Válás és vagyon megosztás


Deila # 2019.05.10. 04:52

Ez le maradt, illetve ott a bankszámla kivonat amin ott van pontosan mennyi a közös vagyon mikor lett le kötve stb. Eddig úgy volta velem ki fizeti a lakás részem és végeztünk, meg elhozom az ott maradt dolgaimat.
De mivel ő igy áll a dolgokhoz hogy el adja a dolgaimat azt hiszem nem korrekt hiszen én tartottam magam a meg állapodáshoz, és a lakás részemen a személyes dolgaimon kívül semmit nem akartam..

Deila # 2019.05.10. 04:48

Tisztelt Kovács_Béla_Sándor
Azt hogy az ékszert örököltem a családommal igen.
A többit ő is le írta a beadványban hogy ingóságokban meg egyeztünk.
Illetve vannak email váltások és telefon beszélgetések.
Köszönöm a választ

Kovács_Béla_Sándor # 2019.05.09. 21:04

Tudsz bizonyítani?

Deila # 2019.05.09. 19:37

Szép Estét.
Érdeklődni szeretnék . Mit tehetek a mai napon az utolsó tárgyalásra mentünk válóper (ki is mondták).
Reggel meg kértem a felperest, hogy a közös ingatlanukból az ott hagyott ékszeremet,hozza el az egyiket a nagymamámtól örököltem.
A válóper előtt kb 2 perccel közölte hogy ezeket ő eladta.
Ilyenkor mit tudok tenni? Polgári perre vigyem hogy ha már így történt az abból származó összeget meg kapjam. Persze fel ajánlom neki hogy szerezze vissza, de gondolom ezt nem fogja tudni meg tenni.. Illetve lehet csak ki találta mert nem akarja vissza adni. Vagy szólítsam fel hogy adja vissza írásban?

Ő tőlem a házrészem ki fizetésére kapott 3 hónapot, illetve nem kértem a közösen félre tett és le kötött pénz felét sem. Ezekről a válóperen nem esett szó hiszen szóban meg egyeztünk róla, mert nem akartuk hogy hosszú per legyen.
Illetve vannak még ott drágább dolgaim, amíg ő nem fizet ki be mehetek az ingatlanba ami még az én nevemen is van, amíg ki nem fizet.
Köszönöm a választ

drbjozsef # 2019.05.04. 06:30

Én elköltöztem innen, a férjem pedig nem ad semmit, mondván, hogy nekem semmi sem jár. Itt haszonélvezeti joggal rendelkezem.

Mi járna? És miért a férjedtől vársz bármit is? Hiszen neki sincs semmilye. A fiatok nevén van. Tulajdonjog, vagy pénz nemigen jár ebből az ingatlanból. Hiszen rég elajándékoztad az előzőt.

A haszonélvezeti jogod azt jelenti, hogy lakhatsz ott.

AllerZs # 2019.05.03. 15:55

15 év házasság után végleges megromlott a kapcsolatom a férjemmel ezért válunk, igaz, hogy az alábbi esetben anyagilag semmi sem jár nekem?
Volt egy saját ingatlanom még a házasságkötés előtt amit a fiam születése után néhány évvel odaajándékoztam neki. A jelenlegi ingatlant, (mely szintén a fiam nevére került) ennek az árából vettük, újítottuk fel és rendeztük be.
Én elköltöztem innen, a férjem pedig nem ad semmit, mondván, hogy nekem semmi sem jár. Itt haszonélvezeti joggal rendelkezem.

drbjozsef # 2019.04.28. 19:49

nina,

amig nem cserélek zárat, mit tehetek, hogy ne jöjjön be a lakasomba a férjem

Bent vagy, és a kulcs belülről a zárban elfordítva. Akkor nem jön be. Ha elmész, be fog tudni menni. Amíg nem cserélsz zárat.

Répéva64 # 2019.04.28. 17:17

Szép napot !
Kérdésem az lenne: Ha egy élettársi kapcsolat szétmegy, az anyánál marad egy, halmozottan sérült gyerek, nem tud járni, beszélni, önnállóan enni, fürödni, 8 éves és pelenkázni kell, mennyi gyerektartás illeti meg ? A férfi járandóságának 15-20%-a ? egyedüli gyerek esetén. Ha fél évnél több a különélés, a családi adókedvezményt a férfi igényelte, éves kifizetéssel, akkor az anyának jár-e a félévi összeg, a gyerektartáson felül ? Köszönöm !

nina1006 # 2019.04.28. 15:45

Szép napot! A kényszer kijelentéssel kapcsolatban érdeklődöm továbbra is. Amíg a hivatal nem fiktivalja a lakcimet és amig nem cserélek zárat, mit tehetek, hogy ne jöjjön be a lakasomba a férjem. Gondol egyet, feljön, cirkuszol és elmegy. Tegnap a nőjével együtt akartak bejönni. Kicsit félek.

Kevin-1 # 2019.04.28. 06:27

Tisztelt ObudaFan!

Köszönöm válaszát!
A házon kívül nem sok közös vagyonunk van, 2-3 magánvagyon, de azokat örököltük. Nagy cécót nem szeretnénk csinálni, szóban megállapodtunk hogy együtt használjuk az ingatlant az eladásig, rezsit és a 3 nagykorú gyerek tanulmányait együtt fizetjük, utána pedig mindenki megy arra amerre... (Ezt vessük papírra mint megállapodást?)
Ügyvédhez majd akkor megyünk ha a házat átíratjuk a vevőnek...

nina1006 # 2019.04.27. 15:15

Köszönöm a választ. Másik kérdésem: Milyen előnyei ill. hátrányai lehetnek, ha nem válunk el, csak külön költözünk egymástól? A férjem nem akar válni, pedig semmi nem köt már össze. Nagykorú, dolgozó gyerekek, külön lakás mindkettőnknek, ez vagyonnyilatkozatban közjegyzővel hitelesítve. Minden ingóságot vihet (autó, tv hűtő, stb). Én tavaly júniustól külföldön dolgoztam, most jöttem haza. Eközben ő elköltözött a lakásomból a sajátjába egy nővel. Igaz, közben én is találtam mást... Mégsem akarválni, én meg unom a, acerát. Tehát megoldás e a különélés, és 3 év múlva simán elválok? Milyen hátulütője lehet ennek számomra?

Apolka77 # 2019.04.27. 13:08

Kedves Szakértők!
Szeretnék érdeklődni, hogy ha férjem ellen gondjaira bízott kiskorú ellen elkövetett nemi erőszak miatt van rendőrségi eljárás akkor a válásra van-e esély első tárgyaláson? Nincs közös megegyezés.
Köszönöm!

ObudaFan # 2019.04.27. 06:57

nina1006

Az a két tanú, aki az aláírásodat igazolja a végén, csak az aláírást igazolja. Azok, akik tanúként vannak feltüntetve magában a formanyomtatványban, idézve lesznek.

nina1006 # 2019.04.27. 05:54

Szép napot! A bontóperes keresetlevél végéna, két tanú csak a házasság megromlását igazolja, vagy be is idézik őket?

wers # 2019.04.26. 07:33

Írd le te. Adj neki határidőt.
Persze váljatok el mihamarabb, nem jó ezt sokáig húzni.

nina1006 # 2019.04.26. 07:20

Mondtam neki, h vigye el a holmiját. Erre mondta, hogy amíg nem váltunk elhivatalosa, addig nem viszi. Persze leírni nem hajlandó ezt.

wers # 2019.04.26. 07:19

kihagytam, írásban szólítsd fel

wers # 2019.04.26. 07:15

Ha rendőrt hívok rá, a rendőr mindig megkérdezi, ide van az úr bejelentve?

Ez igaz. Neki kellene másik lakcímet bejelentenie. Add be a fiktiválási kérelmet. Hagyd a csudába azt a nyomtatványt. Vagy húzd ki azt a részt.
Szólítsd fel a férjedet, hogy cuccoljon el, mondjuk két héten belül. Tájékoztasd egyben, hogy pl. május 10-én zárat fogsz cserélni.
Ezt a levelet csatold a fiktiválási kérelemhez. Ha beadod a kérelmet elég gyorsan fogsz kapni egy végzést az eljárás megindításáról. Azt is lehet a rendőrnek lobogtatni.

nina1006 # 2019.04.26. 07:06

Ha rendőrt hívok rá, a rendőr mindig megkérdezi, ide van az úr bejelentve? Akkor ő nem csinálhat semmit. Ezért kellene minél előbb kijelentetnem. Ha zárat cserélek, ő hívhat rendőrt - jogosan szerintem - hogy elzártam a holmijától.

wers # 2019.04.26. 06:51

büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nincs a lakásban holmija a férjemnek.

Ajajj, milyen nyomtatványt kaptál? (elvileg nincs is hivatalos nyomtatvány, azt valaki barkácsolta abban a hivatalban) Badarság, a holmik nem lakók.

Fiktiváltathatod, sima levelet is írhatsz, amiben leírod, hogy nem lakik ott, esetleg ha tudod a mostani lakcímét, megadod. Némely "nyomtatványon" két tanút is kérnek, szerintem az is fölösleges, de ártani nem árt.

Ha tényleg nem lakik már ott, és te sem szeretnéd, ha ott lakna (legalább ebben egyet értetek) és csak raktárként használja a lakásodat, miért ne cseréltethetnél zárat?

De egyébként magával a fiktiválással sokkal nem lesz jobb neked. (úgy számolj, minimum 2 hónap, gyakran a válás gyorsabb)

nina1006 # 2019.04.26. 06:38

Szép napot! Korábban érdeklődtem a kényszerkijelentéssel kapcsolatba. Kértem nyomtatványt, amin az szerepel, hogy büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nincs a lakásban holmija a férjemnek. Azonban itt van még mindene, mert nem hajlandó kiköltözni. Viszont ha nagy ritkán feljön, állandóan üvölt, veszekszik, stb. De nem hajlandó a holmiját csak akkor elvinni, ha hivatalosan elváltunk. Mit tudok tenni? Válókeresdtet a napokban adtam be, de a válás hónapokig tert, addig kénytelen vagyok eltűrni, hogy mikor kedve tartja feljön a lakásomba? Addig nem jelenthetem ki és nem cserelhetek zárat?

ObudaFan # 2019.04.24. 07:24

bogcsaa

Ez a munkák volumenétől is függ, arra is tekintettel, hogy azért nem csak dolgoztál a házon, hanem, ha jól értem, laktál is ott.

ObudaFan # 2019.04.24. 07:23

Kevin-1

Körülbelül, de ügyvédi közreműködés erősen ajánlott, ha pedig ingatlan tulajdonjogában is történik változás, akkor egyértelműen szükséges.

Kevin-1 # 2019.04.23. 16:46

Köszönöm a válaszát!
Tehát a formanyomtatványon beadjuk a keresetlevelet a bontóperhez, a bíróság majd kimondja a válást, de mi magunknak vessük papírra vagyonmegosztásunkat 2 tanú aláírásával.
Aztán ha valaki nem tartja a megállapodáshoz magát akkor lehet perelni?
És a bíróságnak alapból a vagyonmegosztást ki sem hirdeti a magunk közti szerződésként fog létezni?

bogcsaa # 2019.04.23. 15:52

Üdv érdekelne hogy a feleségem megörökölte szülei házát 2019-ben és most válunk én ezen az ingatlanon a karbantartások javítások kerti munkákat végeztem 30 éven keresztül van bármiféle lehetőségem ezen munkák árat követelni?