Tisztelt Ügyvéd Úr!
Olyan egyezséget is lehet kötni, ami a Ptk., ill. a Ptké. kogens jogszabályaival ellentétes?
hagyatéki egyezség
Egyezséget igen, osztályos egyezséget nem.
Bocsánat, egyszerűbben kérdezek: köthet-e egyezséget a véģrendeleti örökös a köteles részre jogosult testvérével?
Mi a valós kérdésed? Mert ennek így nem sok értelme van. A kötelesrész egyébként is kötelmi és nem tulajdoni igény, tehát tulajdonközösséget főszabály szerint nem keletkeztet.
Tisztelt Öröklési jogban járatos szakértők!
Kérdésem a következő:
Ha a hagyatéki eljárás során végrendeleti (5 millió Ft.) és törvényes (30e.Ft.) öröklésre is sor kerül, akkor összesen egy, vagy kettő tulajdonközösség keletkezik? Azért írok kettőt, mert ugye a köteles rész is része a hagyatéknak.
Átolvastam többször is mind a köteles részre vonatkozó, mind a törvényes öröklésre vonatkozó, sőt a hagyatéki eljárásra vonatkozó jogszabályokat, törvényi indoklásokat, a kötelmi jogot, de ügyvéd ismerőseim ellentétes véleménye miatt kénytelen vagyok itt feltenni a kérdést .
Tudom, hogy kizárólag az örökösök, kizárólag a hagyaték tárgyaira vonatkozóan köthetnek egyezséget.
Addig már eljutottam, hogy a köteles részre jogosult nem köthet egyezséget a végrendeleti örökössel a kogens szabályok miatt, de ha a végrendeletből kimaradt dolog tekintetében egyúttal örökös is a törvényes öröklés szerint a köteles részre jogosult, akkor már igen? Itt az lehet a döntő, hogy ki és milyen státusza alapján köt egyezséget, továbbá az is, hogy a tulajdonközösség az örökhagyó valamennyi hagyatékára együttesen vonatkozik-e?
Próbáltam a házassági vagyonközösség analógiájára megfejteni a dolgot, ott különvagyonnak számít az örökléssel szerzett vagyon, de a szabad rendelkezési jog lehetővé tesz bármilyen egyezséget? Akkor mi értelme van a kogens szabályoknak? Mi értelme lenne a végrendeleti örökösnevezésnek? Remélem, érthetően fogalmaztam. Örülnék jogszabályhelynek is. Köszönöm.
Egyrészt nem lehet, mert a gyermeked nem örökös, így osztályos egyezséget nem köthet. Másrészt ennek így nincs értelme, ezért: https://biroigyakorlat.blog.hu/…kapcsolatban
A visszautasításnak esetleg lehetne, bár a fedezetelvonó jelleg ott sem kizárható.
Tisztelt Fórumozók!
Gyors segítségre lenne szükségem mert mást mond a közjegyző és mást az ügyvéd.
Testvéremmel azonos arányban örököltünk egy ingatlant tehermentesen. Én - banki tartozásom miatt - szeretném ha rögtön az első hagyatéki tárgyaláson a kiskorú gyermekem javára átengedi az örökségem. Egyezség keretében.
A közjegyző szerint nem lehet, az ügyvéd szerint igen.
Mi a valóság?
előre is köszönöm
üdv.
Tüskevári
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02