Gyanús végrendelet


Kérdező # 2025.06.21. 05:47

Tisztelt Szakértők!

Egy már évek óta daganatos,nagyon beteg hozzátartozóm 2 héttel a halála előtt az orvosa tanácsára végrendelkezett és néhány rokonára hagyta a házát és az élettársára teljes haszonélvezetet, gyermeke nem volt. A végrendelet fel is lett töltve a nyilvántartóba. A hagyatéki tárgyalás legvégén állt elő az élettárs egy új végrendelettel, amiben ő örökli a fél házat, a többit elosztva az örökösök. A végrendelet a örökhagyó halála napjára volt dátumozva, pedig akkor már nem nagyon volt magánál szegény. Úgy tűnik a 2 mentős lehetett a tanú. Az élettárs az új végrendeletet nem adta át a leltárral együtt a jegyzőnek csak a hagyatéki tárgyalás legvégén vette elő, amikor már mindenki indult volna haza. A közjegyzőnek is kerekedett a szeme, hogy ezt nem így kellett volna. A közjegyző szerint a végrendelet is a hagyatéki leltár része, már korábban tudomására kellett volna jutnia, nem 6 hónap múltán és főleg nem a tárgyalás legvégén.Nagyon gyanús a 2. végrendelet aláírása, szövegezése, elkészültének körülményei. Ráadásul erre a napra datálva az élettárs egy vagyonmegosztási szerződést is bemutatott a közjegyzőnek, amiben az együttélésre hivatkozva szeretné az ingatlan felét megkapni.
Ez még nem lett a földhivatalba benyújtva. Ezt a közjegyző elutasította, mondván ez neki nem releváns. Érdemes lehet bíróságon megtámadni a 2. végrendeletet? Egyelőre fel lett függesztve 30 napra a hagyatéki eljárás. 2 ügyvéd sem tudott egyértelmű választ adni, nem volt hasonló ügyük, nem igazán vállalták volna el. Köszönöm a figyelmet.

Kérdező # 2025.06.21. 06:54

Pontosítok: A közjegyző nem azt mondta, hogy a végrendelet a hagyatéki leltár része, csak azzal együtt már korábban át kellett volna adni a jegyzőnek.

Kovács_Béla_Sándor # 2025.06.21. 07:48

Érdemes lehet bíróságon megtámadni a 2. végrendeletet?

Honnan tudhatnánk mi azt? Abban, amit ideírtál, egyetlen érvénytelenségi ok sincs. (Ami nem zárja ki, hogy legyen olyan, amiről nem írtál.)

osztap # 2025.06.21. 08:47

Ráadásul erre a napra datálva az élettárs egy vagyonmegosztási szerződést is bemutatott a közjegyzőnek, amiben az együttélésre hivatkozva szeretné az ingatlan felét megkapni.
Van azon ügyvédi ellenjegyzés, vagy közokiratba van foglalva? Ha nincs, érvénytelen, Ptk. 6:515. § (1).

Kovács_Béla_Sándor # 2025.06.21. 09:15

(Viszont szerződés nélkül is övé lehet a fele. Aminek bizonyítására ez az okirat is megfelel - amennyire egyáltalán bizonyítani kell.)

drbjozsef # 2025.06.21. 11:05

Fél házat örökli a végrendelet szerint, a többit örökölnék a rokonok, DE egy vagyonjogi szerződés alapján szeretné a ház - előbbi alapján nyilván - másik felét.
Egyáltalán nem gyanús. Ami persze önmagában kevés.