha lelépnék. Nem kényszerít hogy elmenjek, csak éppen nem hagy más lehetőséget. És mindezt azért, mert olyan amilyen. És közben tudod mi az ami fontos? Hogy nem változik semmi. Én nem sajnáltatni akarom magam itt, tudom hogy sokaknak van nagyobb (bár inkább azt mondanám hogy másféle) problémája, de attól bepöccenek, hogy ezeket az undorító és aljas dolgokat amiket csinál velem, úgy csinálja, hogy nem terheli semmi felelőség. Az emberi szemétségre nincs semmi jogi formula. És ezért nem változik semmi. És én igazából ezért írtam ide, hogy hátha van...
- Nem azért hogy védjem de
- tudom milyen az a helyzet amikor meg van kötve a kezed, mert nincs anyagi és emberi háttere az embernek. Én is voltam hasonló helyzetben - nem tudtam költözni mert ugyan lett volna hova de a havi költségeket nem tudtam volna fizetni. Mondtak nekem is sok okosat -pl. ezeket hogy másokkal együtt stb - de így nehéz bevállalni a "lesz ami lesz" -re meg a "majd csak lesz valahogy"-ra amikor nem számíthatsz majd senkire ha sz..ban leszel.
Bár rám azt mondják túlaggodóm a dolgokat - szerintem meg jobb minden eshetőséget átgondolni ( pl mi van ha a másik fél kikötlözik és neked kell majd fizetni a teljes albit?) és úgy dönteni.
Ja most lárom Sekula is írta már ezt.
Szerintem a lakáshitel járható dolog lesz - és igen fizesd a sajátod inkább.
Mielőtt valaki írná.: igen, abba is bele lehet bukni stb , de mindeki maga tudja mit tud vállalni.
És kifizetsz ugyanannyit egy albélretre mint amennyit törlesztesz lakásra.
Szeritnem a fő gond itt a szemétkedés - minden következmény nélkül.
Az egyik ismerősöm annyit mondott: jól meg kell verni a sötét utcán - bizonyítsa be hogy ki volt. Mert ugye a magyar jogban bizonytani kell.......
Tényleg mért nincs valaki aki kiosztaná vagy így vagy úgy? Mért félnek(?) ennyire tőle?
Mondjuk valóba jogi megoldás lenne az igazi -az ellen nem tud semmit tenni akármennyire okosnak hiszi magát. Aztán akkor jó pofára esne az öreg.
De hadd kérdezzem meg itt azt is: a féltesók nem mernek szembefordulni vele vagy az ő oldalán állnak?
Szia itt is kisrita :-)
Tudod hányszor gondoltam már rá, hogy vagy én fogok egy baseball ütőt és adok az arcának, vagy mással találtatnám meg? Csak ilyenkor mindíg eszembe jut, hogy olyan mindenki számára nyilvánvalóan utáljuk egymást, hogy ha egy vad idegen, ismeretlen fickó a metró alá lökné, akkor is én lennék az első akit a zsaruk megtalálnának, hogy van e valami közöm a fickóhoz.
A féltesóim közénk állnak, hogy ne menjünk egymásnak, de többet nem tesznek az ügyért. Õk úgy gondolkodnak, hogy az apjuk és ezért neki mindíg igaza van. Amit a nevelőapám mond, az van. És ez azért rossz, mert nincs önálló véleményük az otthoni dolgokban.
Nézd, kisrita, két dolog lehetséges. Az egyik az, hogy sekula Szent Sebestyén 53. reinkarnációja, akinek az ajkán lágy mosoly jelenik meg, amikor a testébe fúródó nyilak darabszáma eléri a százat, mert hurrá, úgy szép a szám, ha kerek.
A másik az, hogy sekula számára a helyzet mégsem olyan sötét, mint ahogy a nyitóban azt lefestette (lelkisegélyszolgálat, rendőrség, "ez már tart 16-17 éve", "feszültség és gyűlölet és harag és düh van bennem", "zsebre kell tennem a kezem ... ne tragédia legyen a vége"). Mert ebből számomra az következett, hogy a különköltözésnek nincs alternatívája.
Sekula már 26 éves, nagyfiú, el tudja dönteni, hogy ezek közül melyik áll fenn valójában. Mindenki a maga szerencséjének jogásza.
(Egy halk megjegyzés azzal kapcsolatban, amit fentebb írtam.
„ez azért rossz, mert nincs önálló véleményük az otthoni dolgokban” - sekula 07.19. 20:37
Az „otthon” szó használata mint elszólás mindenesetre számomra arra utal, hogy a helyzet azért mégsem lehet olyan sötét. Én biztos nem nevezném otthonnak azt a házat, ahol már évek óta kényszerből és szükségből össze vagyok zárva a legnagyobb ellenségemmel. Akkor sem, ha ott nőttem fel, és ott éltem együtt a már jópár éve elhunyt szeretett édesanyámmal.)
Vzoli!
addig amíg nincs az ember mellett támasz addig igencsak sötéten látja a dolgokat. Onnatól amikor társat talál, akkor már ott a fény - van kibe kapaszkodni, van aki segít. Hidd el tapasztalatból beszélek. És onnantól minden könnyebb, már nem is olyan kilátástalan a helyzet, már mindenre van valami megoldás hiszen
már nem vagy egyedül a nyomoroddal. Ami más szemében lehet hogy nem más mint a problémád eltúlzása. A tehetelten düh odáig tart csak, onnantól átalakul rossz emlékekké, keserűséggé. A másik ha 26 évig csak azt kapod otthon hogy sz.r alak vagy -az annyit tesz: önbizalom= nulla, és el is hiszed magadról hogy nem vagy képes semmire. Ez pszichológia.
Nekem ez a személyes tapasztalatom.
Meg belém belém nevelték a szülők tiszteletét - akármilyen is, mégiscsak ő nevelt fel. Kaptam, én is inkább hideget - mint meleget - megtehetném hogy amikor a legnagyobb szükségük lenne rám akkor fogom magam és elegánsan odébbállok a sok sérelmet megtorlandó - de nem teszem.
Szerintem ez emberség kérdése.
De nem látunk bele egymás életébe - kit milyen sérlem, bántás ért , kinek mit okoz a lelkében -nem vagyunk egyformák.
És mindenkinek a maga problémája legnagyobb.
És az ismert rossz még mindig jobb mint az ismeretlen.
Én egyébként nagyon racionális vagyok, de emberi kérdésekben nem. Talán azért amint már írtam.......
Sekula!
Neked meg annyit hogy írtam: BIZONYÍTÉK! Bizonyíték nélkül ... az nem bizonyíték hogy utáljátok egymást!
de azért mégiscsak "békés" úton jobb lenne rendezni a helyzetet..
Én sem jogász
Ezzel csak azt akartam mondani hogy leglább itt ne bántsátok - ha már segíteni nem tudtok.
Megvan neki a maga baja, ne tetőzzük még itt is.
Vzoli, miért hazudnék? ezek a dolgok amiket írtam, így vannak. Azért jöttem erre az oldalra, hogy jogi fórum, hogy olyan megoldást találjak, ami jogilag véd meg ettől a "jóembertől". az otthonos dologgal kapcsolatban ez nem "elszólás" ahogy fogalmazod, egyszerűen nem hangzik jól az a mondat hogy nincs önálló véleményük a házi dolgokban, vagy kégli-i dolgokban, vagy kecó-i dolgokban. Amikor azt mondom otthon, nyilván nem olyan értelemben használom mint Te, nálunk radiátor melegít és az otthon melege, de erre a szóra kevés alternatíva van. Mégegyszer, elsősorban jogi megoldást kerestem egy jogi fórumon. Mit tudom én, egy kiteregetem a szennyest pert, aztán tegyen valaki igazságot.
A szülői tisztelet bennem is van, de csak és kizárólag az anyám iránt, aki tényleg felnevelt, de a nevelőapám egy keresztbe szalmát nem tett értem soha, egy pozitívuma van annak hogy ilyen, mégpedig az, tökéletesen tudom, hogy én ilyen nem akarok lenni soha. Tudod egy gyereknek meg lehet mutatni hogy milyen ember legyen, és azt is hogy milyen ne legyen. És bár ugyanazt tanulod mind a kettőből, a kettő azért mégsem ugyanaz. Nekem mindenre ő a negatív példa, és az én értékrendemben egy ilyen emberben nincs semmi amit tisztelni lehet.
....nálunk radiátor melegít és NEM az otthon melege....
Még néhány szó a külön költözésről,
"nehéz bevállalni a "lesz ami lesz" -re meg a "majd csak lesz valahogy"-ra amikor nem számíthatsz majd senkire ha sz..ban leszel."
Ezt pontosan így gondolom én is, + anyagilag sem állok tip-top, én általában hosszú távon gondolkodom, és egy ilyen albérlet egyetemistákkal meg nem tudom még hogy, csak alternatív megoldás, és az alternatív megoldás hosszú távon nem megoldás.
És hogy TISZTA LEGYEN Vzoli, mert nem érted mit szeretnék, én nem menekülni és elfutni akarok egy szemét ember elől, hanem valamilyen jogilag tiszta módon szembe nézni vele, ezért jöttem jogi fórumra. A problémám nem az hogy otthon (már megint ezt a szót használtam) lakom ilyen körülmények között, hanem az hogy a nevelőapám olyan aljas szemét, amilyen.
Mert egyébként hosszú távú megoldás, ami megváltoztatná ezt a "jóembert" az lenne, hogy jól összetörni testileg egy baseball ütővel amíg annyi fájdalmat nem érez, hogy tényleg úgy istenigazásból be nem pánikol, és könyörgőre nem fogja dolgot, hogy haggyam már abba, aztán lelkileg jól összetörni, míg el nem jön az a pillanat, amit a hívő emberek úgy hívnak, hogy megvilágosodás pillanata, hogy újraértékelje önmagát, és rájöjjön hogy milyen ember valójában, és utána újraépíteni a személyiségét.
Na hát ez lenne egy MEGOLDÁS. A megváltozás. a megoldás csupa nagy betűvel, ami a PROBLÉMÁT oldja meg. nem pedig egy alternatív valami, amitől a PROBLÉMA meg marad, maximum egy kis időre nem érzékelem annyira mint most.
Sekula!
Van azért még valami, amit nem árt tudnod.
A 07.16. 22:23-as hozzászólásodban írtak alapján (hogy 1/8-ad tulajdonrészed van), feltételezem, hogy az az eset áll fenn, amit a 07.16. 18:42-esben vélelmeztem. Nevezetesen, hogy édesanyád és mostohaapád fele-fele arányban voltak tulajdonosai a lakásotoknak. Akkor viszont a mostohaapádnak haszonélvezeti joga van az édesanyádtól örökölt tulajdonrészeden is. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy akkor tehet ki téged a lakásból, amikor csak akar. Lehet, hogy jelenleg nem akar, mert ott vannak a húgaid, és arra gondol, hogy szerezne náluk jó néhány erkölcsi fekete pontot, ha meglépné ezt veled (a lányai testvérével) szemben. De a húgaid előbb-utóbb felnőnek, esetleg továbbtanulnak, férjhez mennek; vagyis egyenként elhagyják majd a szülői házat. Aztán te ott maradsz a mostohaapáddal, akivel a konfliktusaid csak tovább éleződnek, és aki talán már egyre kevésbé akar figyelemmel lenni a lányainál szerezhető erkölcsi fekete pontokra. (Ha meg esetleg még nincs tisztában a házastársi haszonélvezethez kapcsolódó jogosultságaival (amit azért valahogy erősen kétlek), akkor meg előbb-utóbb kiokosodik ebből is, mert ez az ország tele van "jóakarókkal", akik bármikor szívesen nyújtanak segédkezet mások genyóságaihoz.) Azt meg, hogy a mostohaapádat mikor viszi majd el az ördög: az előre igen nehezen kiszámítható. Lehet, hogy csak 107 éves korában.
Csak azt akarom mondani, hogy azért azt ne hidd, hogy a jelenlegi helyzet (az együttélés) - a bizonytalansági tényező nagyságát tekintve - feltétlenül ezerszer jobb, mint az esetleg szóba jöhető egyéb alternatívák. Úgymond jogilag jelenleg abban a lakásban sem vagy biztonságban, ahol felnőttél, és amely fele részben az édesanyádé volt.
Egyébként igazad van abban, mit az albérletről írtál kisritával együtt. Az is igen kellemetlen szituációkat eredményezhet. Akár anyagilag, akár az együttélést tekintve, akár egyszerűen azt, hogy a főbérlő/tulajdonos felmondja a határozatlan időre kötött albérletet, és akkor egy viszonylag rövid időn belül kell az embernek ismét tetőt keresni a feje fölé, miközben fél napokat dolgozik, és ezeregy más elintéznivalója is van.
Ez teljesen így van. Az albérlet nem más, mint a hajléktalanságnak egy némileg kultúráltabb formája. Épeszű ember nem rendezkedik be állandó albérlet-létre; hanem kitörni igyekszik abból.
De az is igaz, hogy jelenleg szívességi lakáshasználó vagy a legnagyobb ellenséged jóindulatára hagyatkozva.
Mindezt nem azért mondom, hogy feleslegesen riogassalak; hanem azért, hogy a saját jövődet tekintve átgondolt döntéseket tudjál majd hozni.
Tehát neki vannak jogai, sőt csinálhatja tovább az aljas baromságait mindenféle következmény nélkül, nekem nincsenek jogaim, még annyi sem, hogy védjem magam vele szemben. Viszont ha nem akarok olyat csinálni aminek tragikus vége lenne, jobb lenne ha elhúznék otthonról, sőt, akár az utcára is tehet egy olyan lakásból amiben résztulajdonom van. Az eszem megáll. Ez egyszerűen nevetséges. Én mindíg igyekeztem rendes ember lenni, pontosan azért, mert sosem akarok olyan ember lenni mint amilyen ő. De ha a jog sem véd meg akkor mi marad? Ezért lőtte le néhány éve az a kislány az apját, aki csúnyán bántalmazta őt is meg a rákos anyját. Ott is mindenki csak nézte, hogy mi történik, senki nem csinált semmit, viszont utána mégis mennyien elítélték azt a kislányt és mindenki azt mondta okosan, hogy nem ez a megoldás. Hát, szépen vagyunk.
Hát kérem ez a magyar jog.
De ha betörnek hozzád és esetleges bántalmazod a betörőt, hogy megvédd azt amiért egy életen árt gürcöltél - akkor is tégen állítanak elő, hurcolnak meg, sőt még le is ültethetnek mert szegény betöröt súlyosan testi sértetted. De ha a kutyád harapja meg akkor is....
Na most akkor mit mondjak ezek után?
Mert az ártaltanság védleme mindekit megillett ugye.........
Sőt, lehet hogy ugyanabba a cellába kapsz helyet a betörőd mellé :-) De ez tényleg annyira nevetséges. Nincs az a jogi formula, amivel az ember megvédheti magát egy ostoba elmeháborodott emberrel szemben, sőt, még inkább őt védik a törvények és jogszabályok. Hát azt hiszem, akkor marad a Mónika show, vagy a Balázs show, és nézzük meg ki van a fal mögött :-) ez csak vicc volt persze :-) De ez tényleg nagyon gáz a Tisztelt Magyar Jogalkotásban.
Azért néhány idézet az Alkotmányból :
"Mindenkinek joga van személyisége szabad alakításához, testi, erkölcsi és szellemi épségének tiszteletben tartásához."
"Senkit sem szabad kínzásnak, embertelen, megalázó, kegyetlen, az emberi méltóságot sértõ büntetésnek vagy bánásmódnak alávetni."
"Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz."
"Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez."
"Minden ember jogképes és a törvény elõtt egyenlõ."
"Alapvetõ jogait jogszerû eszközökkel mindenki maga is megvédheti. E jogok megsértése esetén mindenki bírósághoz fordulhat."
Na erre inkább nem írok semmit
De a haszonélvezetről: az nem azt jelenti hogy kirakhat téged TÖRVÉNYESEN ! Az azt jelenti hogy az ő belegyezése nélkül nem adható el a lakás még ha az összes tulajdonos akarja is! Sőt ! nem is fogadhat oda akárkit aki neki tetszik a tulajdonos(ok) belegyezése nélkül.
Kisrita!
Azt hiszem, erre (07.23. 19:27) írna a jogászok közül KBS a szokott iróniájával valami olyasmit, hogy ennek azért talán fuss neki még egyszer, mert még a nem létező vesszők is rossz helyen vannak benne.
(Mert annak amit írtál, kb. annyi a valóságtartalma, mint - a korábban említett - Mónika-showban - a Colgate-reklámember.)
A teljes ingatlan(részen) haszonélvezeti joggal bíró haszonélvező úgy kirakhatja a tulajdonost, mint a sicc.
Az ingatlan(rész) úgy eladható a haszonélvező beleegyezése nélkül, mint a sicc. (Nyilván a piaci árnál kevesebbért, hisz' haszonélvezettel terhelt tulajdonjogról van szó.)
A haszonélvező akár lakásbérleti szerződés keretei között is hasznosíthatja azt az ingatlant, amelyen haszonélvezete áll fenn. (Ennyit a tulajdonos beleszólási jogáról a befogadással kapcsolatban.)
A többi helyes volt.
sekula
Nagyon sok fiatal, otthagyja a saját szüleit, mert esetleg szűknek bizonyul a lakás több felnőtt számára, vagy, mert önálló akar lenni. Nem tudom mekkora az a lakás, ahol 5 felnőtt ember él együtt és viseli el egymást nap, mint nap, a lakás mekkora részét foglalod el? Arról sem írtál, hogy mennyivel járulsz hozzá a költségekhez. Egyébként, akkor tesz ki a mostohaapád a lakásból, amikor csak akar, és megteheti, hogy utána többet be sem enged. Joga van hozzá. Nem kell neked elviselni azt az embert, aki szívességből megengedi, hogy ott lakj. Egy 26 éves fiatalember az önsajnálaton kívül mozdíthatna a saját sorsán.
Szia Hermina!
adok haza a fizetésemből rendesen, ha erre kérdeztél rá.
A házunkban 4 szoba van, egyik az enyém, második a nevelőapámé, egy harmadik nagyobb szobában lakik a középső és a legkisebb húgom, a negyedikben lakik a legnagyobb.
Hermina, ahogy Vzoli is, totál félreértesz. Én itt nem sajnáltatni akarom magam, én törvényes keretek közt keresek megoldást, a problémámra, mert nem akarom egy szép napon szét verni a fejét. Idézek egy korábbi irásból:
"én nem menekülni és elfutni akarok egy szemét ember elől, hanem valamilyen jogilag tiszta módon szembe nézni vele, ezért jöttem jogi fórumra. A problémám nem az hogy otthon (már megint ezt a szót használtam) lakom ilyen körülmények között, (ez a probémám következménye) hanem az hogy a nevelőapám olyan aljas szemét, amilyen." ez a PROBLÉMA !!!!
A PROBLÉMÁRA keresek MEGOLDÁST.
Én tényleg nagyon hálás vagyok érte, hogy írtok ide, de Te is és VZoli is arról írsz, hogy a nevelőapámnak így meg úgy mennyire jó, mennyire stabil a helyzete, és én meg rohadtul nem tehetek semmit, csak fogjam be a számat, és húzzak el otthonról. Lehet hogy igazad van abból a szempontból hogy 26 éves vagyok, de lakást venni nem tudok, az albérleti megoldásról, amit szintén nem tudok kifizetni lentebb már leírtam a véleményemet. Nevess ki, de még nem tudok bevállalni albérletet. egy ilyen albérlet egyetemistákkal meg nem tudom még hogy, csak alternatív (időszakos) megoldás, és az alternatív megoldás hosszú távon nem megoldás. és főleg nem oldja meg a problémámat. Ezt vagy megérted, vagy nem, de egyenlőre így van.
AZÉRT ÍRTAM IDE, MERT NEM AKAROM SZÉTVERNI A FEJÉT, ÉS NEM AKAROK SITTRE KERÜLNI EZÉRT. NEM ÉN SZEMÉTKEDEK VELE, NEM PROVOKÁLOM, AZ EMBERT ZAVARJA HOGY LÉTEZEM. ÉS MIVEL A SITTEN JOBB, MINT EGY HÍD ALATT, EZÉRT EMIATT EZ LESZ ELÕBB UTÓBB MÉGISCSAK, HACSAK VALAKI VÉGRE FEL NEM FOGJA ÉS ARRA NEM VÁLASZOL, AMIT KÉRDEZTEM, HOGY ÉN MIT TEHETEK JOGILAG! MERT AMIKET CSINÁL, AZ ALJAS ÉS UNDORÍTÓ ÉS MINDEZT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL TESZI!!!
Egyébként a saját sorsomon való mozdítással kapcsolatban még valami, pl tervezek egy vállalkozás elindítását, és azért nem kapok vállalkozói igazolványt, mert hogy a székhely bejegyzéshez kell a nevelőapám beleegyezése, Õ meg elhajtott a búbánatba. Úgyhogy erről ennyit, most az ismerőseim közül kérdeztem néhányat, de halott ügy.
Hermina és Vzoli még egy rövid kérdésem van. Ha elmegyek albérletbe, és miután kifiztem a díjat és a rezsit, és marad annyi pénzem, hogy kajáljak és tisztálkodjak egy hónapig, hogyan lehet így egyről a kettőre jutni? Pl spórolni mellette, hogy legyen 2-3 millió forintom néhány éven belül, ami alapja lehet egy lakás hitelnek? Nem arra gondolva hogy holnap és holnap után mi lesz, hanem arra, hogy mi lesz mondjuk 4-5 év múlva. Lehet hogy tapasztalatlan vagyok, vagy fiatal, vagy egyszerűen csak béna, de ezt akkor sem tudom...
Hogy lehet így egyről a kettőre jutni???????
Lassan és érthetően elmondom, jogilag gyakorlatilag nem tudsz semmit. Talán kérheted esetleg bírósági úton a tulajdonrészed megváltását, de ennek a pernek pénzügyi vonzata is van, méghozzá előre. Ráadásul a haszonélvezet miatt gondolom nem kapnál túl sokat.
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02