Az élettársammal fele-fele részben vásároltunk lakást 12 évvel ezelőtt. Neki van egy fia, (közös gyerek nincs) aki agassztóan kezd úgy viselkedni, hogy elgondolkoztunk végrendelet készítésén, vagy erre a házasságkötés is megoldás lenne? ugyanis a mai jog szerint tudtommal nem örökölnék utána, vagyis el kellene adnom a lakást és kifizetni, és ha nem tudom kifizetni? Mi a helyzet az ingó vagyonnal? azon is osztozkodnom kellene? mindent meg kellene feleznem vele? amink van azt mind közösen szereztük!
Másik kérdésem hamarosan kocsit szeretnénk venni az én örökségemből, ezt csakis az én nevemre érdemes venni? lehet naiv kérdés, csak azért teszem fel mert közös névre szerettük volna. Meg ha házasságot kötünk és utána veszünk kocsit, az is közös vagyonnak számít, így arra is jogot tarthat majd a fia?
Én nem akarom kitúrni a gyereket az örökségből, csak nem szeretném ha zaklatna, perelgetne mindenért, nyugalmas öregséget szeretnék, mert jelenleg sajnos a viselkedése arra utal hogy mindre képes ha pénzről van szó!
végrendelet
végrendelet készítése esetén a gyermek kötelesrészre jogosult amit szintén ki kell adni.(végrendelet útján szerzett vagyon után is kell öröklési illetéket fizetni, és mivel Önök nem leszármazói egymásnak ezért várhatóan a magasabb kategóriás illeték alá esnek.)
Házasságkötés esetén örököl a gyermek de a vagyontárgyakat a túlélő házastárs haszonélvezete terheli. Azaz ez esetben nem teheti ki Önt és nem kell kifizetni az örököst sem.
Mi azért gondoltunk a végrendeletre is, mert ha esetleg arra kerül a sor, hogy az egyedül itt marad otthonba kényszerül, akkor legyen miből fizetnie. Ezek szerint ez a végrendelet dolog nem igazán jó?
én csak a tényeket vázoltam, nem azt hogy mi jobb vagy mi kevésbé.
Ha mindenképpen ki akarja zárni a gyermeket, akkor a házasságkötés és a végrendelkezés együtt. Így az illeték is kedvezőbb.
A kötelesrészt kizáró megoldás az öröklési szerződés megkötése. Akkor viszont nem célszerű házasodni. Mondjuk a kocsi miatt egyébként sem, inkább végrendelet házasság nélkül.
Öröklési szerződés? ez mit takar? a házasság eddig csak lustaságból, kényelemből nem történt meg! :-( de már most tudom hogy mégis csak fontos az a papír!
Öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.
Üdvözlöm!
Kérdésem a következő lenne:
Édesapám életében van-e módom arra, hogy megtudjam az állítólagos végrendeletét hol helyezte letétbe?
Honnan tudom meg a médián kívül hogyha elhúnyt? Az új családjával nem vagyok beszélőviszonyban.
Válaszait előre is köszönöm. Fánika
Hogyne. Kérdezd meg tőle!
nem vagyok beszélőviszony apámmal sem, de nem ártana tudnom hogy végrendelkezett-e. Más módja nincs,hogy megtudjam?
Nincs.
Ha készült végrendelet és ha azt közjegyzőnél helyezte levétbe - az ország bármelyik közjegyzőjénél is -, akkor arról mindenképpen kapsz értesítést. És ebben az esetben lesz hagyatéki eljárás, melynek keretében amennyiben édesapád a végrendeletében valamit rád hagyott, azt a közjegyző részedre mindenképpen kiadja (Az más dolog, hogy utóbb a családtagok/rokonok esetlegesen elpereskednek egymással különböző okokból.)
Ha édesapád végrendelkezés nélkül hal meg, és volt a nevén ingatlan ill. ingóság és/vagy értékpapír stb., az örökséget a hagyatéki eljárással akkor is meg kell kapjad.
Tehát nem tudják eltitkolni előlled az elhalálozását, mint sajnálatos tényt, legfeljebb a temetésről "elfelejtenek" tájékoztatni...
abban az esetben ha már édesapám elhunyt, és volt végrendelete,mégha én nem is szerepelek benne,akkor is behívnak hagyatéki targyalásra
Nem.
Illetve, előfordulhat, hogy bár nem hagyott rád semmit - vagy eleve nem is örököltél semmit -, de azért azt kiköthette a végrendeletben, hogy legalább a haláláról kötelesek tájékoztatni téged.
köszi a válaszokat
Ha legalább annyit tudsz, hogy hol él az édesapád, az önkormányzat jegyzőjének írhatsz egy levelet., röviden felvázolod, hogy sajnálatosan nem vagytok beszélő viszonyban sem vele sem a jelenlegi családjával, de azért szeretnéd tudni: él-e még v. esetleg elhunyt-e már. (Tehát nem a végrendelet stb. érdekel, hanem az életbenléte.)
Szüleim másfél éves koromban ( 40 éve ) váltak el.
Nevelőapám négy éves korom óta él velünk 14 éves koromban hivatalossan is adoptált és a nevére vett.
Vér szerinti apám lemondott rólam és még a gyerektartást sem kellett ezután fizetnie.
Az elmúlt évtizedek alatt összesen egyszer találkoztam vele, kapcsolatunk nincs egymással.
Azt sem tudom hogy volt -e azóta másik saját gyermeke.
Kérdésem az lenne, hogy hivatalossan jár-e örökség a halála után vagy a lemondó nyilatkozatával erről is "lemondatott" engem.
Köszönettel: Angelo
Nyílt örökbefogadás esetén a gyermek és a vérszerinti rokonai között fennmarad az öröklési kapcsolat.
Sziasztok! Azt szeretném megtudni, hogy ha valaki özvegyi haszonélvezeti joggal rendelkezik egy lakásra és a tulajdonrészét átiratja másra akkor a haszonélvezeti joga megmarad-e? Továbbá ebben az esetben van-e ajándékozási illeték (persze annak aki kapja a tulajdonrészt)? Valamint az aki egyeneságon örökölte volna ezt a tulajdonrészt az illető halála után igényt tarthat-e a kötelesrészre, vagy az csak végrendeletben másra hagyott örökség esetén van? köszi a válaszokat előre is.
Meg; igen; ha a hagyaték az ingyenes juttatás követő 15 éven belül nyílik meg. (Értsd: akkor hal meg az örökhagyó.)
Köszönöm KBS! Még annyi lenne a kérdésem, hogy akkor is van ajándékozási illeték ha a megajándékozott még kiskorú? Ha igen, kikerülhető-e ez valahogy?
Nagykorúságáig, illetve saját jövedelemmel való rendelkezésig fizetési halasztást kap - de kérvényezni kell.
Nem, az az öröklésnél van.
Ezt mire érted KBS?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02