Ez nem érvénytelenségi ok.
Házassági vagyonközösségi igény hagyaték után?
Tanúk a két szomszéd volt és a végrendeletet is ők tanúzták le. A végrendeletben nincs elírás.
Találtam egy elírást még a hagyatékira benyújtott dokumentumok között. Fel tudnám ezt használni valahol arra, hogy érvénytelenné tegyem a lemondást? A papíron az áll, hogy:
"Néhai feleségem (név, adatok) hagyatékában nem kívánom a köteles rész iránti igényemet érvényesíteni. A végrendelet alaki érvényességét nem vitatom, a tartalma megfelel a valóságnak. Hozzájárulok, hogy a végrendeleti örökös örököljön."
viszont, a papír alján van egy elírás, mivel ezt a sablont az internetről töltöttük le és elfelejtettünk benne átírni egy részt:
"Jelenlévő /név/ nevű és /név/ nevű tanúk aláírásunkkal igazoljuk, hogy a nyilatkozattevőt ismerjük és a /szám/ számú személyi igazolványával igazolta magát. "
Ebben az utolsó részben a személyi igazolvány számát elfelejtettük átírni. Ez azt jelenti, hogy a dokumentum tetején ahol nyilatkozom, hogy nem kérem a köteles részt ("Néhai feleségem (név, adatok)"), ott jól van beírva a személyim száma és minden más adatom is, viszont a lap alján ennél a tanúk előtt igazoltam magam a személyimmel résznél egy valótlan szám maradt benne a sablonban. Minden más rendben van a dokumentummal, a tanúk minden adata (név, lakcím, sz.ig.sz, aláírás) megfelelő, van keltezés a papíron.
Lehetséges ez alapján a közjegyzőnél kérnem, hogy utólag jegyezze be a haszonélvezeti jogot az ingatlanon, mert a dokumentumban alul a személyim száma nem egyezik a dokumentum első részén, a nyilatkozatnál megadott adatokkal?
A leírtakból így tűnik, de azért itt a konkrétabb válaszhoz ismerni kellene a teljes iratot és az ügy teljes hátterét.
Ha jól értem ez azt jelenti, hogy amennyiben ez a dokumentum a lányomnak még megvan, akkor nagyon valószínű vagy inkább biztos, hogy már nem ítélnék meg nekem a házassági vagyonközösségi igényem alapján követelt részt? Annak ellenére nem lenne esélyem vagy nem jók lennének az esélyeim, hogy ez a papír csak a rezsihez kellett csak beleírtuk ezt is? A papír fejlécén simán szerződés szó szerepel és ezt leszámítva csak az van benne, hogy lányom megengedi, hogy szerződjek a közművekkel továbbá, hogy ingyen lakhatom az ingatlanban.
Ez elég jelentősen ronthat a helyzeten.
Az ronthat a helyzetemen, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt írtam a lányommal egy szerződést, ami azért kellett, hogy a nevemre tudjam venni az ingatlanban a közműveket és ennek a dokumentumnak a legvégén rögzítettük, hogy "Én lakó (név, adatok) azért nem érvényesítettem néhai feleségem (név) hagyatékában a házassági vagyonközösségi igényemet, mert azt a hagyatékkal együtt feltétel nélkül tulajdonosnak ajándékoztam"? Itt lakó és tulajdonos szavakra a szerződés elején teljes névvel és adatokkal hivatkoztunk, lakó én vagyok, tulajdonos pedig lányom.
Remélem ez a dokumentum neki már nincsen meg. Ez a nyilatkozat a részemről támadható például azért, mert maga a szerződés az másról szól? Nevezetesen arról, hogy az ingatlanban élhetek és a reszsit a nevemre írathatom. Két tanú előtt írtuk alá.
Szerintem még semmi akadálya a polgári perben való ervenyesitesnek, de természetesen neked is el kell számolnod azzal, ha a neveden lévő vagyon közös vagyon volt.
Csak ennyi: "Néhai feleségem (név, adatok) hagyatékában nem kívánom a köteles rész iránti igényemet érvényesíteni. A végrendelet alaki érvényességét nem vitatom, a tartalma megfelel a valóságnak. Hozzájárulok, hogy a végrendeleti örökös örököljön."
Eddig azt a jogi tanácsot kaptam egy megkérdezett ügyvédtől, hogy a hagyatékit már újra tárgyalni nem lehet, mert már több, mint egy év telt el és polgári perben pedig nem tartja valószínűnek, hogy kaphatnék bármit is, mert a házassági vagyonközösségi igényemet a hagyatéki tárgyaláson kellett volna a közjegyzőnek bejelentenem és polgári peres eljárásban kérnem a tulajdon jogom bejegyzését. Mivel ezt nem tettem és egyértelműen azt nyilatkoztam, hogy egyet értek lányunk öröklésével, ezzel gyakorlatilag lemondtam a részemről a lányom részére.
Valamint érdekelne, hogy ez azt is jelentené, hogy a lányom is kérhetné utólag és visszamenőleg az én nevemen nyilvántartott vagyon felét és például az egyéni vállalkozásomban addig és azóta keletkezett nyereséget és az azóta kivett jövedelmet?
Elméletileg van, gyakorlatilag látni kellene a megtett nyilatkozatokat.
Kedves Fórumozók!
Több, mint két évvel ezelőtt konfliktus mentesen lezajlott néhai feleségem hagyatékának átvétele a közjegyzőnél. Egy közös gyermekünk született a házasságunk alatt és egyikünknek sem volt mástól gyermeke.
Néhai feleségemmel és lányunk már párom kórházba kerülése alatt közösen megállapodtunk, hogy lányunk fog örökölni egyéb régebbi családi okból kifolyólag. Feleségem írt egy végrendeletet, melyben gyermekünket nevezte meg kizárólagos örököséül. Házasságunk alatt vásárolt és lakott ingatlanunk a feleségem nevén volt. A hagyatéki tárgyalásra nem mentem el, mert lányunkat meghatalmaztam, hogy járjon el a nevemben és a közjegyző kérésére két tanú előtt aláírt nyilatkozba rögzítettem és megküldtem postán, hogy a végrendeletet nem vitatom, a köteles részemről lemondok, köteles rész iránti igényemet nem kívánom érvényesíteni, valamint egyetértek a végrendeleti örökös, azaz a lányunk öröklésével. Így sem tulajdonjogot, sem haszonélvezetet nem örököltem.
Ekkor még nem volt tudomásom arról, hogy a hagyatéki eljárás előtt vagy alatt bejelenthettem volna a házassági vagyonközösségi igényemet és így szert tehettem volna az ingatlan felére.
Van bármilyen lehetőségem arra, hogy annak ellenére, hogy a hagyatéki tárgyaláson ezt az igényemet nem jeleztem és kifejezetten írásba adtam, hogy egyetértek a végrendeleti örökös, azaz a lányunk öröklésével, most mégis utólag szert tegyek az ingatlan 50%-os tulajdonjogára a házassági vagyonközösségi igény utólagos igénylésével vagy az 50%-os elméleti tulajdonrészemet tulajdonképpen átajándékoztam a lányunk részére a közjegyző felé tett nyilatkozataimmal?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02