Szegény gyerek...
Kapcsolattartás bíróségi végzés előtt
Emiatt semmilyen hatóságnak nem lesz az álláspontja, hogy veszélyeztetnéd a gyereket.
De a tartásdíj iránt el kellene indítani a pert, mert a perindítást megelőző 6 hónapnál régebbi tartásdíj nem érvényesíthető.
Lehet sokan jártak már ebben a cipőben. 5 éve nevelem egyedül a gyermekem, ez idáig ügyvéd által ellenjegyzett megállapodás alapján működtünk, mait a másik fél folyamatosan felrúgott én tartottam.
Tudom semmit se ér végrehajtás szempopntjából tisztában vagyok vele.
Ebben az évben azonban a másik fél miatt kénytelen voltam ügyvédhez fordulni és elindítani az egész birósági procedurát.
Én tartom továbbra is a megállapodást és úgy szervezem az életem a mindennapjaink, a másik fél azonban direkt új taktikát váltott azóta.
nem fizet semmit, néha ruhát küld gyerektámogatás címén.
A kapcsolattartást még jobban felboritja nem tartja magát ahhoz amit megbeszélünk, hol az egyik nap jó hol a másik nap jó, most már ott tartunk hogy neki dolgoznia kell egyik nap ezért elvinné a gyermeket de menjek érte (tudja nekem 2 óra az út csak oda) és hozzam vissza mert ha nem dolgozik a megélhetése van veszélyben és én akkor veszélyeztetem a gyerekeit.
Ha nemet válaszolok akkor tőlem várja indokoljam miért nem tudom a kapcsolattartást megteremteni (mivel van nekem is dolgom és tartom a megállapodást a megállapodás az indok. Nem tudom ez leehtséges)?
Ha úgy forgatja ezeket közli velem 2 hetente hivatkozhat rá veszélyeztetem a gyermekem a kapcsoalttartás megtagadása miatt miközben elrúgja amiben megállapodtunk direkt?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02