Bocsánat elirtam felperes és ügyvédje kérték hogy nyilatkozzunk az autó tulajdoni jogáról stb.
Gyerektartás dij
Jó reggelt, újra a tanácsotokat szeretném kérni, a gyermektartásdíj emelése iránt per férjem (alperes ellen) már több mint fél éve tart. 3 tárgyalási nap volt, a 4. áprilisban lesz, mi csatoltuk a kért iratokat, (külföldön élünk, külföldi adóhatóság által kiállitott igazolást is) amit felperes nem fogad el valamint hivatkozva hogy ami jövedelemigazolást benyújtottunk (németállam egy kormányhivatala adta ki) túl kevés összeg számukra és véleményük szerint ebből nem lehet megélni. Nekem mint házastárs van egy vállalkozásom és annak bevételéből élünk valamint a férjem jövedelméből. Most a bíróság kéri tőlem hogy igazoljam az én jövedelmemet is mint vállalkozó. Ezt megtehetik? A vállalkozásból befolyó összeg nem képeziszeirntem a gyermektarás díj fizetés alapját, mivel az nem a férjem nettó jövedelme. A vállalkozás az én nevemen van. Ha kötelezhet a bíróság engem mint házastársat hogy nyújtsam be a papírokat a könyvelési anyag fordítását kinek kell állni. Ugyanis az bödületes összeg lenne lefordítatni magyar nyelvre. A férjem munkáltatói igazolását amit a cég állitott ki nevére visszamenőlegesen 4 hónapra lebontva az alperes és ügyvédje nem fogadják el. Alperes és ügyvédje kérték hogy nyilatkozzunk róla hogy a tudásuk szerint német rendszámú autó kinek a nevén van. Az autó a férjem nevén van, de az összes fenntartási költséget én fizetem, amit igazolni is tudok, valamint közössen vásároltuk a házasságunk alatt úgy tudom akkor az közös vagyonnak számít.? Szóval a bíróság vizsgálhatja az én anyagi hátteremet is? Köszönöm a válaszokat.
Pert lehet indítani a mérséklés iránt.
Tisztelt uraim ,hölgyeim!! Lenne egy olyan problémám hogy ,10 éves kapcsolatom megszakadt külön élek a páromtól,2éve.Szóbeli megbeszélés alapján 20000Ft-ot adtam neki sajnos sokáig papír nélkül.Kitalálta egy idő után ,hogy 25000Ft gyerektartást szeretne,ennyit én nem tudtam adni mivel nagyon eladósodott helyzetbe kerültem!!A kisfiam 8 éves,és én már új párkapcsolatban élek 16 hetes terhes az új párom!!Ma voltunk a bíróságon és belekényszerítettek egy olyan helyzetbe miszerint az édesanya a fizetésem 20 %-át szeretné ,DE MINIMUM 250000fT-ot!Ezzel még nem is lenne baj de sajnos munkanélküli lettem és február hónapban mehetek csak jelentkezni(november óta nem találtam munkát)A mostani jövedelmem 0 a páromé 100000Ft,kiadásaink megközelítik a 200000Ft-ot!!Nem tudok ennyit fizetni a kisfiamnak főleg nem a havi 63000Ft-os munkanélküliből!!A fellebbezéssel nem éltem ,a volt párom ügyvéddel jött és azt mondta hogy saját rovásomra is ki kell ennyit fizetnem ,na de kérdezem én,hogy mi lesz a még meg nem született gyermekemmel ,hogyan fogunk tudni így megélni??Milyen lehetőségeim lehetnek bírósági úton !!Legyenek szívesek segíteni még soha sem voltam bíróságon ....Előre is köszönöm a hozzászólásokat....Tisztelettel :Zsolt
- Kötelezhető. A végrehajtási eljárásban beszámításnak csak közokirat alapján lenne helye. Ha alperes úgy véli, hogy arra az időszakra, amelyre a tartásdíj-hátralékot végrehajtják, már teljesített, erre a perben kellett volna hivatkoznia.
- Legfeljebb akkor, ha a jogosult azt tartásként elfogadta.
- Igen.
- A kötelezett pert indíthat a tartásdíj leszállítása iránt.
- Ha egyezség született, akkor jelentős körülményváltozás, vagy a kiskorú gyermek érdeke miatt lehet változtatást kérni.
- Attól is függ, miért nincs, sőt, attól is, milyen vagyontárgyak vannak.
Tisztelt JogiFórumozók!
Segítséget szeretnék kérni gyermektartás ügyében!
Kérdéseim a következők:
- A válás kimondása előtt egy évig az alperes (apa) tartásdíjat fizetett (külön éltek). A kereset a különköltözés után egy hónappal be lett adva, de a válás csak egy év múlva lett kimondva. Az alperes ez idő alatt egy közösen megállapított összeget fizetett, majd a házasság felbontása után is folytatta az ott közösen meghatározott összeg fizetését. Később a munkáját elvesztette, és nem tudott fizetni. Jelenleg végrehajtást kért rá a felperes. Kérheti-e az alperes, hogy a válás kimondása előtt kifizetett összeget beszámítsák a tartozásába? Egyáltalán: kötelezhető-e az alperes tartásdíj fizetésére a válás kimondása előtt?
- Természetben nyújtott tartást be lehet-e számítani az elmaradt tartásdíj összegébe, ha számlákkal tudja az alperes igazolni, hogy a gyermekek ruházására/tanszereire pénzt költött?
- Kell-e tartásdíjat fizetnie az alperesnek arra az időszakra, amíg a gyermekek folyamatos jelleggel az ő háztartásában tartózkodnak? (Pl. egy egy hónapos nyári szünet idejére)
- Lehet-e, hogyan lehet a tartásdíj összegének újbóli megállapítását kérni, ha az alperes jövedelmi helyzete tartósan megromlik (állását elveszíti, új állást nem talál, jövedelme nincs) úgy, hogy közben az elmaradt tartásdíj miatt az alperes ellen végrehajtást kezdeményezett a felperes?
- Meg lehet-e támadni egy jogerősen megállapított tartásdíj összeget, ha azt "közös megegyezéssel" mindkét fél aláírta?
- Ha a felperes havi nettó keresete 150 ezer forint, az alperesnek pedig nincsen jövedelme (nem csak papíron nincs, hanem TÉNYLEG nincs), akkor mekkora tartásdíj követelése reális a felperes részéről? (2 kiskorú közös gyermek van, plusz a felperesnek van egy 16 éves gyermeke, aki az alperesnek csak mostohagyermeke volt)
Előre is köszönöm a válaszokat!
Tisztelt uraim ,hölgyeim!! Lenne egy olyan problémám hogy ,10 éves kapcsolatom megszakadt külön élek a páromtól,2éve.Szóbeli megbeszélés alapján 20000Ft-ot adtam neki sajnos sokáig papír nélkül.Kitalálta egy idő után ,hogy 25000Ft gyerektartást szeretne,ennyit én nem tudtam adni mivel nagyon eladósodott helyzetbe kerültem!!A kisfiam 8 éves,és én már új párkapcsolatban élek 16 hetes terhes az új párom!!Ma voltunk a bíróságon és belekényszerítettek egy olyan helyzetbe miszerint az édesanya a fizetésem 20 %-át szeretné ,DE MINIMUM 250000fT-ot!Ezzel még nem is lenne baj de sajnos munkanélküli lettem és február hónapban mehetek csak jelentkezni(november óta nem találtam munkát)A mostani jövedelmem 0 a páromé 100000Ft,kiadásaink megközelítik a 200000Ft-ot!!Nem tudok ennyit fizetni a kisfiamnak főleg nem a havi 63000Ft-os munkanélküliből!!A fellebbezéssel nem éltem ,a volt párom ügyvéddel jött és azt mondta hogy saját rovásomra is ki kell ennyit fizetnem ,na de kérdezem én,hogy mi lesz a még meg nem született gyermekemmel ,hogyan fogunk tudni így megélni??Milyen lehetőségeim lehetnek bírósági úton !!Legyenek szívesek segíteni még soha sem voltam bíróságon ....Előre is köszönöm a hozzászólásokat....Tisztelettel :Zsolt
Azt az ítéletben megítéli.
Köszönöm Neked is ObudaFan!
Az a gond hogy szerintem már csak egy tárgyalás lesz és nem tudom hogy megállapítja e a bíróság a per idejére is a gyermektartásdíjat.
Tehát ha dönt a bíróság az összegről, akkor megállapítja visszamenőleg is?
Én kértem tavaly januártól és azt megelőző 6 hónapra.
köszönöm
Köszönöm Durward, nem ismerős - sajnos úgy tűnik, egyre általánosabb ez a fajta megoldás...
valoapa!
Monogramja Z.Zs.
Nagyon szépen köszönöm a választ! Szólni fogok!
Nem automatikus a visszamenőleges 6 hónap. Ez egy törvényi korlát tartásdíj esetén. Ennek indoka, hogy ha 6 hónapig meg volt tartásdíj nélkül a tartásra jogosult, akkor nem is volt rá szüksége. A bíróság a kereseti kérelemhez kötött, tehát nem ítélhet meg többet, mint amit a felperes kér. Szólni kell a kollégának (Ön is mondta, hogy "emberből van" az ügyvéd), hogy ezt elmulasztotta kérni, de tegye meg pótlólag. Ezt megteheti mindaddig, amíg a bíróság határozat meghozatalára vissza nem vonul.
Elnézést,félre pötyögtem,természetesen 1 ügyvéd jár el!
A kérdést pedig azért tettem fel,mert én elmondtam neki a visszamenőleges igényemet,de a keresetlevélben nem szerepel.Egy ismerősöm aki nem túl régen vált el mondta,hogy az övében benne volt LEÍRVA az igény,hogy a ...keresetlevél benyújtásától visszafelé 6 hónapra igényli.Mivel az ügyvédek is emberből vannak,ezét gondoltam,hogy lehet,hogy az én ügyvédem tévedett,de az is lehet,hogy az Ővé volt "túlbuzgó",és bár evidens,Ő mégis beleírta.Nem akartam letámadni feleslegesen az ügyvédemet,gondoltam kérek Önöktől szakmai tanácsot,és ha nem kell beleírni csöndbe maradok,ha bele kellett volna,akkor pedig megbeszélem az ügyvédemmel,hogy hogy lehet megoldani a problémát.
Mivel nem vagyok szakmabeli,és még sosem volt dolgom bírósággal,-lakáseladáson kívül-ügyvéddel,ezért nekem nem annyira egyértelműek a dolgok.Tőlem akár meg is kérdezhetnék...,akkor meg miért "pattogjak" előre? Az én szakmám olyan,hogy meg kell kérdeznem az előttem ülőt/állót,hogy szeretne-e még valamit.Nem tudhatom,hogy nem mindenhol van ez így.ELNÉZÉST,ha buta volt a kérdés!
Akkor ezek szerint szóljak az ügyvédemnek,hogy bár beszéltünk róla,ez kimaradt a keresetlevélből és jelezze a bíróságnak,hogy a gyermektartást a kereset benyújtásától visszamenőleg kérem? Köszönöm ha válaszolnak!
Ha ebben a perben ügyvédek (nem is egy) járnak el jogi képviselőként, akkor mi szükség van az itteni jogi tanácsadásra?
Nem kérdezik meg. A néma gyereknek anyja se érti...
A felperes én vagyok,és az ügyvédeimmel megbeszéltem a visszamenőleges igényemet,csak a beadott keresetlevélben nem láttam.Azért kérdeztem meg,hogy ez automatikus-e,mert szerintem sem jár,ha nem kérem.De nem szerettem volna "letámadni" őket ezzel,gondoltam itt kérek először segítséget.Tehát,ha a héten megyünk az első tárgyalásunkra,akkor most célszerű jelezni,hogy a kereset beadásától visszamenőleg kérem a tartásdíjat,vagy a per végén úgyis megkérdezik az "igényeimet",várjak békével? Válaszukat előre is köszönöm!
Miért kellene egyáltalán visszaszámolni, ha a felperes nem kéri visszamenőleg a tartásdíjat. Egyébként majd fogja, bármikor megteheti. Akkor a keresetlevél benyújtásától számított hat hónapra kérheti.
T.Ügyvédurak!
Az volna a kérdésem,hogy a gyermektartásdíjnál honnét számolják vissza 6 hónapot? Ha a beadott keresetben nincs megjelölve az igény a "visszafelé számolásra",ez akkor is automatikus -ha a különélés jóval több,mint 6 hónap- vagy akkor csak a tárgyalás napjától? Esetleg mindenképpen a kereset beadásától? Válaszukat előre is köszönöm!
Segítséget kérnék!!!!!
Páromnak előző kapcsolatából van egy 8 éves fia. A nő titkolta terhességét, otthon szülte meg. Párommal akkor már külön voltak. De mikor megszült ő találta meg és vitte őket kórházba mert felhívta a nő. Ő kijelentette hogy párom az apja, aki a nevére is vette a gyereket. Nem voltak házasok. Mint később kiderült egy másik férfinak is azt állította hogy ő az apja, de a férfi nem vállalta.
Kérdésem az lenne, hogyha kiderül(DNS teszt alapján) hogy nem a párom a vér szerinti apa akkor is neki kell gyerektartást fizetnie? És ha nem ő az igazi apa akkor a láthatást is elvehetik tőle? (mert az apaságot ebben a 8 évben aktívan gyakorolta, rendszeresen elhozza és természetesen szereti is a fiút!!)
Megköszönném ha vki segíteni tudna!
ja 3 gyerek esetén kb 16,6% / gyerek. De nyilván lehet ettől eltérés.
Valaki legyen szíves mondja meg,ha rossz topicban próbálok választ várni,mert akkor átmegyek másikba és kérdezek ott,és hogy melyikbe menjek?Angliában élek és a volt élettársam a 9éves kislányunkra kapja a gyerektartást.Volt párom azzal fenyegetőzik,hogy beperel,ha nem fizetek neki kb 70-80e forintot gyerektartásra.Eddig közös megegyezés alapján fizettem,de most már ez nem jó neki,mivel,hogy külföldön vagyok,ergo, ,,több pénzt keresek".Annyit persze tudni kell,h még csak pár napja vagyok kint és még munkám sincs,de ha találok is,akkor sem valószínű,hogy rögtön több ezer fontot fogok keresni.Kérdésem pedig az lenne,hogy mennyi pénzt,százalékot tudna a bíróság által legombolni rólam.Természetesen a lányomat a pótlékon felül is sok mindenben támogatom,pl ebéd befizetések,táborok,ruháztatom,stb.,de persze ez természetes,csak nem vszínű,hogy a volt társamnak még indokoltan szüksége legyen 70-80ezer forintra,miután a lányomnak mindent megveszek/kifizetek amire szüksége van,neki pedig a rezsibe kell csak beleadnia az új barátjánál,ahol a lányommal laknak és etetni.Ez sztem nem 70-80e(vagyis nem 140-160e,mert ugye nem csak apja van gyereknek),plusz az egyéb költségek.Ha valaki tudja,h még is ez hogy működik jogi úton,kérem írjon pár sort!Előre is köszönöm.
Jelenleg 40.000 Ft-os gyeden vagyok plusz a két családi
Ez szerintem nem olyan egyszerű, mint ahogy Sagit mondja, mert számít páldául, hogy van-e más tartásra kötelezhető személy.
Ha például az ex nagyon rosszul keres, te pedig nagyon jól, akkor a közös gyerekeitek tartásához elég, ha alacsonyabb értékben járul hozzá a párod, így az 50% harmadánál nagyobb tartásdíj is jogos lehet.
Itt 3 -ról van szó 2 közös,egy az exé ,remélem így nem az lesz hogy kap az ex kap 25% meg én a két gyerekre is annyit ugyanannyit kapok,mint ő az egyre.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02