Tisztelt Fórumozók! Hagyatéki ügyben szeretnék segítséget kérni! Édesanyám 2014 májusában elhunyt. A hagyatéki tárgyaláson amiről volt tudomásunk hitelekről telefontartozásról azt jeleztük a közjegyzőnek aki lekérte pontosan hol és mennyi a tartozás.Az otp azt írta vissza nincs fennálló tartozása édesanyámnak majd 2 év után az otp behajtócége követeli a tartozást rajtam mint örökösön A héten egy telefonos cég behajtója szintén előállt egy régi tartozással.amely 2014 09.30 napján került engedményezésre. a levél édesanyám nevére szól, amelyet édesapám vett fel. Az lenne a kérdésem ennyi idő után is előállhatnak tartozás követelésével?a hagyatéki tárgyaláson nem merült fel tartozás mivel lekérdezte a közjegyző ezért elfogadtuk a testvéremmel az örökséget. A kérdésem az lenne akkor most mint örökös nekem kell kifizetni ezt is ? Jogosan követelik ennyi idő után ? Mennyi az elévülési idő?
Adósság öröklése
- 1
- 2
Én sem mondtam mást.
Ha furcsa, ha nem furcsa, ha a tartozás keletkezése előtt ajándékozott, akkor a fedezetelvonást szerintem nem fogják megállapítani.
...és?!
Így alakult...
Aki adta kölcsönt annak jó volt így is!
Hisz tudhatta a tényt.
Szóval, mi a furcsa ebben?
(Bár kissé furcsa, hogy valaki elajándékozza a vagyonát, majd olyan tartozásokat vállal, amelyeket nem tud kiegyenlíteni.)
Akkor nem.
kb 8.éve ajándékozta nekünk a házat,akkor még nem volt hitel tartozása a mamának.
(Az az ajándékozás viszont valószínűleg fedezetelvonó jellegű ügylet. A fedezetelvonó ügylettel szerző személy köteles tűrni, hogy a megszerzett dolgot a hitelezők kielégítésére felhasználják.)
Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és azok hasznaival felel a hitelezőknek. Ha a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel.
Örökölni tisztán tartozást is lehet Ha csak ez maradt, akkor érdemesebb visszautasítani, ha gyermeked van, akkor az ő nevében is.
Örökség csak pozitív tartalom lehet.
Jó napot! olyan kérdésem lenne hogy elhunyt édesanyám 2018.01.29-én és több hittel is marad mint örökség a nyakunkon a testvéremmel.édesanyámnak a hitelein kívül nincs más öröksége,A ház ami az ö nevén volt azt még élt elajándékozta nekem és a testvéremnek.Kérdésem hogy ki kell e fizetnem a hiteleit vagy is megörökölhetem e.?Választ elöre is köszönöm!
Kedves Nonolet
Ezek szerint futólag olvastad át a két hozzászólásomat,amiben ott van,hogy a haláláig tartottam az elhunyttal a kapcsolatot.Egyébként honnan tudtam volna,hogy az utolsó 5 hónapban mentálisan kezdett leépülni?
Ha értelemszerű választ nem tudsz adni-mert nem tudsz- a kérdésre,kihez hova lehet fordulni,akkor megkérlek ne oktass ki a kötelességeimről,ami ráadásul ott van világosan leírva.Hagyd meg a válaszadás lehetőségét a jogászoknak az okoskodás helyett.
Köszönöm a választ Nonolet,ObudaFan
Most már csak azt kellene tudnom,hogy milyen fórumot keressek meg,mert az interneten ezidáig nem találtam ami ezzel kapcsolatos sehol.
Ha valami folytán mégis kapnék a hatóságoktól értesítést,akkor kérhetem az iratokba való betekintést vajon? Természetesen érdekelne a kórházi számla is,ami hatalmas összeget tesz ki "kezelés és betegápolás" címén.Az az előző posztomban el is felejtettem,hogy az elhunyt nagybátyám mentálisan nagyon le volt épülve az utóbbi 5 hónapban,de a testvére szerint ez nem igaz.Mint utólag kiderült több alkalommal nagyobb összegeket vetetett ki vele a bankból,amit ő bevitt neki a kórházba és nem tudja mi lett a sorsa a pénznek.Egyenlőre teljesen tanácstalan vagyok,de nekem sem tetszik itt valami.
Ha németországi hagyatéki eljárásról van szó, célszerű lesz egy német fórumot, vagy még inkább német ügyvédet keresni.
Üdvözlöm a fórum olvasóit
Édesapámék hárman voltak testvérek,apám meghalt 99-ben,most pár hete meghalt a másik testvér,aki a nagybátyám volt,már csak egy élő testvér van.A kapcsolatot a haláláig tartottam az elhunyttal.A legidősebb még élő testvér értesített,hogy a Németországi örökösödési Hivatal állítólag zárolta a bankszámlát,mert tetemes kórházi számla még nincs rendezve,ne is számítsak semmire.Közölte,hogy ő mint "főörökös" az örökséget visszautasította,hagyatéki tárgyalás nem lesz,és én mint "mellékörökös"nem fogok semmilyen hivatalos iratot kapni.A tartozás a kórházi kezelésekből tevődik össze ami azért is furcsa,mert 40 éve kint élt az elhunyt, és elég magas egészségügyi biztosítással rendelkezett.A kérdésem az lenne,hogy beletekinthetek e a kórházi számlákba,a banki kivonatokba,amiket a testvér kezelt az utóbbi 1 évben,és amiket az ő elmondása szerint leadott az illetékes helyekre.Ha tényleg nem kapok semmilyen hivatalos értesítést a kinti hatóságoktól,akkor hol kezdjek el érdeklődni,hol induljak el? Egyáltalán van jogom beletekinteni az örökséggel kapcsolatos elszámolásokba? A választ előre is köszönöm.
Az özvegy az utolsó közösen lakott lakáson és berendezésén haszonélvezetet, minden máson egy gyerekrészt örököl.
Természetesen az adósságot is örökli.
Ha az adósság több, mint a vagyon, érdemes visszautasítani az öröklést. Ezt csak a teljes hagyatékra lehet, így se adósságot nem örököl az özvegy, sem semmilyen vagyont.
Ekkor a többi örökös örököl a törvény szerinti sorrendben. Ha vannak gyerekei, akkor ők egyenlő arányban.
Ha ők is visszautasítják a hagyatékot, akkor végső soron az állam örököl, így a gyerekek sem örökölnek adósságot. Ha kiskorúak, akkor ebbe a gyámhivatalnak is van beleszólása, de ha egyértelmű, hogy több az adósság, mint a vagyon, akkor általában engedélyezik.
Az özvegy is törvényes örökös a gyermekek mellett.
Tisztelt Fórumozók!
Azt szeretném kérdezni, hogy ha valakinek a házastársa meghal és jelentős adóssága volt még a házasságkötés előttről, akkor az özvegye megörökli-e az adósságot?
Vagy le lehet-e mondani az örökségről is, ha annak nincs semmi értéke jóformán?
Vagy a gyerekei az örökösök minden esetben?
Köszönöm a válaszukat.
- 1
- 2
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02