Nagyjából az, ha a másik szülő teljesen nyilvánvalóan kiskorú veszélyeztetése bűncselekményt követ el minden alkalommal, ha a gyermek közelébe kerül. És ebben az esetben is az indokoltságot alá kell támasztani azzal, hogy az anya ezt legalább a gyámhatóság felé jelzi. Ebben az esetben viszont a gyámhatóság azonnal köteles is eljárni, így valójában az anya jogszerűen nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy neki kelljen döntenie.
gyerektartás
Nekem az kérdésem , mi számít indokoltnak, a következő elvben:"A gyermek érdekét súlyosan sértő módon jár el az a szülő, aki a gyermeket a másik szülővel való érintkezéstől indokolatlanul elzárja, és ellene hangolja."?
Tisztelettel:Bene Magdolna
17. számú Irányelv
a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról
A gyermeknek az egyik szülőnél történt elhelyezése nem érinti a másik szülőnek azt a jogát és kötelességét, hogy a gyermeket rendszeresen látogassa, szeretetét kinyilvánítsa, a gyermekével való meghitt viszonyt fenntartsa. A gyermek érdekét súlyosan sértő módon jár el az a szülő, aki a gyermeket a másik szülővel való érintkezéstől indokolatlanul elzárja, és ellene hangolja. A gyermek érzésvilágára ez károsan és kiszámíthatatlanul hat, s az is bekövetkezhet, hogy a gyermek szembefordul mindkét szülőjével.
A szülőnek az említett mélyen elítélendő magatartása károsan befolyásolja a gyermek fejlődését, és alapot ad arra a következtetésre, hogy ez a szülő nem alkalmas a gyermek nevelésére. Végső soron az ilyen szülői magatartás a gyermek elhelyezésének a megváltoztatására is vezet.
A kapcsolattartás rendjét bíróság, vagy gyámhatóság módosíthatja, a szülői felügyeletet pedig bíróság szüntetheti meg. A bíróság erről határozhat ideiglenes intézkedésben is, és akár ügyészi, vagy gyámhatósági keresetre is, tehát nem feltétlenül kell az anyának pert indítania.
Viszont az anya ilyen határozatok nélkül a kapcsolattartást nem tagadhatja meg.
Egy alkoholista, aki anyagilag sem támogatja a gyereket, AZ VESZÉLYEZTETI őt!
Egy felelősségtudattal rendelkező szülő, nem engedi ilyen személy közelébe a gyerekét, akiről ő gondoskodik lelkiismeretesen!
Mint ahogy azért is mindent elkövetünk, hogy egyéb rossz társaságba sem keveredjen a gyerek!
Ahhoz is bírósági végzés kell, hogy felelős szülőt a kapcsolattartás megakadályozásáért felelősségre vonják. Soha napján kiskedden indítanak ellene gyerekveszélyezttetésért eljárást. Megvárjuk, még az alkoholista gyerektartást nem fizető apa ilyen irányú feljelentést tesz!
Ha annyira érdekelné a gyerek lelke, hozzájárulna az ellátásához!
A kapcsolattartásnak és a gyermektartás pontos fizetésének nincs semmi köze egymáshoz, ezért a kapcsolattartást ettől függetlenül természetesen biztosítani kell. Ennek hiányában a gyámhatóság először figyelmeztet, aztán bírságol, végül kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárás is indulhat, ha az anya a kapcsolattartást nem biztosítja.
A gyermektartás behajtására háromféle lehetőség van: az első a bírósági végrehajtás, amit a gyermektartás ügyében elsőfokon eljárt bíróságon kell kérni. Ennek sikertelensége esetén lehet a gyermek lakóhelye szerinti gyámhatóságtól a gyermektartás megelőlegezését kérni, a gyh. viszont csak a sikertelen végrehajtást bizonyító végrehajtói jegyzőkönyv birtokában , és csak akkor előlegezi meg a tartást, ha kilátás van arra, hogy az apától előbb-utóbb azt be lehet hajtani. Vagyis ha úgy tűnik, hogy az apa sosem fogja tudni azt kifizetni, akkor a gyámhatóság nem előlegezi meg a tartást. az utolsó lehetőség a tartás elmulasztása miatti feljelentés. Büntetőeljárás akkor indul, ha önhibájából került az apa ebbe a helyzetbe.
Kedves bacilus!
Ezen már mi is túlvaagyunk. Az exem 1 évig nem fizetett gyerektartást. Pár hónap múlva jelentettem a bíróságon, mivel csak fél évre visszamenőleg lehet behajtani. NA akkor én voltam anyósom szerint a pénzéhes q.rva. És úgy büntetett, hogy a gyerekeket nem látogatta 1 éven keresztül. Persze a dolgok folytak a maguk medrében. Fenyegetőzések az exemtől, nem is elhanyagolható fenyegetőzések. De neki akkor is kutya kötelessége a gyerekeiről gondoskodni. A bíróságon azt mondták, hogy akár az életszínvonala rovására is köteles. Aztán jött a végrehajtás, árverés kiírása, stb. Már az árverés elmaradt, mert jött az ügyvédje, hogy fizetne. Ha apránként is, de törlesztett, azóta fizet. Talán belátta, hogy fizetne már pedig kell. A gyerek nem egy könyv, amit ha meguntam visszaviszek a könyvtárba. Az egy életreszóló kötelezettség. Szóval ne adja fel a barátnőd. Van már egy szervezet is, olyan anyákkal, akik hasonló helyzetben vannak. Érdemes lenne megkeresnetek.
pumpoka!
Én már túl vagyok ilyeneken.
A GYÁM ügyről folyósított gyerektartás, hívják állami előlegnek is. Az állam nem fizeti helyette, hanem úgymond kölcsön ad neki. Avagy azt az illetékes önkormányzat előbb utóbb behajtja rajta!
A GYÁM ügyön (én másfél év alatt jártam ki) úgy állapítják meg a jogosultságot, hogy előbb az anyán számon kérik a végrehajtásról szóló dokumentumot, ha az anya fél évre visszamenőleg is kérte a tartást, és azt az apa nem fizette meg. A végrehajtás eredménytelenségét kell bizonyítani!
bacillus!
Ha nem fizet és alkoholista, felelőtlenség hozzá engedni a gyereket!
Egy tíz éves gyerek már nem olyan kicsi, merni kell neki mondogatni nagyobb igazságokat is. Ha képmutatásban nevelkedik hosszútávon, az még rosszabb, mert ha nem szellemi fogyatékos, 1-2 éven belül magától is látni fog mindent, jobb ha tőletek tudja meg. Egyedül nehezebben bírkózna meg a nagy szembesülésekkel!
Egyszerűen tudomásul kell vennie (Előbb a kedvesednek) hogy az apja alkalmatlan szülői feladatok ellátására. Meg kell értetni vele valahogy, hogy az bizony nem az ő szégyene, bár a tinik hajlamosak cikinek érezni olyat is, ami valójában nem ciki!
Azt nem irtad, hogy van birói végzés a gyerektartásról vagy nincs (el vannak-e válva). Az én exem sem akar(t) fizetni és most lett beadva a válókereset, nekem azt mondta a gyámügy, hogy semmit nem tehetek, ha nem fizet, egyedül a birósági ideiglenes intézkedés van, azután már fizetnie kell. Addig nem is csinálnak vele semmit. De lecsukni akkor sem fogják, csak a gyámügy megelőlegezi (de ezt is kérvényezni kell,stb.) ha azután sem fizet, akkor az állam fizeti helyette.
Bocs, hogy beleszóltam....
Sziasztok
Segítségeteket, és tanácsotokat szeretném kérni.
Barátnőm a kisfiát egyedül neveli. Az ifjú 10 éves.
Azonban 1,5 éve nem fizetnek utána gyermek tartást (munka nélküli, alkoholista apa).
Tudjuk, ez ellen birósági úton gyorsan lehetne tenni,de...
Szóval itt jönn a probléma.
A nagyszülők.
Én úgy gondolom a kedvesemet érzelmileg zsarolják, hogy ne lépjen. Többször a tudtára adták, ha börtönbe kerül a fia, akkor azt a gyereknek meg mondják „Apádat anyád jutatta a duttyiba.”.
Szerintem itt csak a kötelesség múlasztó terhelhető minden következménnyel.
Mi igyekszünk a gyermek érdekeit védeni, ennek megfelelően nem tiltjuk a láthatást. Hisz a fejlődéshez hozzájárul. De a kicsi uszítás nem jó.
Ha meg lesz az illetékes hatóság általi intézkedés, akkor pedig itt lesz feszültség keltés. Sárdobálás.
Hogy lehet igazolni, hogy a nagyszülők károsan befolyásolják a gyermek fejlődését? Mert akkor eltiltható, és igy a közvetlen konfliktus sincs.
Tanácsot várok.
Köszönettel.
Gábor
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02