Tisztelt szakértők. Volt feleségem a láthatások alkalmával nem hajlandó átadni a gyerekek okményait. Sem a személyi igazolványt, sem TAJ kártyát, sem lakcím kártyát. Nagy nehezen a diák igazolványt sikerült kicsikarnom belőle, de a többit nem. Ez így megy egy éve már. A gyerekek egészségügyi ellátása is problémás így. Egyik gyermek tartós beteg, állandó gyógyszeres kezelés alatt áll.
Úgy tudom, hogy az új szabályozás szerint nem tilthatja meg a gyerekek külföldi nyaralását velem. (természetesen haza is hoznám őket) Azzal, hogy a személyi igazolványt nem adja át, meghiúsítja a nyaralást. Miként lehetne kikényszeríteni tőle az okmányokat, hogy felhőtlenül, tartalmasan együt tölthessük a nyári láthatást, ha szeretnénk, akár külföldön is?
Gyerekek okmányai láthatáskor
- 1
- 2
Ez nem igaz.
:-))))
Ptk. 180. § (2) A kapcsolattartás joga - ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek érdekében eltérően nem rendelkezik - az (1) bekezdésben foglalt keretek között kiterjed a gyermek meghatározott időtartamú külföldre vitelére is.
Ha nincs benn a jelenlegi kapcsolattartási szabályozásban, akkor kérni kell a megváltoztatást és annak már kötelezően tartalmazni kell az erről szóló rendelkezést, akár lesz Önök között egyezség, akár a hatóság dönt. Mármint a személyes okmányai, ruházata és a kapcsolattartás során szükséges egyéb tárgyai átadásának és visszaadásának szabályait. Akkor pedig az anya számára is világos és egyértelmű lesz és lehet kérni végrehajtást, ha megszegi.
Micsoda hülyeség ez. A gyerek személyi okmányai a gyerekhez tartoznak, vele együtt mozognak. Kérjél állásfoglalást a bontóperes bíróságtól, hivatkozz a válóperetek ügyszámára, kérd, hogy szólítsák fel az anyát a jogkövető magatartásra. Én ezt csinálnám.
Nem fog a bíróság állásfoglalást kiadni.
Szaladjon a rendőrségre?
Gyámhatóság.
Oda is mentem volna. Az egyik csak betalál. A rendőrséget azért írtam, mert bármi történik, mindenki a rendőrségre akar menni.
Az okmányok miatt voltam a gyámhivatalban. Panaszt tettem, felszólították, semmi eredménye. Nem adja az okmányokat. A külföldi utazás pedig csak nyaralás lenne. Nincs szándékomban kint maradni a gyerekekkel.
Újabb panasz, az ötödik-hatodik bírság után majd csak észhez tér.
(A kapcsolattartás akadályozása súlyosabb esetben okot adhat a szülői felügyeleti jog gyakorlása megváltoztatására is.)
Ha a felszólításban volt határidő és az lejárt, akkor megint jelezni kellene a gyámhatóságon, aminek valószínűleg pénzbírság lesz a vége.
Ez a témakör bennünket is érint. Évek óta nem tudunk előre gondolkodva szállás foglalási lehetőséggel élni, mert az, hogy az okmányokat nem kapjuk meg, sajnos csak az adott napon derül ki, amikor esetlegesen egy-két napon belül indulni kellene.
Ilyenkor jog szerint fordulhatunk valóban a GYH-hoz és kérhetünk végrehajtást. Értem én, hogy a végrehajtó hatóság is szabályozás alapján dolgozik. Csak ezt a problémát nem oldja meg.
Ami a sorozatos bírságot illeti elmesélem mi a következménye: aki nem adja át az iratokat, az további lehetőséget kap ezzel az ellene neveléshez, hiszen azért nem tud a gyereknek ezt és azt venni, mert "apa direkt bünteti anyát a hivatalon keresztül. Azért csinálja ezt apa, hogy nekünk nehezebb legyen az életünk."
A GYH szerint pedig az ellene nevelés ez esetben nem bizonyítható, és ezzel a kört be is zártuk. :(
Mi évek óta itthon töltjük emiatt a nyarat. Ezt találtuk jó megoldásnak.
Újabb panasz, az ötödik-hatodik bírság után majd csak észhez tér.
(A kapcsolattartás akadályozása súlyosabb esetben okot adhat a szülői felügyeleti jog gyakorlása megváltoztatására is.)
És hol tegyek panaszt? A gyámhivatalnál nem sokra mentem. Bíróság? Kellően lassú ahhoz, hogy a kéthetente történő láthatások alkalmával intézkedni tudjanak. Mire lépnek, addig eltelik egy vagy két hónap. Az 4-8 láthatás.
„A gyámhivatalnál nem sokra mentem.”
Miért? Nem tájékoztatták, hogy jogellenesen jár el, és nem kötelezték, hogy a gyerekkel az okmányait is adja át?
Nem tudom, de az okmányokat nem adja...
Miért nem adja? a válasz egyszerű! CSAK! Mert a gyerekek elhagyják... És elég a fénymásolat is nekik...
A kommunikáció minősége? Mert elhagytam, mert felvállaltam az új kapcsolatom, mert megromlott a házasságunk, mert nem kapott annyi pénzt vagyonmegosztáskor, mint szeretett volna, mert a gyerekeink el akarnak tőle költözni, mert nem érzik magukat biztonságban, stb... Semmiben nem partner, nem lehet vele megegyezni. Mindenre az a válasza, hogy jó, de nem a megbeszéltek szerint cselekszik. Az a lényeg, hogy nekem és a gyerekeknek kellemetlenséget okozzon. Ki is jelentette, hogy tönkre fog tenni. (na én ezt pedig ölbe tett kézzel végig fogom nézni szerinte)
Nem rendeltem alá az új kapcsolatnak semmit. Ezt nehezményezte is a hölgy... De az egy lezárt történet.
A volt feleségem összes támadását tudom kezelni,higgadtan és nyugodtan, ez az okmányos történet bosszant minden második héten.
Kettesben beszélni vele? Sajnos ez lehetetlen. Nem hajlandó rá. Amit a fejébe vett attól nem lehet lebeszélni, eltántorítani stb. Még akkor sem, ha ezzel a gyerekeknek árt. Gyárt egy ideológiát, hogy ez miért jó a gyerekeknek és miért jó ellenem. A saját rokonai is szóltak már neki... eredménytelen.
De igazából az okmányok átadása szempontjából mellékes.
Tisztelt Fórumozók!
Mint olyan sokan, én is tanácsért jöttem.
EU-n belül, de külföldön tervezünk nyaralást (mi több, már ki van fizetve).
A másik szülő írásban hozzájárult, meghatalmazást is adott (repülővel megyünk, hátha kérik), tehát úgy tűnhet, hogy minden rendben van. Viszont pár alkalom óta az iskolatáskában csak a diákigazolvány és a bérlet + lakcímkártya van, korábban "ott lakott" a személyi igazolvány is. Az ítélet nem tér ki arra, hogy az igazolványának nála kell lennie (szerintem ez természetes, én is viszem magammal mindenhová).
Az indulás előtti este kapom meg a gyermeket, akkor már nem sokra megyek, ha véletlenül eltűnik az igazolvány. Bár olyan kijelentés nem hangzott el, hogy ezzel meggátolná az utazást, van bennem némi félsz.
Kérdésem: az utazás előtt 1-2 héttel (ha elérem hogy a gyereknél legyen az igazolvány) magamhoz vehetem azt?
Ha véletlenül eltűnik az irat és emiatt nem tudunk menni, mit tehetek a bosszankodáson kívül?
„Az ítélet nem tér ki arra, hogy az igazolványának nála kell lennie ”
Mert erre jogszabály kötelezi.
Megjelölnéd a jogszabályt ?
Magad nem találod?
Te-sem ?!
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02