Lassú közjegyző


ObudaFan # 2017.03.04. 11:26

A MOKK-tól meg tudod kérdezni, ki vette át a praxisát.

Vadsuhanc # 2017.03.03. 13:53

Tisztelt Fórumozók !

Érdeklődnék, hogy mit kell tennem a következőket figyelembe véve.

A budapesti közjegyző által felvett nyilatkozattal kapcsolatban kértem volna tájékoztatást. Eddig a kommunikációban semmi baj nem volt, akár telefonon akár e-mailben korrekt és pontos tájékoztatást kaptam.

Most többször hívtam az irodát nem veszik fel a telefont, e-mailre hetek óta nem reagálnak. Megtudtam, hogy a közjegyző állítólag nyugdíjba ment.

Vidéki viszonylatban értem a dolgot a lakhelyem szerinti közjegyzőt kell keresnem. Itt is csak legyek türelemmel vagy a kérdésemet tegyem fel levélben amelyet tértivevényesen adok fel ?

Elnézést,ha nagy hülyét kérdeztem.

anoliter # 2016.03.02. 18:26

Tisztelt Szakértő!

2005-ben elhúnyt édesapám, akinek első házasságából születtem. A lakás és telek felét megörököltem, másik felét a második felesége. Mindkét ingatlant özvegyi jogon ő használta tovább, soha nem éltem velük együtt, amikor összeházasodtak én már felnőtt voltam, lakásom volt.

2014 februárban ő is elhúnyt, örökös nélkül, temetését ezért én fizettem. A hagyaték terhére az önkormányzat hatósági osztályán hagyatéki hitelezői igényt jelentettem be.

2015 augusztusban kaptam a közjegyzőtől egy felszólítást, hogy mutassam be a végrendeletet. Válaszomban megírtam, hogy nem tudok végrendeletről, sem az elhúnytnak élő rokonáról. Közöltem, hogy a lakásban (amit az önkormányzat két éve lepecsételt, nincs kulcsom), talán van végrendelet. Csatoltam az önkormányzathoz benyújtott hagyatéki hitelezői igény másolatát.

Azóta nem történik semmi, csak jönnek a fizetési felszólítások a lakás rezsijéről. Ezeket nem szeretném befizetni, amíg nem találnak örököst (ha mást nem, akkor az államot), akivel szeretnék majd megegyezni, hogy fizessük felesben a tartozást. Hiszen, ha kifizetem egyedül a tulajdonos egyetemleges felelőssége címén, akkor nem hiszem, hogy az örökösön be tudnám hajtani.

Kérdéseim:

1. Mi a módja a közjegyző hivatalos megsürgetésének?
(két éve semmi sem történik, a lakás fele még az elhúnyt második feleség nevén van a földhivatalban.) Egyre ő a tartozás. Van valami kötelező határideje az ilyen eljárásnak, vagy több évig is elnyújtható?

2. Az örökös örökli az összes rezsitartozást, vagy nekem kell fizetnem? Rám küldhetik a szolgáltatók a végrehajtót?

3. Érvényes úgy a hagyatéki hitelezői igény, hogy az önkormányzathoz nyújtottam be, aztán másolatot küldtem a közjegyzőnek?

4. Azt gondolom, hogy a hagyatéki tárgyalásra engem meg kell hívni majd. Igazam van?

Előre is köszönöm válaszait, tanácsait.