A jogsértés megvalósulához a hozzájárulás hiánya elegendő. Más kérdés, hogy nyilván szankció csak a jogsértés megállapítása, további jogsértéstől eltiltás, megsemmisítésre kötelezés lehet, ha semmi kár nincs. A bizonyítékként felhasználás az egyik legvitatottabb kérdés ezen a jogterületen. A Legfelsőbb Bíróság büntetőbírái szerint fel lehet használni bizonyítékként, a polgári bírák szerint általában nem.
Mihez van joga a külön élő szülőnek?
És még egy kérdésem lenne, Obuda!
Felveheti-e hangfelvételre a külön élő szülő a kapcsolattartásokat, amik a gondozó szülő lakására vannak szabályozva?
A külön élő szülő és gyermeke párbeszédére gondolok, a gyermek szobájában. És ebből a hangfelvételből jogosult utána a külön élő szülő kapcsolattartási perben egy részt lejátszani mint bizonyítékot a bíróság előtt?
Köszönöm.
És a visszaélésnél nem kell hátrány okozását bizonyítani? Vagy maga a tény, a felhasználás, közzététel már visszaélésnek minősül, akkor is, ha a passzív alanynak semmi kára, hátránya ebből nem származott? Vagy netalántán előnyhöz jut, mert modjuk a végén még nyer is a gyerek a pályázaton?
Ilyen rendezvényre nyilván elmehet a külön élő szülő is. Ugyanakkor a fénykép más kérdés. A képmás közléséhez való hozzájárulást a cselekvőképtelen kiskorú esetén az a szülő adja meg, akinél elhelyezték a gyermeket. Így az ő hozzájárulása hiányában a külön élő szülő képmással visszaélés miatt éppúgy perelhető, mint bárki más.
Köszönöm, Bridgedjonas!
Igen, tudom sajnos, hogy sok külön élő szülő nem fordít kellő érdeklődést, vagy az évek során elveszíti azt.
Azt írod, a gondozó szülő meghívhatja a külön élő szülőt. Engem egy kicsit éppen az ellenkező eset érdekelne. Vagyis a külön élő szülő csak meghívás esetén jogosult elmenni? Ha erről a gondozó szülő nem tud, vagy nem járul hozzá, akkor is jogosult megjelenni a külön élő szülő, vagy ez már a kapcsolattartási jog túllépésének számít? Érheti-e ilyenkor bármilyen szankció a külön élő szülőt?
Pocak! Jogszabályilag nincs meghatározva, nincs leírva sehol. A gyermeket nevelő szülő eldöntheti, hogy az adott rendezvényekre elhívja-e a külön élő szülőt, nem kötelező! Tapasztaltam, hogy a volt férjemet néhányszor már meghívtam ovi, suli rendezvényekre, soha nem akart eljönn és megnézni a gyerekeket .
Szerintem érdekes kérdés.
A külön élő szülőnek joga van a családi kapcsolatot fenntartania a gyermekével, a nevelését figyelemmel kísérni, tőle telhetően elősegíteni.
De vajon ez a gyakorlatban mit takar?
Joga van-e például a külön élő szülőnek elmenni óvodai / iskolai rendezvényekre (évnyitó, évzáró, farsang, ballagás). Élhet-e ilyenkor panasszal a gondozó szülő a gyámhivatalnál, ha észreveszi ott a külön élő szülőt?
Joga van-e a külön élő szülőnek fényképet készíteni a gyermekéről? És ha már készítettt, akkor beküldheti-e a képet az egyik sajtóban meghirdetett "legszebb gyermekmosoly" pályázatra? Vajon meg lehet ilyet tenni a gondozó szülő tudta, esetleg beleegyezése nélkül? Ha megteszi, milyen szankció érheti?
Ha valaki járt már hasonló szituációkban, kérem ossza meg velünk tapasztalatát.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02