Végrendelet hamisítás


monalisa1 # 2006.07.01. 21:51

Ezt az utolsó beírást szépen megfogalmaztad: vannak benne alapvető igazságok és realitás.

Végre nem háborog már a lelked annyira.

Tovább ezen az úton!

Tamás123 # 2006.07.01. 22:35

monalisa1

Kösz.
Egyébként akkor, másfél hónapja, amikor a feleségem első kiruccanása után meg mertem egyáltalán kérdezni, hogy miért nem szólt nekünk előtte, hogy hová,kivel, meddig, utána kaptam meg rövid, tömör válaszban, hogy "elválik".
Már akkor is azt mondtam neki, hogy "Tudok mit tenni? Nem."
Elment másodszor is hétköznap, na mondom akkor tényleg ennyi volt. Mégcsak egy hangos szavam sem volt, mégcsak azt sem kérdeztem, hogy miért?
Eltelt egy hét, jött a hétvége. Ismét elment.
Ekkor már a gyermeknek okozott fájdalmat, nagyon nagyot, amiről alább is írtam. Na ezt már nem voltam hajlandó elnézni, jövő héten a gyámügyön kezdtem. Elmondták, hogy mit javasolnak. Vártam mégegy hetet. Semmi nem változott, pedig a gyerek maga alatt volt teljesen, tudott erről a feleségem. Ezután adtam be a keresetet. Velem sok mindent meg lehet csinálni, de a gyerekkel már nem.

Két éve. Szüleimnél vagyunk a fiammal, jön egy sms, hogy "elválik". (modern nő a feleségem, olvasom, hogy Malajsiában elfogadott az sms-es válás)
Augusztus eleje. Visszajöttünk a gyerekkel, szóban is megerősíti. Soha nem felejtem el, a gyermek szó nélkül bement a szobájába, leült szegény egy székre és sírt, hogy el kell mennem. Minden szó nélkül elkezdtem pakolni, mondtam, hogy vasárnap elmegyek.
Látta a feleségem, hogy sír a gyerek, erre mondta, hogy annyira azért még nem kell sietnem, mégiscsak megvárhatnám legalább a sulikezdést. Egyetértettem. Aztán szeptember végén mennem kellett. Szerettem volna maradni, szörnyű volt elmenni a gyermektől.

Most május közepén a feleségem már nem tudta kivárni a suli befejezését, nagyon sürgős volt neki. Most nem érdekelte, hogy sír a gyerek, nagyon sürgős volt neki.

pappa # 2006.07.01. 22:53

Tamás123, hát ez igazán szánalmas, ahogy sajnáltatni próbálod magad.
Gyermektől soha nem megyek el, gyermeket soha nem hagyok ott, arra nincs indok, legalábbis az én értékrendem szerint.
” - akkor mi is volt a híres "ökölszabályoddal"?
Gondolom nem haragszol meg, hogy nálam nem találsz együttérzésre, ennek az az oka, hogy a gyereked érdekeit, érzelmeit minimálisan sem veszed figyelembe.

Tamás123 # 2006.07.01. 22:57

pappa

Ha nem lett volna egyértelmű, zavarva lettem, mégpedig el

Amúgy nem kell elmondanod a történetedet, anélkül is egyértelmű számomra

pappa # 2006.07.01. 23:07

Tamás123, egy férfit-férjet-apát szerintem nem lehet egyszerűen elzavarni. Ha a te feleségednek ez sikerült, az bizony a te hibád, a te gyengeséged.
Az én történetemet nyugodtan elolvashatod, a régebbi hozzászólásaim választ adnak a kérdéseidre. Ha számodra az én történetem egyértelmű anélkül, hogy bármit is tudnál róla, akkor szerencsés ember vagy, hisz különleges képességekkel rendelkezel. :)

pappa # 2006.07.02. 07:33

Tamás123, ami engem nagyon zavar a történeteidben, az az álszentség. Végigpanaszkodod a világot, fűt-fát igyekszel meggyőzni arról, hogy veled katasztrófa történt, hogy téged bántanak, fenyegetnek. Ez gyakran sikerül is. Vegyünk egy példát. Leirod, illetve célzol rá, milyen bunkó a feleséged pasija. Sms-eket mutogatsz tőle. De elfelejted ugyanakkor megmutatni, te milyen tónusban irsz nyilvánosan a feleségedről, a gyereked anyjáról, mégpedig úgy, hogy a személyeteket még egy esetleges távoli ismerősnek sem nehéz beazonositani. Nem korrekt dolog az ilyesmi, egyszerű félrevezetés, és nincs mit a pasi szemére vetned. Ugyanez a helyzet az erkölcsi magaslataiddal. Te magad nagyon erkölcstelenül viselkedtél:becsaptad a saját gyerekedet, látszatházasságban éltél éveken át, óriási feszültségben és semmit nem tettél azért,hogy a gyerekednek nyugalma legyen.
Nyomát sem látom soha,hogy igyekeznél áttekinteni a múltatokat és a saját hibáidat-tévedéseidet önmagadnak bevallanád.Számomra nagyon sokat mond az, amiről nem irsz, amiről mélyen hallgatsz.
Szinesen,könnyfakasztóan irod le a "gyermek anya által okozott szenvedéseit". Csak tudod,ha egy gyerek mellett ott van az épkézláb apa,akkor ezek a szenvedések nincsenek.Az apa ugyanis megvédi a gyereket a szenvedésektől, megelőzi azokat. Te viszont nem, te szinte élvezetet találsz benne, hogy a fiad - azt hiszem, fiú - sír, mert örömmel tölt el téged, hogy megint találtál valami "borzalmasat" az anyjában.
Úgy látom,nem tudsz és nem is akarsz kilépni az áldozat szerepéből és mint ahogy a gyereked olaszországi nyaralását megakadályozó ténykedésed is mutatja, neked nem az fontos, hogy a gyerek békében, nyílt és tiszta viszonyok között nevelkedhessen, hanem az, hogy ahol lehet, ahol egy kicsiny hatalmad még maradt, ott azt bármi áron gyakorolhasd.

monalisa1 # 2006.07.02. 09:13

Fiuk, nem tudnátok ti valahol összejönni és leülve jól kidumálni magatokat - inkább mint itt a folytonos pengeváltások.

Tamás: a pappa "régebbi motoros" a válást illetően...

Meg hát a gyereknevelés sem azonos séma szerinti: vélem pro és kontra csak tudnátok egymásnak valami használhatót is mondani, de legalább is ami Tamás jelen "kátyus" dolgait előbbre vinné.

Na, próbáljátok meg!

És ehhez nem kell más mint e-malban elkérni egymás telefonszámát, és onnantól már lehet egyeztetni a "találkát" illetően.

Két kakas, mondja csak a magáét...

Pedig mindketten egyugyanaz dologról beszéltek: a gyerekről.

pappa # 2006.07.02. 11:06

Szia Monalisa, kedves az ötlet. Sajnos úgy látom, hogy igy, irásban sem lehet elérni, hogy Tamás123 legalább elgondolkodjon azokon a tanácsokon, amelyek nem férnek bele az igen szűkös koncepciójába.
Én úgy érzem, éppenhogy nem egyről beszélünk. Tamás123 önmagáról, az őt ért sérelmekről, én pedig igyekszem a gyerekről, aki a főleg az apja által előállitott helyzetben rettentő rosszul érezheti magát. T. segithetne a gyereken, például most éppen hagyhatná békében nyaralni ahelyett,hogy telefonon belerángatná a szerelmi háromszög miatti konfliktusba.
Azt sem lehetett elérni,bár többen is kérték már T.-t, hogy a problémájáról ne több topikban irjon,ne másolja be ugyanazt a szöveget különböző helyekre. Ellehetetlenit másokat, a segitséget keresők kérdései elsikkadnak, a jogászok nem olvasnak vissza oldalakat, nem látják meg mások kérdéseit. Tamás123 mindenütt...

monalisa1 # 2006.07.02. 12:19

Hát valóban elég szerteszét írogat itt a fórumon...

Néhányan próbálunk segíteni neki, de leginkább csak megy a saját feje után.

Én elfogadom, hogy már az előzőekről nehéz időszakon van túl, és most ismét, de valahogy a személyisége körül lehet leginkább a hiba.

És még ez sem lenne akkora baj - hiszen legtöbbünk mellé állandósítani lehetne egy pszichológus tanácsadót -, de azért kellene hogy hallgasson a jogász hozzászólókra és esetenként a laikus beírásokban is csak lehet valami jó, használható.

De a gyereket tolja a tűzvonalba (...), vagyis vele védekezik mindig.

Nekem leginkább az a szóhasználata bántja a fülemet, hogy a "gyermekem" kifejezéssel él.

Nos az a srác valóban az ő gyereke is, de és elsősorban a feleségéé - legalább is szerintem.

Aztán meg MOST sérelmezi, hogy a neje az utóbbi időben egyszer-kétszer nem ment haza (...), ugyanakkor ő írta le, hogy a főnök úr és a könyvelésből a kis Gizike kapcsolata a havi/heti többszöri vidéki közös "kiküldetésekkel" évek óta tart már...

Ha Tamás egy férfiasan férfi, akkor az asszony nem máshol keresi a boldogságát, ha meg mégis vonzóbb a pasi a nőnek, már rég el kellett volna zavarnia a feleségét a háztól - nem pedig papucsférj módjára tűrni és nyelni ezt a megalázó szituációt.

Ha tudsz, segíts neki, feltéve ha erre vonatkozóan konkrétan megkeres téged.

Vagy érti vagy nem.

monalisa1 # 2006.07.02. 12:48

És még valami.

Amikor Tamás és neje már különmentek (...) akkortól a gyerek anyja nem fog otthonról eljárogatni, így visszaáll nála a normális családi életvitel - igaz a továbbiakban egy másik férfi oldalán.

Tehát semmi sem fogja indokolni, hogy a bíróság ne az anyánál helyezze el a kisfiút.

Az a nő nem a fiát hagyná el, hanem a gyereke apját.

Ergo: Tamásnak nyíljon már ki a szeme és próbálja ekként látni a dolgokat.

Tehát a sehova nem vezető válóperes církusz helyett kössenek a feleségével egy kölcsönösen elfogadható egyezséget: a lakás vagyoni értékrész reálisan, aztán a tartásdíj összege, valamint a láthatás/kapcsolattartás nagyon részletes leszabályozása.

Ne ügyvédre költsék a pénzt...

pappa # 2006.07.02. 13:02

Monalisa, igen, nehéz eset.
Nem hiszem, hogy T. bárkit is megkeresne a problémájával, mert szentül hiszi: vele semmi gond, ő csak az áldozata egy nőnek. Pedig ilyen nincs a világon. Csak azokkal áll szóba,akik egyetértenek vele és akiktől információt remél szerezni arra vonatkozóan, hogyan tehetne keresztbe az asszonynak, hogyan tudna valami jogsértést rábizonyitani. Feljelentgeti, ahol csak tudja.
Számára a gyerek pajzs, nemhogy védené és a nyugalmára vigyázna - igen, épp a tűzvonalba küldi. Soha nincs tekintettel rá, fogalma sincs róla, min megy keresztül az a kölök. Szomorú és felháboritó.
Nézd, én javasoltam már többször is, hogy egyezzenek meg. T. erre nem reagál, illetve bekapcsolja a panaszkodógépet. A felesége az T. "saját" pénzéből (értsd: a közösen elköltött közös pénzükből, amiből T. saját elhatározásából azt a bizonyos cigarettát is megvásárolta a nejnek) kevés lelépéssel akarja kiszúrni a szemét stb. Arra nem gondol, hogy ha néhány százezerrel többet el is érne a bíróságon, az mind egy ügyvéd zsebébe fog vándorolni a nyugtalan peres évek alatt... Harc a semmiért... viszont a program biztositott...

monalisa1 # 2006.07.02. 13:29

Elég azonos a vélményünk a dolgokról.

Én már egyszer "kiszálltam" Tamás ide - oda írogatásaiból, de szinte provokálja az embert hogy ismét csak véleményt nyílvánítson, hozzászóljon aktuálisan.

Most a továbbaikban egy ideig leginkább csak olvasni szándékozom őt., egyúttal legjobb lenne ha saját magának is némi "pauzát" tartana.

Igazad van: harcol, küzd, félő folyt. köv.

Tamás123 # 2006.07.02. 17:10

monalisa1

Anyánál fogja. Egy anya bármit megcsinálhat.

Másik. Persze, hogy kiakadok pappa okos tanácsaira, amikor a gyerek hívott és ma először.

Na ezek aztán tényleg nem végrendelet hamisítás témák

monalisa1 # 2006.07.02. 18:49

Jól van na.

Egyébként mert hívott a gyerkőc és bármit is mondott - vagy fog mondani majd legközelebb -, neked az a dolgod, hogy mindig is a biztonságot sugalló apa hangját hallhassa. Tehát szép nyugodtan elbeszélgetni velem és lehetőleg mellőzni a keresztkérdéseket: kivel-, hol- és merre.
Meg főleg hogy mit.

SAJNOS szokni kell el válófélben lévő apának, hogy eljön az idő amikor a gyermekével köztes csak így telefonon fog tudni beszélgetni.

És bármennyire is szeretne sokat beszélgetni vele, figyelemel kell lenni, hogy a mobiltarifa a gyerekenek még nem- de a felnőttnek már "pénzbe" kerül. Pro és kontra.

Na akkor a hétvégére megvagyunk.
Minden jót- legalább is jobbat a következő hétre.

monalisa1 # 2006.07.02. 18:50

... elbeszélgetni vele...

Tamás123 # 2006.07.05. 17:31

monalisa1

merre vagy?