Menj be az ügyészségre, ha a pártfogónak ez az álláspontja, és mondd el, hogy mi a helyzet.
A megelőlegezés a másik járható út. A gyermek lakóhelye szerint illetékes gyámhatóságtól kérheted, ha fel tudsz mutatni a végrehajtótól egy, a vh. sikertelenségét igazoló jegyzőkönyvet, és kevesebb, mint a felét fizeti meg a folyamatos tartásnak.
A gyámhatóság megelőlegezi a tartást, és tőle adók módjára behajtják.
Nincs mit végrehajtani. Legalábbis tudomásom szerint. Nincs saját lakása, kocsija, semmilye nincs. Pontosan azért, hogy ne lehessen végrehajtható.Másoknak is sokkal tartozik nem csak nekem. Megmondta, hogy ő nem fog azért elmenni dolgozni, hogy bármit is levonhassanak tőle. Nem tudom a lakcímét, csak egy telefonszámot tudok amelyen kapcsolatba léphetek vele.
Üvözlök mindenkit. Szeretnék tanácsot kérni, hogy mit tehetek az ügyemben? 2005 decembere óta volt férjem nem fizet gyermektartást.Abban az évben hagytam el. Válásunkkor megállapítottak egy fix összegű tartást és visszamenőlegesen egy bizonyos összeget számomra. 2006 év végén mivel volt férjem nem fizetett feljelentést tettem. 2007 év elején határozat született, hogy egy évre felfüggesztik a vádemelést. Azt nyilatkozta, hogy tavasztól fizet. Már bocs de bevették a maszlagot. Azóta sem történt semmiféle változás. Már több százezerrel tartozik. Felhívtam a hölgyet aki a pártfogói felügyeletét ellátja. Kérdésemre azt felelte, hogy ő nem tudja kötelezni a volt férjeme a fizetésre. Különben is még van ideje, akár az utolsó napon is kifizethet mindent. De az-válaszoltam- csak a hátraléka. És mi van a folyamatos tartással? Azt mondta, hogy a volt férjem nagyon együttműködő. Megkérdeztem tőle, hogy az együttműködés miért csak abban merül ki, hogy hozzá bemegy a meghatározott időben. Az a kérdésem a Jogi Fórumhoz, hogy: Ez alatt az egy év alatt amire felfüggesztették a vádemelést, neki nem kell a folyamatos tartásról is gondoskodnia? vagy azt is hanyagolhatja? Pontosan tudom, hogy nem akar legálisan dolgozni mert akkor levonják a fizetéséből, ezt megmondta ő is. A jogaszabály szerint felróható oknak számít ha olyan magatartást tanusít amivel meghiúsítja a tartás feltételeit. Ebben az esetben direkt nincs legális munkahelye. Mit kell tegyek pontosan, hogy volt férjemet rákényszerítsék a tartás megfizetésére? Pontosan milyen jogszabályokra hivatkozzam? Nem hiszem el, hogy nem tudják kötelezni az eljárás alatt legalább, hogy dolgozzon. Olvastam, hogy bizonyos viselkedésre és egyebekre kötelezhetik. Az már együttműködés, hogy ő megjelenik a pártfogónál? Na ne vicceljenek már velem.
Szóval ez a tökéletes gondolkodás a jövőről... akkor egyáltalán vajon minek is szül az ember gyereket? Mindenki köttesse el magát és nem lesz több gytartás ügy és láthatás. Egyébként kedves Magdolna, ha odafigyeltél volna arra, amit irtam, hogy köteles vagyok odaadni a gyereket majd ha lesz róla végzés akkoris, ha üvölt és akkoris, ha nem akar menni, mert ha az ex vinni akarja, nem akadályozhatom meg, mert akkor már feljelenthet. És ezt nem én találtam ki, a gyámügyön elmondták, hogy egy esetben tarthatom otthon a gyereket, ha orvosi igazolásom van róla, hogy beteg. Egyébként nem. És azért, mert te igy cselekedtél és biztosan imádsz pereskedni, én nem fogok keresztbefeküdni a küszöbön, mert még nekem lesz bajom majd belőle és akkor ha neadjisten kapok egy szép kis pénzbüntetést, mert az ex beperel, akkor majd mivel fogsz dobálózni felém? Hogy mekkora szemét vagyok, hogy kifizetem a rámrótt büntetést és nem a gyerekre költöm helyette? Vagy mit? Egyébként ismét nincs sok közöd hozzá, de tudod, azért mert te valószinüleg férfi és gyerekellenes vagy (te ugye nem tennéd meg, hogy tönkreteszed a gyereked életét azzal, hogy szülsz egy másiktól egy testvért) nem mindenki az és még vannak olyan férfiak, akik felvállalják a kapcsolatot akkoris, ha ott van gyerek már, neked valószinü ez hiányzott az életedből és ezért vagy olyan, amilyen... valószinünek tartom, hogy azt sem tudod, létezik még a mai világban is, hogy szereti egymást két ember és elfogadja a másikat úgy, ahogy van. Sőőőőőőt, továbbmegyek, nekem a páromnak is van egy gyereke, az nem él velünk, de képzeld, azzal is szoktam ám rúgni a gyerekeken, hogy kéthetente nálunk van a párom gyereke is. Képzeld, borzalmas traumát okozok ám ezzel is nekik..... az előző hozzászólásod után biztos vagyok benne, hogy ez már csak hab a tortán a gyerekeim tönkretételéhez..... De elmondom, a gyerekeim imádják a páromat, mert ő is szereti őket, a családom imádja a páromat, a párom gyereke imád engem és a fiaimat és mindenki, a gyerekeimet is beleértve teljes mértékben boldogan várja az új babát. Sajnálom, hogy te egy életúnt ember vagy.... szerencsére a veled hasonszőrüek vannak kevesebben... különben már kihalt volna az emberiség! Tényleg jó lenne, ha leszállnál a magas lóról és befejeznéd ezt, amire te azt irod, nem mocskolódsz... akkor most vajon mit csinálsz?????????????? Ez kultúrált hozzászólás akart lenni???? Szerintem keress egy orvost!!!!
Vannak emberek, akiknek az a fixa ideájuk, hogy ez egy bulvárfórum.
Esetleg megint új skin-t kellene adni a jogiforum.hu-nak, és akkor talán nem kevernék össze a kettőt egyesek.
Meg esetleg ha valaki cirka öt nap után feljön, és mindenáron fene nagy írhatnékja van: talán próbálna meg érdemben kérdezni-hozzászólni, ahelyett, hogy fórumozótársa magánéletében vájkál. Mert ez így annyira nevetséges, hogy már siralmas.
Semmit nem szóltál előtte, veled nem is volt vitád!
Részemről nincs mocskolódás!Nem volt! Nem lesz!
Én felháborodásomnak adtam hangot!
Te kérdőjelezed meg amiket én írok??? Te még monalisa1-nél is nevetségesebb vagy!
Amiket te írsz, az süt a tömény tájékozatlanságtól, nem törődömségtől! Én sose játszanék olyan kegyetlen játékot a gyerekeimmel, hogy szülök nekik kistestvért egy másik apától! Remélem nem veszed zokon, de én ebből magamat többre becsülöm nálad!
Ahogy írsz, abból számomra az derül ki, fogalmad nincs, mi az anyának lenni!
Pumpóka! Lehet hogy előző hozzászólásomban kissé elragadtattam magam, de amit te műveltél az még az enyémen is túl tett.
Jó most ne kezdjük ott, hogy "én csak visszaütöttem".
Én biztos nem küldeném a gyerekeimet láthatásra, ha azok sírnának, hogy nem akarnak menni. Pláne nem engedem őket OKKAL!
Mit fogsz csinálni, ha ennek a pasinak is mehetnékje lesz?? Szülsz még egyet egy harmadik apától?? Utána hány felé szaladsz gyerektartásért??
Mert nagyon nemes vágyakozásnak tettetek eleget, mikor gyereknemzésre adtátok a fejeteket harmadszor, másik kettő mellé, akiknek nem az az apjuk.
Na és, ha a volt férjed is így gondolkozik, és ő is fog még "alkotni" pár gyereket, mert az olyan jó?? Nem tud majd fizetni a két nagyobb után?? Ez a pasi, akivel most gyereket vártok, bekalkulálta,. hogy három gyereket kell eltartania?? Vagy nektek mindegy??
Vagy nem tudsz olvasni, vagy iszonyatos rosszindulat írat veled!
Én azt írtam maximum "nem azért..." Szót sem ejtettem arról, miért!! Te bezzeg tudod, azt hiszed?? Tévedtél! Feleslegesnek találom, hogy neked észérveket írjak ide. Eléggé nevetségessé teszed magad (értelmi szinvonalad tükrözi) egy ilyen fórumon, másik fórumozó jogásszá nyílvánításával, mégha úgyis van!
Tényleg nem azért szültél? Akkor minek szenvedsz a gytartáson meg a láthatáson? Magadnak szültél.... velem ellentétben... én a volt férjemnek és magamnak szültem a két gyereket annak idején. És nem azért, hogy magamhoz kössem, már bocsánat, de nálunk nem én voltam, aki miatt tönkrement a házasság. És most sem saját egyéni döntésből fogok szülni, hogy magamhoz kössem a páromat, hanem azért, mert mindketten akartunk egy közös gyereket, és úgy látszik, veled ellentétben, nem érdekek miatt, meg egymáshoz láncolás miatt. Ezek után a mondatok után megkérdőjelezem, hogy egyáltalán megfelel-e a valóságnak, hogy vannak gyerekeid meg amiket leirtál, hogy mennyit pereskedtél. Mert ha ez igy lenne, egyébként tisztában kéne lenned vele, hogy senkit nem lehet egy gyerekkel, sem több gyerekkel leláncolni, mert ha annak a pasinak mehetnékje lesz, akkor sem tudsz semmit tenni, elmegy, gyerek ide vagy oda. Mellesleg, bár nem hiszem, hogy közöd lenne hozzá, nem én voltam, aki kézzel-lábbal kapaszkodott a másikba amikor már tönkrement a házasságunk. Nem én akartam együtt maradni a gyerekek miatt. Innentől tényleg no comment hozzád. Egyébként hogy tisztában légy vele, én töröltettelek. Mert marhára untam, hogy itt már nem arról van szó, amiről lenni kéne, hanem csak a mocskolódás és kérdőjelezés megy a részedről!!!!!! Csak a korrektség végett irom le, én vállalom amit csinálok és irok....
már majdnem hozzáfogtam, hogy írjak neked ismét (...), de aztán mégsem., szerintem úgysem érted- értenéd a szót...
Azért annyit mégis, hogy a két hetes itteni munkálkodásod lényege - tudod, gyakorta a mellékmondatokban van a lényeg - a következő: "... én nem azért szültem, hogy magam mellé kössek egy társat!" 12.05. 15:25.
No lám, csak kibújt a szög a zsákból! Ha neked nem TÁRS- és nem APA kellett (...), hanem csupán egy szerencsétlen (alkoholista) palira volt szükséged, aki "az önfelálldozó közreműködésed" által biológiai apja lett a srácoknak, hát a szegénységi bizonyítványt saját magadról te állítottad ki.
Kár hogy nem a gólya hozza a gyereket (...) mert akkor t.díjat stb. nem lenne kitől követelni.
Miért nem egymagad tartod el a gyerekeidet?! Ha már nem kell társ...
(A másik topicban remélem elolvastad Vzoli hozzád írt levelét.)
Sajna most nem érek rá, neked válaszolni, talán a hétvégén vagy a jövő héten.
Neked nem könnyű válaszolni épkézláb mondatokban, mert nem vagyok gyógypedagógus szakember, és a butasághoz nincs túl sok türelmem. Addig is minden jót!
2007.12.02. 17.04 orakor írt tévedésetekre válaszolok.
A gyerek, egészséges emberek esetében nem annak a bizonyítéka, hogy két ember akarta a szexet! Nektek nem mondta az anyukátok, hogy a gyereket nem a gólya hozza??
Normális emberek betervezik a gyereket, gyerek akkor születik, ha két ember gyereket akar!
Ne haragudj, hogy ilyen soká válaszolok, bár nem derült ki ugyan írásodból, hogy azt személyszerint nekem címezted e vagy csak úgy írtad (rólam).
Valóban én vagyok Magdolna1, ezt sosem próbáltam leplezni. Nem tudhatod, ezért felvilágosítalak, hogy nem önkéntes törlésről van szó. Feltételezésem szerint, valaki úgy próbált pontot tenni egy "vita" végére, hogy megfelelő észérvek helyett töröltette a felhasználó nevemet. Más magyarázatot nem találtam, mert szalonképes szavakat használok stb. Azért léptem vissza más néven, mert meggyőződésem, akármi ürüggyel is, de nem volt tisztességes részéről.
Ami a nézőpontodat illeti, én is törvénytisztelő ember vagyok, ami mellet azt vallom: Nem mi szolgáljuk a törvényt, a törvény van az ember érdekében.
A hivatalos ügyek igen hosszadalmasak. Egy ember, aki gyereket vállal, képes kell hogy legyen életbevágóan fontos kérdésekben is dönteni, minden helyzetben, mert a gyerek egy másik ember, nem játék, és nem azért van, hogy két ember így kösse össze az életét. Remélem érted mire gondolok. Veled ellentétben, én nem azért szültem gyerekeket, hogy magam mellé kössek egy társat!
Ugyan nem megerősítést kértem, (15+)két év szörnyen nehéz önfegyelem után a meggyőződésem ellenére léptem valamit. Minthogy az egyetlen és folyamatos vád ellenem, hogy nincs pénz, ezt akartam tisztázni. Mert ezek számok, és egyszerűnek tűnt. Persze, hogy nem számokról van szó. Bánom.
A család: elképzelhetetlenül és bigottan vallásos családba születtem. Az édesapám haláláig szót sem mertem szólni, a feleségem minden kérésének engedelmeskedtem inkább, minthogy az apám, akinek tiltása ellenére nősültem 22 évesen, azt mondja, én előre megmondtam, stb. Persze, ez is hibás viselkedés volt. Nem vitás.
Az édesanyám szörnyen sajnál, az atya is, aki összeadott, meg a bátyám is, akiktől csak ennyit lehet hallani: aki az oltár előtt azt mondta, holtodiglan, az tartsa is be. Akár mi is van, tűrni kell, mert Te választottad, és most már Isten akarata. Nem akarok tőlük tanácsot kérni. Úgy gondolom, ezt a fórumot nagyrészt azonos sorsú, de különböző hasznos tapasztalatokkal rendelkező emberek olvassák, és éppen nem a megerősítés érdekel. A barátaimat pedig a feleségem bombázza, nem akarom őket kellemetlen helyzetbe hozni, inkább az ismeretlen ismerősök. De igazad is van, korlátozni fogom magam. (Elég nehéz úgy kérdezni, hogy a történet ismeretlen maradjon)
Nem hiszem, hogy bölcsen cselekszik az, aki elvált szülők párharcába bevonja a gyereket; lett légyen szülőként bármelyik (támadó vagy támadott) oldalon.
Az sem, aki az adok-kapok/adtam-kaptam könyvelés forint-tételeinek ismertetésére koncentrálva recitál a gyerekének ahelyett, hogy a kapcsolat-normalizálásnak a kevésbé pénzszagú megoldásain gondolkodna; lett légyen az a gyerek bármennyire agymosott, félrenevelt, anyagias.
És az sem, aki egy internetes fórumon ismeretlen, anonim személyektől kér megerősítést egy családi konfliktusában képviselt magatartásával, álláspontjával kapcsolatban ahelyett, hogy az erre tényleges rálátással bíró barátok, rokonok, ismerősök segítségét kérné.
Két évig szó nélkül bírtam, most sem hangzott el sem jelző, sem azt nem bizonygattam, én lennék a jobb szülő. Mindössze leírtam, az átlagcsalád hogyan, mennyiből él, kamaszészhez igazítva, példával (KSH adatokból), és táblázatot kapott dátumokkal, összegekkel, a csak tőlem kapott pénzről és a kifizetett számlákról.
Semmi mást, és soha többé nem próbálom meg tisztázni magam a gyerekeim előtt.
A nagyja nem is. Azonban, kapok a fejemre, mert a gyerek kezébe adott levélben az anyja bankszámlájának helyét és az összeg pontos útját leírtam, vagy sem? Elhajtják a ...-ba a mamát, ha ezzel akar "távol tartatni, vagy sem? Üvöltöttem a gyerekkel és leültettem olvasni a levelemet. Kínoztam a kedves valamilyen gyerekszakértő szerint, vagy nem?
Mondom én, hogy nem, de "mit lehessen tudni", jobb félni, mint...
(Nem csak jogi oldalról) Átmentem ezen, amin most te. Tökéletesen átlátod a helyzetet, nagyon nem is lehet mit hozzátenni. Talán csak annyit mondanék, hogy te is beleesel a játszma csapdába. ne bizonygasd a gyermekeidnek, hogy igazad van az anyjukkal szemben (noha nyilvánvalóan így van), mert azzal csak magad ellen fordítod őket. Egyszerűen ezeket a dolgokat ereszd el a füled mellett.
Maximum annyit lehet mondani, hogy "ha nem tudtok anyukátokkal megélni, hozzám bármikor jöhettek, majd megoldjuk valahogy."
Ha a gyereked azt mondja hogy "utál", mondd rá: "én viszont szeretlek".
Próbálj minél több időt a gyermekeiddel együtt tölteni. (A nagyobbik gyermeked ha kevesli a pénzt, jegyezd meg, hogy te meg kevesled az időt amit együtt töltötök, de nem tudsz mit csinálni.)
A lényeg, hogy ne húzd fel magad semmin, mert azzal csak igazolod a beléjük programozott képet, hogy szar alak vagy.
_____________
Jogi értelemben nem követtél el hibát. Sőt. Én a helyedben feladnám postán a nagylányom címére, azzal, hogy ha most nem is olvassa el, tegye el későbbre, hátha kiváncsi lesz az érem másik oldalára is.
_____________
Ha a kisebbik gyermekedet ellened nevelik fordulj a gyámhatósághoz. Segíteni talán nem fog, de ártani sem árthat.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes és felesleges megoldása
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.