Különóra kisgyereknek?

Fórum → öröklés és családjog
régebbi elöl     új hozzászólás

derill # 2006.02.22. 20:51

Én a magam tapasztalata alapján azt mondom, hogy a gyereknek szüksége van különórákra. A fiam óvodás kortól németet, uszást, népi táncot tanult. Iskolás korban ezeken kivül informatikát is, később önvédelmi sportokat. Meg van az eredménye. Most 20 éves, kiváló nyelvérzékkel, rendkivüli ritmusérzékkel, rendkivül jó testalkattal (uszás miatt), és nagyon jó informatikai tudással (egyetemen felmentették informatikából). Kicsi korától kezdve élvezte ezeket a foglalkozásokat, mert nem elég a különóra, azt is megnéztük, hogy jó legyen az oktató.

dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

B.Endre # 2006.02.21. 18:10

Persze, mozgás minden mennyiségben! Legjobb, ha a szülők együtt sportolnak, mozognak a gyerekkel, nekik se árt és addig is együtt vannak.

speedy # 2006.02.21. 12:52

Egyetértek Vekerdyvel.

Az én nevelt lányom másodikos, nála a különórák a következők: tánc, dalosjáték.
Óvodáskorában békén hagytuk ilyen dolgokkal.

Tény ,hogy másodikos korától indult be igazán.

A komoly különórákat (angol) pont harmadiktól tervezem neki, pedig nem is olvastam Vekerdy-t, de úgy gondolom,hogy a gyerek előbb tanuljon meg olvasni, írni, számolni készségszinten utána jöhet a többi.

Szvsz a különóra kategóriát kellene Vekerdy-vel tisztázni, a mozgást igénylő játékosfoglalkozások nem ezek a kategóriák.

B.Endre # 2006.02.21. 11:52

Kedves Kiábrándult!
Senki sem beszél sem mulasztásról, sem bűnről, sem Vekerdy, sem én. Jó állapotú, rendben lévő gyerekekről beszélünk.
Én arra szeretnék rámutatni, hogy nyilván a szülő az, aki csakis a gyerek érdekét nézve el tudja dönteni, szüksége van-e a gyereknek külön foglalkozásra vagy nincs. Az elvált apának nincs joga jelenleg arra, hogy eldöntse, mi jó a gyereknek. Nincs beleszólása abba, hogy az agyonfáradt gyerek délután öt óra után még foglalkozáson vegyen részt ahelyett, hogy mondjuk az apjával játszhatna, rohangálhatna. Ezekre a különórákra gondoltam én. Ha sérülés, bármilyen probléma van a képben, természetesen mindent meg kell tenni a gyerekért, kerül, amibe kerül.
Egyébiránt szerintem az anyának akkor sem dolga focizni az ovis kisfiúval, ha éppen nem veszélyeztetett terhes.
„Maga a főtéma, a válás is okoz olyan problémákat, amiket a szülő nem tud egyedül megoldani. ”
Éppen azért nem szabadna megvonni az elvált apáktól azt a jogot, hogy a gyerekkel hét közben is kapcsolatot tartsanak. Az anyáknak pedig a válás után is el kellene fogadniuk az apa részvételét a gyereknevelésben.
„És az egész napi intézményben való üldögélés után már nem tudunk játszótérre menni.”
Ez pedig az intézményekben meglévő probléma. Kutyakötelességük lenne a gyerekek mozgásigényét kielégíteni.

kiábrándult # 2006.02.21. 10:45

Kedves B. Endre! Általánosságban egyet értek azzal, amit leírtatok (V-vel). De abban a hozzászólásomban, amire ezt válaszul írtad, pont arra akartam rámutatni, hogy általános elvek alapján, mintegy láttatlanban nem lehet dönteni egy konkrét gyerek neveléséről. Bizony, fociznom kellett volna az ovis fiammal, csakhogy veszélyeztetett terhes voltam, aki nem szaladhat és ugrálhat 7 hónapon keresztül. Így is mulasztás és bűn volt sportolni küldeni? Vagy egy máshol is említett példa: asztmás gyerekeknek az orvos ajánlja az úszást kis kortól kezdve állapotuk javítása érdekében.
Vagy : gyermekágyi depressziót súlyosbítja a lelkiismeretfurdalás, hogy nem törődik betegsége miatt eleget, vagy elég jól a mama a gyermekével. Nagyon jó hatású lehet a babaúszás és a babamasszázs-tanfolyam erre. Szintén luxuskiadás, "különóra".
De sarkíthatjuk tovább is. Sajnos rengeteg olyan sérülés, betegség érheti a gyereket, amikor a normális fejlődés eléréséhez nem elegendő a normál szülő-gyerek együttlét. Maga a főtéma, a válás is okoz olyan problémákat, amiket a szülő nem tud egyedül megoldani.
És igen beismerem: mivel egyedül kell eltartanom a gyereket, mikor kijövünk az isiből-oviból, télen már este van. És az egész napi intézményben való üldögélés után már nem tudunk játszótérre menni. Ha délután voltak focizni vagy táncolni, jobban érzik magukat.
Szerintem is az lenne az ideális, ha ebéd előtt értük mehetnék isibe-oviba, és természetüknek, adottságaiknak, igényeiknek megfelelően tölthetnénk a délutánokat, de ez ugyan abba a kategóriába esik, mint az, hogy minden gyereknek arra lenne szüksége, hogy mindkét szülőjével és összes testvérével együtt boldog harmóniában éljen. Nem megoldható, ezért abból a helyzetből kell kihoznom a legjobbat, amiben vagyunk.
Végül: minden ember boldogabban élhetne ezen a földön, ha döntéseinket nem kizárólag általános elvek szajkózása, hanem felelős gondolkodás, mérlegelés előzné meg.

B.Endre # 2006.02.21. 08:53

Kiábrándult kérdése egy másik topicban: „És ha Vekerdynél tartunk: ha egy elvált gondozó szülő a jólszituált különélő szülőtől a gyerek 4 éves koráig saját részére is kér valamekkora tartást, hogy a gyerek csak a Vekerdy szerinti valóban alkalmas korban kerüljön oviba, addig otthon lehessen vele, akkor is osztod V. véleményét ?”

Válaszom: igen, természetesen.

B.Endre # 2006.02.21. 08:43

Különórák tekintetében Vekerdy Tamás, a kiváló gyermekpszichológus gondolataival értek egyet:
„Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja is leszögezi – pszichológiai tudásunkkal összhangban –, hogy az óvodások legfontosabb és legfejlesztőbb tevékenysége a szabad játék. Azt is elmondja ez az alapprogram, hogy az óvodás gyerek spontán utánzással, tapasztalatszerzéssel tanul, és úgy, hogy akkor válaszolunk kérdéseire, amikor felteszi azokat.
Az óvodásnak nincs szüksége kötött és szervezett képzésekre – miközben jól tagolt, ritmikus, megbízhatóan ismétlődő napirendre persze, nagy szüksége van.
Úgy gondolom, nem kell a kisgyerek véleményére hagyatkoznunk az ő életét érintő fontos kérdésekben. Mi, felnőttek szabjuk meg a lefekvés idejét, a közös étkezés időpontját, mi döntjük el, hogy mikor és hová menjünk kirándulni, és hogy hogyan osszuk be a nyarat, mikor jöjjön velünk a gyerek, és mikor menjen a nagymamához. Természetes, hogy ha a gyerek ezekben véleményt nyilvánít, azt meghallgatjuk, és mérlegeljük. De ezek teljesen más kérdések, mint az, hogy az óvodásnak szüksége van-e valamiféle szervezett képzésre, különórára. Ugyanis: meggyőződésem szerint nincs szüksége, és ha mi mégis úgy döntünk, hogy ilyeneket akarunk ráerőltetni, akkor ezt azért tesszük, mert nem ismerjük ennek az életkornak a valódi, testi és lelki szükségleteit.
A gyerekek ... ráérnek az általános iskolában elkezdeni a nyelvtanulást. Csak annak az anyának „kényelmesebb" ez a megoldás, aki szeret és tud a gyerekeivel együtt lenni. Sok hajszolt szülő azért kapkod a különórákhoz, külön foglalkozásokhoz, mert rossz lelkiismerete van, hogy nem törődik eleget a gyerekével, holott ő "mindent meg akar adni neki, amit csak lehetséges". És: hajszoltsága miatt sem tud igazán oldottan, együtt lenni a gyerekével, a gyereknek való szabad időtöltésben.
Én a különórákról – lehetőleg csak egyről – akkor kezdenék gondolkozni, amikor a gyerek már az első két osztályt is elvégezte! Ilyenkor már persze, szerencsés, ha a gyerek véleményt nyilváníthat, netán követi testvérei, osztálytársai, barátai példáját, valamilyen különóra választásában. A választott nyelv vagy zene tanulásában (ha a tanár jó, kedves, szerethető; ha például megoldható, hogy szolfézzsal ne vegyük el a gyerek kedvét a muzsikálástól) ebben az életkorban már a gyerek, ha egyébként jó állapotban van, és a dolog neki való, viszonylag kitartónak fog bizonyulni.”