Néhány hónap.
Gyerektartás dij
Kedves Óbudafan, köszönöm a válaszát, bár ezt a "pervesztes" kifejezést nem értem,hogy konkrét legyek, nekem az anyagi körülményeim nem engedik meg hogy még ügyvédet is fogadjak, vagy bármilyen formában ez nekem költségekbe kerüljön. Azt hittem ez úgy működik hogy a bíróság a szülők anyagi körülményeit is figyelembe véve megállapít egy, az apa részéről kötelezően fizetendő tartásdíjat, és ennek kell eleget tennie.Ha még lehet egy kérdésem ,egy ilyen keresetmegállapítási per mennyi idő alatt szokott lezajlani?
A gyermek lakóhelye szerinti helyi bíróságon. A gyermek születési anyakönyvi kivonatára van szükség. Előre nem kell illetéket fizetni, majd utólag a pervesztes.
A következőben szeretnék tanácsot,segítséget kérni. 5évig éltünk együtt a volt párommal összeházasodva, hivatalos formában élettársi viszonyban nem voltunk.Ebből a kapcsolatból közös gyermekünk született, akit együtt neveltünk, sajnos a kapcsolatunk megromlása miatt 4 éve külön költöztünk, a fiunkat egyedül nevelem.Akkor szóban megegyeztünk hogy havonta 10e ft ot ad a kisfiúnak , sajnos ebből minden hónapban vita van hol fizet, hol nem, ezen kívül semmi másban nem segít a fiának se beiskolázás se semmi.Kérdésem az lenne hogy hol tudnám hivatalos úton kérni a tartásdíj, és annak mértékének megállapítását a 10e ft-ot nagyon keveslem,ezt hol kell elindítanom, milyen okiratokra van ehhez szükség, és ez milyen költségekbe kerül nekem?
Köszönettel: Márta
A gyermek szükségletei szerinti költségeket kell alapul venni, és figyelembe kell venni mindkét fél vagyoni-jövedelmi viszonyait. Általában a különélő szülő jövedelmének 15-25%-át kell megállapítani gyermektartásként.
Kedves Fórumozók!
Hogyan számolják ki a gyerektartási díjat?
Mind a két fél kereső, kiskorú gyermek esetén (6 éves).
(Köszönöm a segítséget és elnézést, hogy nem vettem a fáradságot, hogy régebbi hozászolások közt utána olvassak. )
Köszi a választ.
Igen.
A bíróság írta el,de áttették 2.fokra.
Az első foknak kell kijavítania?
Ha a bíróság írta el, akkor a végzése kijavítást kell kérni.
Üdvözletem Mindenkinek!
Gyermektartásdíj csökkentést kértem 16,6 %-ról 35.000 Ft fix összegre az első házasságomból származó gyerek után (3 gyermekem van összesen,a mostaniból 2)
Az 1.fokú bíróság megítélte a fix 35 ezret,a nejem viszont fellebbezett, ezért amíg nem emelkedik jogerőre az ítélet a különbözetet letétbe helyezték.(A volt nejem fellebbezett)
Csakhogy nem a 16,6% mínusz 35.000 Ft-ot,hanem 20% mínusz 35.000 Ft-ot,ugyanis elgépelték
Szóval minden hónapban 3,4%-kal többet helyeznek letétbe (10 ezer Ft)
1.Mit tegyek?
A 2.fokú tárgyalás április végén lesz.
Azt hogy a feleséged munkanélküli azt nem lehet a másik két gyermeked kárára felhozni.
Egy felsőfokú tanulmányokat folytató gyermek esetében az utazás, a kollégium, a könyvek és jegyzetek stb. messze meghaladják a 11.750 Ft/hó jogos, igazolható szükségletet -igaz az anyjának is hozzá kell tennie a sajátjából-, tehát én a helyedben nem fordulnék a bírósághoz kérni (mit is) a t.díj mérséklést.
Ha jót akarsz tenni a másik két gyermekeddel akkor a 7.500 Ft/hó különbözeti összeget márciustól önként fizeted, mert hát az ex akár ő fordulhatna veled szemben a bírósághoz!...
94.000 :2 = 47.000 :4 = 11.750 Ft/fő, vagyis a két különélő gyermeked után 2x11.750 = 23.500 Ft/hó t.díjat kellene fizetned. Tehát a 16.000 Ft fizetéssel havi 7.500 Ft-tal alulfinanszírozod azon gyermekeidet...
Mivel a 18 éves júniusban bevégzi a jelenlegi tanulmányait, a t.díj csak addig jár neki.
Javaslom adj be kérelmet a bírósághoz t.díj kötelezés részbeni megszüntetéséről, egyben jelezd, hogy az ő esetében ősztől már az un. felnőttartás alapján kéred majd megállapítani az őt megillető járadóságot.
Július-augusztus hónapokra a nagyobbiknak hivatalosan nem jár semmi, illetve belátásod szerint...
monaLuis
laikus hozzászóló
Tisztelt résztvevők!
Tanácsotokat szeretném kérni: van 4 gyermekem; 2 előző házasságomból 17 és 18 évesek, de utóbbi csak nyáron végez a gimnáziumban. Valószínűleg mindketten tovább tanulnak majd. Mostani házasságomból is van 2 gyermekem 11 és 15 évesek.Jelenlegi fizetésem most 'már elérte' a 94000Ft-ot, ebből fizetek 16000-et.Feleségem évek óta munkanélküli. Kérjem-e a bíróságot a t.díj csökken-tésére ha érettségizett a 18 éves gyermekem; várjam meg amíg a 17 éves is nagykorú lesz, vagy hagyjam és ne bolygassam a status quót? Ahogy olvasgattam a fórumon a felnőttartás egy kicsit lehet kevesebb is mint a régebben megállapított t.díj összege. Köszönettel: Józsi
Ha az egyik nem törleszt mert nem tud vagy nem akar, miközben a másik már kifullad anyagilag, akkor mielőbb el kell eladni a közös lakást - akár áron alul is. Különben a bank elárverezteti, a hitelből meg jelentős rész továbbra is ott marad nekik.
Albérletben- bérlakásban lakni nem szégyen.
Az hogy a bíróság törlesztőt belevette a válási papírokba egy dolog. Ha valamelyik fél nem törleszt a bank a másik félen fogja behajtani a - adóstárs. Aztán perben lehet visszakövetelni...
Van a kezedben egy jogerős bírói itélet, fellebbezésre se mód se szükség nincs, végre kell hajtatni.
Az hogy az ex a saját törlesztőit nem tudja vagy nem akarja fizetni, van jogi megoldás a dolgot egymásközt másképp lerendezni. (Keserű a pirula de le kell tudni nyelnie...)
A t.díjat minden körülmények közt fizessed, és az nem lehet "betudás" egy tartozásrendezésbe.
Az más kérdés, hogy az egyik kezével átvett/felvett t.díjat a másik kezével a saját havi törlesztőjére fordítja (részben vagy egészben), ez már az ő dolga, gondja. És az is az ő gondja, hogy ebben az esetben a gyermeknek miből ad enni stb., te a t.díj kötelezettségednek eleget teszel.
A bírósági itélet őrá is vonatkozik!
Köszönöm a válaszodat monalisa1!
A bíróságtól jött a letiltás, ez esetben fellebbeznem kell, vagy egy keresettel kell a bírósághoz fordulni a meg nem fizetett összegek miatt?
Most te keresd fel a végrehajtót és kérd, hogy az itélet alapján járjon el vele szemben.
Egy gondolat: ha nem tud vagy nem akar hitelt törleszteni, akkor esetleges megállapodás alapján a vagyonrészéből értékarányosan adjon át tulajdoni hányadot neked. Ügyvédre szükség lesz.
Aztán ha sehogy sem győzöd a t.díjon felül a hiteleket is egymagad fizetni, akkor el kell adni a lakást. (Amit helyette fizetsz az utóbb levonásba lehet helyezni vele szemben.)
Ha nem egyezik bele az ingatlan értékesítésébe fordulj bírósághoz és kérd a közös tulajdon megszüntetését. (Veled vitatkozhat a bírósággal már nem.) Tehát mégiscsak vagy eladás lesz vagy bírósági árverezés - ezen utóbbiból nem lehet jól kijönni.
monaLuis
laikus hozzászóló
Üdvözletem minden kedves fórumozónak!
Egy aprócska kérdéssel fordulok hozzátok:
Mit lehet abban az esetben tenni, ha a válás során megszületett jogerős ítéletben a gyermektartási díjon felül a közös hitelek fele-fele arányban történő fizetése is megállapításra került, viszont azt az egyik fél nem fizeti. A gyermektartási díjat viszont mindemellett végrehajtatja, vagyis az összes hitel és a gyermektartási díj csak az egyik felet terheli. Milyen módon lehet érvényesíteni a követelést? A végrehajtást kell megfellebbezni, vagy új keresetben kell ezt indítványozni?
Várom válaszotokat.
Tiszteltek!
Gyermekem 20. életévét töltötte tavaly októberben.
Családi pótlékra még ez év júniusáig jogosult, valamint családi kedvezményre is. (van még egy 6 éves kisfiam, akit élettársammal (apa) nevelek)
„Én már másnap jeleztem a végrehajtónak”
Ha dokumentálhtóan irásban jelezte akkor semmi teendője.
Ha az ügyvéd okoskodik küldje a vh-hoz.
manó2004
hány éves a gyerek?
T. Dr. Attika!
Én eddig is így gondoltam, hogy bármikor megkaphatom, de kivárhatja a 90 napot is, + kézhezvétel. (letíltás után több hónap alatt). Viszont akkor az emelt összeg ami előzetesen végrehajtható? (duplája) Akkor csak a tulajdoni lapjával van némi gondom (amit részben elismerek), meg a továbbtanulással.
Köszönöm....
T. Tanácsadó!
Tavaly áprilisban adtam be végrehajtás iránti kérelmemet, mivel apuka nem volt hajlandó tovább fizetni. Először a tulajdoni lapjára tették nevemet a követelt összeggel+járulékaival. Miután megtalálták munkahelyét, és pár hónap után megkaptam az addig járó összeget, jeleztem írásban a végrehajtó felé. Ebben kérdeztem azt is, hogy van-e további teendőm? Választ nem kaptam.
Én sem érdeklődtem utána tovább, ez igaz. (Ajánlott küldeményként, feladóvevényem meg van). Abban viszont alperesnek igaza van, hogy a nevem továbbra is ott szerepel a tulajdoni lapon. Ügyvédje azt írja, hogy köteles lettem volna a végrehajtónak bejelenteni, ezt én megtettem. Majd hivatkozik arra, hogy a bejelentés elmulasztásából eredő költségekért és kárért Én felelek. Ezek után felszólít, hogy tegyem meg a végrehajtási jog törlése iránti kérelmemet. Ez talán rendben van, de most engem mi is terhel? Én már másnap jeleztem a végrehajtónak....A Törvény nem tudása .....

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02