A munkahely megszűnésével nem veszti érvényét a bírói végzés, mert a munkaviszony megszűnésekor, az utolsó munkában töltött napon a munkáltató által kiállított adatlapokon (régen MIL-lap volt) szerepel a letiltás, amit a következő munkáltató bekér, és az abban foglaltak alapján letilt a netto munkabérből.
Ez vonatkozik a munkanélk. segélyre is.
Egyébként mindenkinek van gyenge pontja, csak szerencsén múlik, hogy megtalálod-e. Nekem szerencsém volt. Sok sikert és további szép napot! Üdv: Sinus
Gyerektartás dij
Köszönöm szépen a válaszotokat.
Szép napot!
A bíróság csökkentette a gyerektartás díjat, visszamenőleg a keresti levélben feltüntetett dátumig. Azonban a kért és megítélt összegből adódó + összeget, ami jelen esetben 150.000,- (egyszázötvenezer) forint, egyösszegben kellene megfizetnünk az alperesnek. Levélben kértük az Ő jogi képviselőjét tájékoztassa ügyfelét részletfizetési kérelmünkről, és adjon írásbeli választ. 3 munkanapot adtunk erre, melynek eredményeképpen legkésőbb holnap meg kellene érkeznie a válasznak. Ha nem jön semmi szeretnék a bíróságon fellebbezni az ítéletnek erre a pontjára vonatkozólag, miután a havi 158e -ből nem tudunk kifizetni egyösszegben 15 napon belül 150e-t!!!!!
Kérdésem: -Mire számíthatunk a fellebbezés után? Köszönöm előre is.
Ha a fellebbezés indoka ez lenne: méltányosságnak csak kívételesen van helye.
Egyébként a fene tudja. Az ügyvédet kéne megkérdezni, aki vitte a pert.
(ez amolyan: "beteg az öcsém. Meg fog gyógyulni?" konkrétságú kérdés volt... :) na jó, ennyire nem ilyen... viszont egy elbukott fellebbezéssel könnyen lesz a 158 ezerből 208 ezer. Szerényen számolva.)
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Természetesen értem mire célzol, ....
engem valójában az érdekelne, mire készüljünk fel ha a bíróság sem látja be, hogy az össz havi bevételünket mégsem adhatjuk oda....
Nem az összeg miatt fellebezznénk, haenem a megfizetés határideje és módja miatt. Valamilyen szintem méltányolható ha az ember fizetne de nem tud úgy, ahogy előírták, hanem akként, ahogy felelősséget tud vállalni a fizetési kötelezettsége felett. Ezt tudjuk vállalni / x. összegű részlet/, ha nem engedélyezi a bíró, akkor logikusan nem fogjuk megfizetni, ergo >>> jön a végrehajtó?
Jelzem Már van egy folyamatos hátraléktörlesztés szintén ez ügyből kifolyólag, mert az egész havi 35 ezerről indult és nem volt hajlandó egyezkedni, mi pedig egyszerűen nem tudtunk többet fizetni, mint amennyit kapott. A kieső pénzéért végrehajtóhoz fordult, közel 300.000 -rel, amit havi 5000,- törlesztünk, mert nem tudunk többet. Így most összesen havi 20-at kap! Esélyeket ltolgatok csupán, mert jobb félni, mint megijdni!
az biztos, hogy pénzkövetelésről lévén szó, részteljesítést is el kell fogadnia. (tehát ha tudtok fizetni akkor az csökkenti a hátralékot)
A késedelembe esés jogkövetkezményei mindazonáltal a teljesítés bíróság által előírt időpontjához fognak kapcsolódni. (kamat / végrehajtás)
Szerintem mindenképpen érdemes lenne a peres út helyett a felperes józan belátására, és jóindulatára apellálni. Nem biztos, hogy megéri a rizikót a per.
Mert ha nyersz, mi van? Részletfizetést kapsz. Ha vesztesz, akár a duplájára is nő addigra a tartozásod.
Nem lenne érdemesebb, (ha a felperessel már nem lehet beszélni) egy személyi hitellel áthidalni a tartozást. (Egy összegben tudtok teljesíteni, ahogy az ítélet előírja, és a banknak fizetitek a részleteket.) A bíróság által pernyertesnek nyilvánított felperes ugyanis nem nagyon kötelezhető arra, hogy kamatmentes hitellel finanszírozzon benneteket.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Hol van az előírva, hogy hitelbe verjük magunkat egy fizetési kötelezettség miatt, ami már eleve hátralékból keletkezett, mert részben fizetésképtelenek voltunk. Továbbá, hitelképtelenek vagyunk minden pénzintézet felé, én gyesen, a férjem bejelentés nélkül... 3 kiskorú gyerekkel, saját tulajdonú ingatlan nélkül, lizinges 8 éves autóval(amikor vettük még volt fedezet). Természetesen az alperes jóhiszeműségére alapozván kerestük meg a részletfizetési igénnyel az ügyvédjét, mert ennek ez volt az előírt módja. De mi van ha nem akarnak belemenni? Tegyük fel nem fellebezzünk, mert mi van ha elbukjuk stb.... de akkor hogyan tovább? Nem a fizetés alól akarunk kibújni, csak megoldást keresünk a problémára!
ha van egy jogerős ítélet (mint már leírtam), és nem fizettek határidőre, akkor beállnak a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei: pl. titeket terhel a tartozás alapján járó kamat, és az esetlegesen megindított végrehajtások költségei. (a végrehajtasi sorrend: munkabér/folyószámla - ingóság - ingatlan. ha nincs elegendő végrehajtható vagyonotok, akkor se tűnik el a tartozás, időszakonként megkísérlik a végrehajtást, ami az elévülést megszakítja)
„Hol van az előírva, hogy hitelbe verjük magunkat egy fizetési kötelezettség miatt”
A hitel csak egy ötlet volt, hogy olcsóbban jöjjetek ki.
Ti tudjátok. (vállvonogatás)
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
„akkor se tűnik el a tartozás ”
>>>
""Nem a fizetés alól akarunk kibújni, csak megoldást keresünk a problémára!""
Nem fogadták el a részletfizetést, de úgy döntöttünk nem is fellebbezünk...forduljon a végrehajtóhoz, ahogy már korábban is tette, majd rajta keresztül törlesztjük. Foglalni csak a lízinges autót tudják, de ha fizetünk addig is a saját belátásunk szerint, törlesztés címszóval, akkor talán nem tehetik rá a kezüket a kocsira sem, továbbá amíg eljutunk majd erre a pontra, csökken a 150000,- is! Jobb ötletem nincs....<zsákutca>
A végrehajtónak saját hatáskörében módjában áll részletfizetést adni, mielőbb keressétek fel. (Ő is csak annak jutalékából él amit behajt..., tehát ha netán részleteiben is, de ha végül is befolyik a tartozás, az számára is kedvező végkifejlet. Persze és egyben sajnálatosan, a végrehajtó sem dolgozik ingyen...)
Épp ezt nem akarja a kérdező megérteni. Olcsóbb ugyanis egy üzleti hitel, mint egy (több) végrehajtás. Ráadásul a végrehajtó, ha részletfizetést ad, az korántsem jelent kamatmentességet.
ehh, hiába koptatom a billentyűzetet, a továbbiakig léptem.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Kedves WASP!!!
„hitelképtelenek vagyunk minden pénzintézet felé, én gyesen, a férjem bejelentés nélkül… 3 kiskorú gyerekkel, saját tulajdonú ingatlan nélkül, lizinges 8 éves autóval(amikor vettük még volt fedezet)”
A kérdező természetesen megérti, hogy könnyebb lenne hitelből, de ha olyan okos vagy akkor az idézetet figyelembevéve ( amit korábban valószínűleg figyelmen kívül hagytál...) várom az ötletedet a pénzszerzésre!
Monalisa:
Köszönöm a hozzászólást eképpen gondolkodunk mi is, főként, hogy szintén ezzel az üggyel kapcsolatosan már van egy fennálló folyamatos törlesztésünk a végrehajtó közbenjárásával, aki nagyon korrektül állt annó a dolgokhoz. Csak laikusként merem remélni, hogy területi illetékesként, ismételten hozzá kerülne egy esetleges kérelem az alperestől így lehetőségünk nyílna egy újabb részletfizetésre ennél a végrehajtónál.
Nem tudom, esetlegeséggel írom, hogy talán "kikérhetné" magához a ti aktátokat ügyintézésre - ha már ilyen jól "összejöttetek". Kérdezd meg tőle.
Jó reggelt!
Jól hangzik, de vajon megvalósítható-e.... Én eddig úgy tudtam, végrehajtóhoz csak akkor "kerül" az egyén ha ellene eljárás indul. Lehetséges magunk ellen eljárást indítani? Ezt most komöolyan kérdezem!!!!! megkereshetjük- e mi a végrehajtó irodát, hogy szeretnék a tartozásunkat eképpen mielőbb rendezni, mivel más kiutat nem látunk? Nem tudjuk továbbá azt sem, hogy az alperesnek szándékában áll-e eljárást kezdeményezni ismtelten a pénz behajtását illetően, hiszen elképzelhetőnek tartjuk, hogy a korábbi "kudarc" hatására (ami azért kudarc neki, mert akkor sem kapta meg egyösszegben csak részletekben) esetleg más megoldást keres? Következésképpen milyen lehetőségei lesznek /vannak a behajtásra? S.O.S. !!!
Természetes személlyel szemben a kötelezést tartalmazó jogerős bírósági határozaton alapuló követelés érvényesítésére - a kötelezett önkéntes teljesítése mellett - a végrehajtási eljárás alkalmas. Gyermektartásdíj nemfizetése esetén emellett lehetséges, hogy a jogosult állam általi előlegezést kér, vagy tartás elmulasztásának vétsége miatt feljelentést tesz, és ez utóbbi esetben büntetőeljárás indul.
Részletfizetést viszont nem csak a végrehajtótól, hanem az elsőfokon eljárt bíróságtól is lehet kérni.
Köszönöm, a bírósági procedúrán már rég túl vagyunk, az állam általi megelőlegezésnek ebben az esetben már nincs helye, miuátn a kötelezett fizet! Most egy csökkentési ítélet eredményeképpen keletkezett különbözet egyösszegű megfizetésére vonatkozóan keresek megoldási lehetőséget. Miután a jogosult elutasította a részletfizetési kérelmet, fellebbezni nem áll szándékunkban mert mérlegeltük az esetleges pervesztés lehetőségét ! Egy korábbi végrehajtásból kifolyólag már törlesztünk szintén ezzel a jogosulttal szemben. Addig amíg a jogosult nem fordul ismét a végrehajtóhoz, törlesztjük magunktól a különbözetet a számlájára, ennyivel is csökkentve az összeget. Jogosultnak milyen lehetősége van a behajtásra, ha mi nem fizetjük meg részére a bíróság álltal előírt módon és időben? Csak a végrehajtó? A bíróság milyen szerepet játszik még az ügyben?
Jogerős bírósági itélettel/végzéssel a kezében, a jogosult a végrehajtón keresztül BÁRMIKOR is felléphet a pároddal szemben - a végrehajtó majd tesz róla, hogy a követelés akár soha se évüljön el.
Vagy a "sárga ember" (= prívát behajtó cég) nevében megjelenik nálatok két bőrkabátos- és "kétszekrény" hátú fiatalember, és mielőbbi fizetésre kéri fel a párodat. És a párod beszartában (= elnézést) optimálisan rövid idő alatt rendezni is fogja a teljes tartozását, biztos lehetsz benne...
...na most aztán úgy megijedtem..... Én nem értem, hogy miért kapok olyan válaszokat, amelyekből folyamatosan azt látom, hogy a kedves válaszadók nincsnek tisztában az egész ügy előzményeivel....de akkor minek írok én ide, vagy minden hozzászólásomban írjam le az összes eddigit?
NEM AKARUNK KIBÚJNI A FIZETÉS ALÓL,
-sajnos nem áll módunkbanegyösszegben megfizetni az előírt módon és határidőre
-nincs lehetőségünk hitelt felvenni
-nincs pénzt kölcsönadó ismerősünk stb..stb...stb...
Havi törlesztést tudunk garantálni, de nem tudjuk hogyan érhetnénk el ennek a hivatalossá tételét!??? Most is fizetjük már....és a jogosult "nem küldte vissza", pedig a hivatalos részletfizetési kérelmet elutasította.... Mi csak gondoltunk egyet és elkezdtük fizetni, amennyit tudunk....
Előszőr is kérlek próbálj megnyugodni, másodjára a te oldaladon állok - ha nem is látszik...
Megértem, hogy fizetési nehézség áll fent, több okból is, ugyanakkor nem értem, hogy két(három) ember miért nem tud egymással pár értelmes- előbbre vivő mondatot váltani?!
Lehet, hogy a Párod volt párja féltékenységből (...), dacból, vagy éppenséggel az előzőekbeni hasonlók megtapasztalásából, szóval valaminek okán "satuban" tart benneteket.
Jó lenne ha ő is leírná ide a fórumra a saját álláspontját!...
Nézd, amennyit fizetni tudtok jelenleg azt továbbra is teljesítsétek, mert ha netán ez kevesebb is mint amennyit valójában kellene, de a jószándék részetekről megvan. Legfeljebb később lesz vége az ügynek...
Igazából majd csak akkor ha a t.díj. fizetésre már nem lesz kötelezett a Párod - ez még odébb van.
És a jogosult 2 évente akár strófolhatja is felfelé a követelését, már amennyiben a bíróság helyet ad majd ennek.
Borzasztó lehet azzal a gonddal kelni és feküdni, hogy "a" pénz!... Az állandó stressz befolyásolhatja az életminőséget, sajnálatosan.
pénztartozás esetén nem lehet a részteljesítést visszautasítani.
Ez nem teszi kamatmentessé a tartozást.
(A kérdező valami olyan kiskapura kiváncsi, amivel megúszhatná a kamatfizetést. egyébként személyi hitelt, főleg ilyen kis összegben mindenre, mindenkinek adnak, hacsak nincs BAR listán)
Minden együttérzésem mellett, amikor a túlfizetett tartásdíj felvételre került, és az apuka szólt emiatt, illett volna azt a pénzt nem elverni, és most nem lenne gond. Mert gondolom, a tartásdíj túlfizetését a keresetlevél benyújtásától állapították meg. (Csak találgatok.)
Lehet itt ránk haragudni, de talán előre gondolkodni sem árt időnként.
na mindegy, a választ már ezerszer leírtuk: kaphatsz részletfizetést a bíróságtól, a végrehajtótól, a felperestől. (A kamatot meg kell fizetned.) A részletfizetést csak kérni tudod kikényszeríteni nem. Ha megpróbálod (nem fizetsz határidőre), akkor a jogkövetkezményekért felelsz.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Köszönöm a válaszokat, néhány apróság csupán....
- én inkább elkeseredett vagyok, mintsem ideges...
- a hitelképtelenség mint szó/fogalom szerintem elég egyértelmű! /GYES-re nem adnak, munkaviszony-ingatlan mint írtam nincs!/ A két szép szemünkre meg nem folyósít senki...
- nem fizettünk túl semmilyen tartásdíjat és nem herdáltunk el semmilyen pénzt, de nem fogom újra leírni a történetet előlről....
- továbbá nem kiskaput keresek és főleg nem a kamatmegnemfizetés ürügyén!!!!!!!!!!!!!
...csak egy ici-picit gondoljatok bele abba -ha lenne is rá lehetőségünk-, hogy egyösszegben bármilyen forrásból kifizetnénk ezt a 150000,- forintnyi gy.t. különbözetet, mi is lenne rá a következő lépése a jogosultnak? Megtámadná a bírósági ítéletet és meg is nyerhetné feltételezem, mert "honnan volt ezeknek most hirtelen ennyi pénzük és ha volt akkor miért nem fizeti a korábban megítélt gy.t díjat, miért kért csökkentést?" Sőt talán a már végrehajtóhoz került és folyamatosan törlesztett legelső megállapított összeg hátralékra is új követeléssel állna elő??? Nem tudom milyen lehetőségei lennének, de "szerencsére" nem tudjuk neki egyben odaadni-ezáltal nem tettünk eleget a bírói ítéletnek sem. Itt jegyezném meg, hogy nem falusi hülye liba vagyok, természetesen tisztában vagyok a jogi következmények teherviselési lehetőségével...kibújni a fizetés alól Nem akarunk! és Nem is fogunk!
További szép és békés napot!
_WASP_
Még egy apróság...ha mi megtettük az ő jogi képviselője felé, azt a lépést, hogy írásban részletfizetést kértünk , ám Ők erre nem ragáltak semmit, ill. a jogosult telefonon közölte a párommal, hogy nem megy bele a részletfizetésbe, akkor most mi a fenét csináljunk?
pénztartozás esetén nem lehet a részteljesítést visszautasítani
Holnap lejár a fellebbezés határideje, amire Te azt írtad korábban, veszett ügy... akkor ez a fenti Tőled idézett mondat, tulajdonképpen mi akart lenni? Ja és kérhetünk a bíróságtól részletfizetést??? ...most akkor mi is a helyzet????? Fellebbezzünk vagy sem? Vagy nem fellebbezni kell hanem erre az ítéletre hívatkozva benyújtani egy részletfizetési kérelmet az elsőfokúra? Valaki segítsen már kilábalni ebből az útvesztőből, amíg még van értelme...és nem csúszunk ki az időből!
nem fellebbezni kell, hanem kérni a részletfizetést a bíróságtól. Ezt akkor kellett volna, amikor megítélték a 150e forintot, de talán még most sem késő.
Arra nagyon figyeljetek, hogy a több-kevesebb törlesztésről egyértelműen derüljön ki, hogy az törlesztés.
Kézbe ne adjatok pénzt, csak csekken vagy átutalással.
„"Még egy apróság…ha mi megtettük az ő jogi képviselője felé, azt a lépést, hogy írásban részletfizetést kértünk , ám Ők erre nem ragáltak semmit, ill. a jogosult telefonon közölte a párommal, hogy nem megy bele a részletfizetésbe, akkor most mi a fenét csináljunk?”
A szó elszáll....
Nem kaptatok az ügyvédjétől elutasító levelet?

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02