Köszönöm
Gyerektartás dij
Kérhetsz. Gyermektartásról a gyermek nevében lemondani csak gyámhatósági, vagy bírói jóváhagyással lehet, így ez a megállapodás semmis.
Üdvözlet
Az én gondom az, hogy a volt élettársam, kitett az utcára tavaly nyáron a közös gyerekünkkel, és aláíratott velem ügyvéd előtt egy papírt, hogy ő kifizeti a köztartozásom, ami 2,5 Mft volt, ezért én nem kérek gyerektartást.
Hozzáteszem, mindezt úgy, hogy előtte megmondta, ha nem írom alá, akkor nem kapom meg a pénzt és vonják a fizetésemből kamatos kamattal amig élek, viszont Ő minden hónapban ad minimum 10 ezer ft-ot.
Már csak sajnos 6 órában dolgozom és a fizetésem 56 ezer forint, édesanyámékkal élek, akik már nyugdíjasok. A hajdani házunk az élettársam nevén volt, viszont az én pénzem is benne van, sőt, a szüleimé is, de erről sincs papír, mert megbíztunk (gondoltam én) egymásban.
A megígért 10 ezer ft-ot azóta sem fizeti havonta.Én kérhetek e valamennyi gyerektartást ezek ellenére, vagy felejtsem el?
Nyugodjak bele, hogy a jobbik rosszat választottam? Mert ugye ami szóban elhangzott azt nem tudom bizonyítani....
A végrehajtás felfüggesztését kérhetitek a bíróságtól. Az ügy áttételét nem.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Páromnak első házasságából van 1 gyermeke aki után 20.000 Ft tartásdíjat fizetett. Munkanélküli lett a tartásdíjat az aktuális jövedelemből utalta a munkaügyi központ, ugye csak töredéke ment a 20.000 Ft-nak. Ez tavaj volt. Januártól semilyen jövedelme nem volt májusig. Időközben jött a végrehajtótól a felhívás a tartozás rendezésére. Én ekkor szereztem róla tudomást.
Májusban kértük a bíróságtól a részletfizetést ill a tartásdíj csökkentését és júniustól a megszüntetését mert a lány nagykorú lett ill befejezte az iskolát. A 2. házasságába is fizet két kiskorú gyermek után 15 ezret.
A levelezések, beadványok ide-oda, ítélkezési szünet lett. Polgári perben fog dönteni a bíróság, de még nincs időpont.
A párom munkahelyéről május óta megy a 20.000 Ft. A végrehajtó most a 90 ezer elmaradás helyett már 240 ezret akar végrehajtani. Mit tegyünk, hogy leálljon a tárgyalásig? Mivel a párom a felperes, kérhetjük-e a per áthelyezését a mi lakóhelyünkhöz közeli bíróságra?
Sajnos az anyagi lehetőségeink nagyon korlátozottak.
Úgy tudom 6 hóra visszamenőleg lehet kérni a tartásdíj csökkentését is. Ezt 4.000 Ft-ra kértük arra az időszakra míg nem volt jövedelme. Erre szerintem minden esély meg van. De a cég havonta utalt 20 ezrével lassan a tartozást már túlfizettük.
Előre is köszönöm a segítséget!
Köszönöm a válaszát
Legfeljebb az édesanyát tudja erre figyelmeztetni.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Egy kellemetlen dolog jutott tudomásomra!
Két ismerősöm elvált, mint manapság mindenki, de ez nem is lenne probléma!
A volt férj saját maga elmondta, h hamisítja a fizetési papírját, kb az 5 évvel ezelőttin írja át a dátumot, így jóval kevesebb gyerektartsát fizet mint kellene!
Kérdem én, milyen dolog gyerekek szájából kivenni a pénzt? és elszórakozni!
Mivel semmi közöm nincs a család ügyeihez és nem is szeretnék belefolyni, viszont a lelkiismeretem nem hagy nyugodni! Nem tudnék vmilyen hivatalhoz névtelenül fordulni h fény derüljön a csalásra?
Gondolatait és meglátását előre is nagyon köszönöm
Ha meg tudtok egyezni, akkor a megegyezés szerint. Ha nem, akkor a gyermekek szükségletei és a jövedelmetek figyelembe vételével a bíróság dönt.
Köszönöm szépen, akkor ez megbeszélés alapján döl el vagy van valamilyen alkalmazás?
Vagy csak az számit, hogy egyik gyerek egyik szülönél a másik a másik szülönél.
A kereset ilyen esetben nem számít? vagy a kiadások?
Köszönöm a választ.
Lehetséges.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Van két lányunk, és a nagyobik lányunk a férjemhez szeretne költözni németországba mert ö ott él és dolgozik kiküldetésben. Ö a magyar munkáltatói igazolás szerint minimum 600000 Ft keres.
Én 120000 ft-t, ha a lányom kiköltözik hozzá és ott él vele akkor a gyerektartást hogyan kell fizetni?
Lehteséges hogy ö is fizeti a kisebbik lányom után és pedig a nagyobbik lányom után? mindenki a fizetésének az azonos %-t?
Nagyon köszönöm a válaszát.
Nincs mit.
Nagyon köszönöm.
Persze, csak lehet, hogy így viszont ő nem lesz hajlandó lemondani a ház ráeső részéről a gyermek javára. Erre ugyanis nem lehet kötelezni.
Tisztelt Válaszadó!
Nagyon köszönöm akkor ezek szerint ha én is lemondok a javukra akkor az eltartásuk miatt kérhetem a férjemtől a gyerektartást (mível ő külföldön dolgozik kb 600000 ft keres).
nagyon köszönöm.
A tartásra kötelezett személy és a gyermeket tényleg eltartó, gondozó személy megállapodhatnak abban, hogy a kötelezett a tartási kötelezettségnek kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat (pénzösszeget) ad a jogosultnak. A bíróság azonban a tartásra kötelezettet ilyen megállapodás esetében is kötelezheti a gyermek részére tartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának biztosítása érdekében szükséges.
A Csjt. 65. §-a szerint a kötelezett a tartás teljesítéseképpen köteles anyagi viszonyaihoz képest a jogosultat mindazzal ellátni, ami annak a megélhetéséhez szükséges, a leszármazó és a testvér eltartása a nevelés és a szükséges taníttatás költségeinek viselésére is kiterjed.
A Csjt. 69/B. §-a úgy rendelkezik, hogy a gyermektartásdíjról a bíróság a szülők megegyezésének hiányában dönt. A Csjt. 69/C. §-a értelmében pedig a gyermektartásdíjat a gyermek tényleges szükségleteire, mindkét szülő jövedelmi és vagyoni viszonyaira, továbbá a szülők háztartásában eltartott más - saját, illetőleg mostoha - gyermekre és a gyermek saját jövedelmére is tekintettel általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani.
A jogszabályok tehát rendelkeznek a tartási kötelezettség mértékéről, ez azonban nem akadálya annak, hogy az érdekeltek e vonatkozásban a jogviszonyukat megállapodással rendezzék. Ez következik abból az előbb említett szabályból, amely szerint a bíróság a gyermektartásdíj összegét megegyezés hiányában állapítja meg, továbbá a Csjt. 69. §-ának (1) bekezdéséből is, amely szerint a tartás mértékének megváltoztatását lehet kérni, ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be.
A jogszabályok nem tiltják olyan tartalmú megállapodás létesítését sem, amely szerint a tartásra kötelezett a tartási kötelezettségének kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat (pénzösszeget) ad át a gyermeket ténylegesen eltartó, gondozó személynek a gyermek részére. Az ilyen megállapodás bírósági egyezségbe foglalható, de létrejöhet peren kívül is.
Ha a felek a megállapodásukat bírósági egyezségbe foglalják, a Ptk. 19. §-ának (2) bekezdése szerint a bíróság bírálja el, hogy a megállapodás megfelel-e a gyermek érdekének.
Ha a megállapodás peren kívül jön létre, érvényességéhez a Ptk. 19. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a gyámhatóság jóváhagyása szükséges.
Ha a felek a megállapodásuk jóváhagyását a gyámhatóságtól nem kérték, per esetén a bíróság maga bírálja el, hogy a megállapodás a gyermek érdekének megfelel-e.
A bíróság érvényes megállapodás esetén is kötelezheti a tartásra kötelezett személyt a gyermek részére tartásdíj fizetésére, ha ez a gyermek megfelelő tartásának biztosítása érdekében szükséges.
Kedves Fórumozok!
Az érdekelne, hogy a férjem és én is lemondunk a családi házunkról a gyermekeink javára. De ő akkor nem akar gyerektartást fizetni. Megteheti ezt?
Nagyon köszönöm.
köszönöm szépen!
lgt69
lgt69
köszönöm szépen!
lgt69
lgt69
Ja, ha már kértél végrehajtást, akkor rendben van.
elnézést a pongyola fogalmazásért.. tehát folyamatos gyermektartásdij letiltásra van a birósági végrehajtónál. ezt a végrehajtót, a válás után a bíróság kijelölte.. az ügyvédem igy emlegeti,hogy folyamatosra van beadva, nem kell félévente kérnem a végrehajtást.. nem is piszkáltam volna az exemet, ha nem vagdalkoznának azzal,hogy a jelenlegi felesége a bíróságon dolgozik, ezért soha nem fog érvényesülni a letiltás.. és kiverte a biztosítékot az agyamban, egyiptomi és egyéb nyaralásuk...
lgt69
lgt69
folyamatosra? Az mit jelent? folyamatosan végrehajtásra adod? (az jó lenne...)
köszönöm szépen!
még egy kérdésem lenn.folyamatosra van beadva a tartásdij követelésem, a birósági tárgyalások során ezt tanácsolták az ügyvédek,látva az exem viselkedését a bírónővel és az ügyvédemmel szemben ...
ugy tudtam, igy nem csak 6hónapra évényes,hanem teljes időre.. rosszul tudom?
lgt69
Tartásdíj esetén a végrehajtást a legfeljebb 6 hónapja lejárt részletekre lehet elindítani, ezért ezt már jóval előbb meg kellett volna tenni. Most azért minél hamarabb menj el az első fokon eljárt bíróságra és kérj végrehajtást.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02