Gyerektartás dij


marcika # 2008.05.19. 16:47

Sinus69,

" legutolsó bírói végzés elrendelte a folyamatos gyermektartás végrehajtását, és az új feleségre is egyetemlegessé tette a fizetést.”"

Mit értesz azon, hogy az új feleségre is egyetemlegessé tette a fizetést?

sinus69 # 2008.05.19. 17:52

Szia marcika!
Ennek az előzménye szintén egy sorozatos nemfizetésből adódó vh. elrendelés volt, ahol az adós 1/2-ed tul.hányadára bejegyezte a vh. a zálogjogot. Ezt követően fizetett rendesen és időben addig, amíg le nem került a tul.lapról a zálogjog bejegyzés 1 év után. A földhivatal megküldte nekem is a tul.lapokat mind a bejegyzésről, mind annak megszűnéséről, és abban láttam, hogy az új feleség benyújtott egy kérelmet, hogy a saját nevén legyen az egész ingatlan, ami elutasításra került. Ekkor szűnt meg a gyt. korrekt fizetése az édesapa részéről. Ezt megírtam a Bíróságnak, amikor kértem a folyamatos vh-t, a bíróság pedig helyt adott a kérelmemnek, és egyetemlegesen kötelezte, mint adóstársat a gyt. fizetésre. Ennyi. De hát semmit nem ér el vele az ember, ha a vh. az adós rokona. Annyira nem foglalkozott a dologgal, hogy az x-dik telefonon történt érdeklődésemre én hívtam fel erre is a figyelmét, amit nem akart elfogadni, mondván, ez hülyeség, mert nem ez a bírói gyakorlat. Hallottam a titkárnője "beszólálát" hogy márpedig ez tényleg így van, ekkor benn akadt a szó a vh-ban.

marcika # 2008.05.19. 18:19

sinus,

nem szeretnélek megbántani, de itt valami nem stimmel. Az új feleségnek "mi köze" a te gyerekedhez? Őt nem kötelezhetik, hogy idegen gyereket tartson el, hiszen nem vér szerinti gyereke, nem fogadta örökbe.
Az új feleség nem fizethet neked gyerektartást. Az más kérdés, hogy a közös pénzből fizetnek, de neked semmi közöd nincs az ő fizetéséhez/jövedelméhez.

marcika # 2008.05.19. 18:35

Timcsi,

ezt ma találtam:

Az APEH Adónemek foosztálya által kiadott 2003/3. számú "Adózási kérdés" kapcsán született ez ügyben (a gyermekek után járó adókedvezmény) állásfoglalás. A házasságról, a családról és a gyámságról szóló törvény végrehajtási rendelete szabályozza, hogy a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelem megállapításánál a levonandó tételek között szerepel a jövedelmet terhelo adó (adóeloleg), a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj, valamint a munkavállalói járulék. A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján a számított adót csökkenti az adójóváírás. Ezt a kedvezményt a munkáltató már az adóeloleg megállapításánál és levonásánál is köteles figyelembe venni, ami által csökken a munkavállaló által fizetendo adó összege, no a nettó jövedelme, amely után a gyermektartásdíjat fizetnie kell. A gyermektartásdíj kiszámításakor tehát a levonások és kedvezmények érvényesítése utáni összeget kell alapul venni. (APEH Adónemek foosztálya 1225853363/2002. PM Jövedelemadók foosztálya 19672/2002.; AEÉ 2003/1.) Ez csak egy állásfoglalás, nem köti a bíróságot,

sinus69 # 2008.05.20. 05:06

marcika!
Tény, hogy nincs semmi közöm az új feleség jövedelméhez, de ha fordítasz egyet a dolgon, neki mi köze van a gyermekemnek az apuka által fizetendő tartásdíjhoz?
Ha belegondolsz, közös pénzből közösen költik el azt is nem?
Vagy ahhoz már van köze, mert ő a feleség?
Pedig az a kislány pénze, vagy nem?
Vajon miért akarta magára írtani az egész házat szerinted?
Egyébként meg tévedsz marcika, igenis megvizsgálja a bíróság az új feleség jövedelmi és vagyoni viszonyait is. Sőt, ha lenne másik gyermeke egy előző házasságból, a kapott gyt-re is rákérdez.

timcsi0 # 2008.05.20. 05:42

marcika!

tehát lényegében akkor úgy van ahogy gondoltam,hogy a nettó jövedelemből vonják,azaz a családi adókedvezményből is

Akkor marad az évi egyszeri visszaigénylés.Ez így járható út nem?

ObudaFan # 2008.05.20. 19:12

BH2005. 216
A családi adókedvezmény nem tekinthetô a kötelezett jövedelmét befolyásoló, olyan juttatásnak, amelyet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem kiszámításakor külön figyelembe lehetne venni [1952. évi IV. törvény 69/C. §; 1995. évi CXVII. tv.; 4/1987. (VI. 14.) IM r.]
Az, hogy a kötelezett mely jövedelmei után köteles adózni, továbbá milyen adókedvezmények illetik meg (a családi kedvezményen kívül ilyen lehet pl. a szellemi tevékenység jövedelmének adókedvezménye, a lakáscélú hiteltörlesztésre befizetett összeg kedvezménye, a közhasznú szervezet részére befizetett összeg kedvezménye stb.), a személyi jövedelemadóról szóló, többször módosított 1995. évi CXVII. tv. hatálya alá tartozó kérdések, melyeket az adó elszámolásának idôpontjában a kötelezettnek az adózásra kiható körülményeiként kell értékelni.
A Vhr. 11. §-a a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelemnek az ott felsorolt terhek levonása után fennmaradó összegérôl rendelkezik. Ennek kiszámításánál csökkentô tényezôként - egyebek mellett - a tartásra kötelezett személynek a Vhr. 10. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontjai szerinti járandóságait terhelô, és - adónemekre, illetve adókedvezményekre tekintet nélkül - ténylegesen befizetett vagy levont adót jelöli meg. A gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem megállapításánál tehát már nem vizsgálandó, hogy a kötelezett tiszta jövedelmének alakulásánál az adózásra vonatkozó szabályok szerinti kedvezmények családvédelmi célokat vagy egyéb érdekeket szolgálnak. A családi adókedvezmény ezáltal nem tekinthetô a kötelezett jövedelmét befolyásoló olyan juttatásnak, amelyet a gyermektartásdíj alapjául szolgáló nettó jövedelem kiszámításánál külön figyelembe lehetne venni.

timcsi0 # 2008.05.20. 19:17

Köszönöm a jogszabályt....,de laikusra lefordítva ez mit takar?

1.Vonnak belőle gyermektartást vagy nem?

2.A családi adókedvezményt lehet egyösszegben is visszaigényelni vagy csak havi lebontásban?

ObudaFan # 2008.05.20. 19:41

Nem vonnak.

gabesz24 # 2008.05.20. 19:47

sziasztok!

Egy eset: apuka gyermektartást fizet. most családot szeretne alapítani. kérdés: ha megszületik az új kapcsolatából a gyermek, akkor a gyermektartásdíj mértékének csökkentését kérheti a bíróságon, esetleg megosztva részben pénzbeni, részben ermészetbeni támogatást nyujtani az anyával maradt gyermeknek? (mivel a pénzt nem mindig a "megfelelő módon" használja anyuka)
A választ köszönöm!

Gabesz


Gabesz

ObudaFan # 2008.05.20. 19:48

A csökkentést lehet kérni. A gyermektartást pénzben kell teljesíteni.

stillwater # 2008.05.21. 04:26

Jó reggelt mindenkinek.

Akkor a tények: a lányom egyetemre jár, jogra :-), bár ezt csak egyszer (tavaly szept.) bizonyította beír. papírral. Továbbá rólam, az apáról nem akar tudni semmit. Kizárólag emailben érintkezik velem, és ez úton közölte azt is velem, hogy hagyjam békén, ne zaklassam. Ez a levél archiválva.
Lányom a wiw-en is látható, és ott fedeztem fel egy szép napon, hogy dolgozik egy szerkesztsőgben - ahol az anyja is mellesleg - de ezt az infót gyorsan le is vette onnan. Ami "rokontartást" illeti, semmilyen bírósági végzés nincsen, én fizetek, mert így érzem helyesnek.
A kérdésem: mi van akkor, ha pénzt keres? Örülök neki, de mi van akkor, ha emniatt elhanyagolja a tanulmányait? Nem kellett volna (bár nagykorú) ezt tuadtnia velem? Mint azt is megennie, hogy minden félévben elküldi a beírat. igazolást?

Köszönöm,
stillwater

stillwater # 2008.05.21. 04:28

Reggel van, a betük még nincsenek a helyükön a billentyűzeten, sorry, ezért a sok elütés alant.

Köszönöm,
stillwater

sinus69 # 2008.05.21. 05:01

Sziasztok!
Az alant írt kérdésemhez kapcsolódóan csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy felhívtam a vh-t (aki az adós rokona) és elmondtam neki, hogy beszéltem a végzést meghozó bíróval és a gyámhivatal vezetőjével, valamint közöltem vele, hogy minden, rá és az adósra vonatkozó infómat megosztottam a bíróúrral, erre a tegnapi nap folyamán megérkezett az összes gyermektartás :) !!!
Ezúton köszönöm a hozzászólásokat, mindenkinek további szép napot kívánok!
Üdv: Sinus69

kicsiszilvi # 2008.05.21. 06:21

A gyerektartás mértéke jelenleg mennyi?
Mi megállapodtunk egy fix összegben és azt kapom 2 éve se többet se kevesebbet.
A volt férjem egy kisgatyát nem hajlandó nekik venni. Odaadja a gyt, és ő többet nem hajlandó a gyerekeire költeni, viszont én mindent biztosítsak, úgy hogy anno én mindent ott hagytam neki, cserébe nem kezdett gyerek elhelyezési perbe.
Viszont nekem hitelt kellett felvennem, hogy legyen hol laknunk.
Ő jólmenő vállalkozó, bíróság előtt bevallott 300 ezer nettóval (ami persze jóval több, de mindegy), viszont a gyt-ben anno 2 éve nem ez alapján egyeztünk?? meg.
Kérhetem-e és ha igen, mikor, a gyt felülvizsgálatát, újra megállapítását?

monalisa1 # 2008.05.21. 07:33

kicsiszilvi

A gyerekek nőnek, a költségek/kiadások sajnálatosan úgyszintén, így a t.díjnak is követnie kell ezen tendenciát.

A t.díj a jövedelem 15-25 % közötti, gyermekenként. (Két gyermek esetén nagy általánosságban 2x20%)

Innentől már a te tárgyalási ügyeséged, rámenőséged, hogy végül is egy újabb megállapodással mennyit tudsz elérni.

Ha vele szemben első körben "betonfalba" ütköznél, másodjára "kináld meg" az APEH-el, végső soron fordulj bírósághoz és kérd a t.díj ekkénti megállapítását.

monalisa1 # 2008.05.21. 07:42

stillwater

Sok egyetemista van aki a nappali tagozatos tanulmányok mellett részmunkaidőben már dolgozik, ebben az esetben a t.díj jár, bár összege csökkenthető. Azt próbáld megtudakolni, hogy a lányodnál a munka miként is történik?! (Ha szemesztert hagy ki, arra a félévre nem jár a t.díj - vita nincs.)

monalisa1 # 2008.05.21. 07:46

Ha nem küldi el neked a félévenkénti beíratkozásról a dokumentumot, akkor azon időszakra eleve nem jogosult a t.díjra.

timcsi0 # 2008.05.21. 08:00

kicsiszilvi!

Próbálj megegyezni az apukával.Én is ezt tettem.Én is fix összeget kapok.

5 éve váltunk el,akkor 13ezer forintot fizetett,rá 1 évre kértem,hogy emeljük 15e-re,megtörtént,és idén kértem,hogy emeljük 18-ra és évente +2%-os emelés.
Erről írtunk papírt,azóta fizeti így rendesen.
(írásban kértem tőle az emelést)
Én mondtam neki ha ebbe nem megy bele,kérem a bíróságon a 20%-ot.És akkor mindenből kapom(13.havi,jutalom stb)

Inkább belement az emelt verzióba.

_Wasp_ # 2008.05.21. 09:07

stillwater: a tartásdíj nem csak a keresménnyel de az ösztöndíj összegének a felével is csökkenthető.

Ha ennyire tojik a fejedre a lányod, lépd meg a megfelelő lépéseket.

Tisztelem a családod iránti lojalitásod, de vannak, akik egyszerűen nem érdemlik meg.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

ildi33 # 2008.05.22. 18:33

Sziasztok!
Tanácsot szeretnék tőletek kérni.
Férjemtől 2002-ben váltam el, akkor 10 ezer ft gyermektartásdíjat határozott meg a bíróság a lányom után.Sajnos férjem csak állandó felszólításra volt hajlandó fizetni, amit kb. 6 hónapja egyáltalán nem teljesített, ezért végrehajtóhoz fordultam. Ma kaptam meg a végrehajtó levelét, hogy a bekért tájékoztató adatokból megállapította, hogy a követelés behajthatatlan, mivel nem rendelkezik gépjárművel, ingatlannal, letiltható jövedelemmel.
Pedig van autója, családi háza, és úgy tudom Ausztriába dolgozik.
Tanácsot szeretnék kérni, hogy merre tudok ez ügyben tovább lépni.Tavaly októberben ugyan így jártam, akkor a végrehajtó be tudta hajtani az elmaradt összeget, akkor most miért nem?Köszönöm

ObudaFan # 2008.05.22. 18:50

Egyrészt a gyámhivatalon kérheted a tartásdíj megelőlegezését, másrészt a rendőrségen feljelentést tehetsz tartás elmulasztása miatt.

macskusz # 2008.05.22. 19:00

Sziasztok!
A jogerős bírói ítélet alapján a korábbi 35000,- forint tartásdíjat a kért 10000,- helyett 20000,-re csökkentették. A lényeg, úgymond részben pervesztettek lettünk, hiszen a csökkentést sikerült elérni, csak nem annyira mint szerettük volna. Kérdésem a következő:
A bíró a felperest/ a férjemet/ kötelezte az alperes jogi képviselője költségének megtérítésére, mivel az ex felesége végig ügyvéddel a háta mögött kapálózott a pénzért! Az ilyen jellegű pereknél /gyermektartásdíj csökkentése iránt indított/ van- e perköltség? Előre is köszönöm!

ildi33 # 2008.05.23. 04:28

Köszönöm a választ. Megprobálok továbblépni.
Csak nem értem, hogy emberek milyen módszerrel tudnak a törvény elöl kibujni.Talán képes a volt férjem mindenéről lemondani, hogy ne kelljen fizetnie a havi 10 ezer ft-ot, még a bejelentett munkahelyén is felmondott.Ilyen esetben például érvényét veszíti a váláskor kapott bírósági végzés, amelyben le van fektetve a gyermektartásdíj összege?

sinus69 # 2008.05.23. 05:48

ildi33
Én is gyt-ért küzdöttem, és felhívtam a helyi gyámhivatalt. Maximális tájékoztatást kaptam tőlük, lehet nem jól emlékszem, de mintha úgy rémlene, 3 évre előlegzik meg a gyt-t, én a bíróság által meghatározott min.összeget megkaptam volna (időközben fizetett az édesapa)12.000,- Ft/hó. Az állam megtalálja a módját a behajtásra, nem fogja hagyni a pénzét elveszni. De te legalább 3 évig biztos nyugalomban leszel gyt. ügyben.
Érdeklődj náluk, esetleg ami infót kaptál, oszd meg valamilyen formában a volt férjeddel, hátha arra hajlandó fizetni. Ha nem, akkor nyújtsd be a kérelmedet a gyámhivatalnak.