elektronikus kézbesítési cím


DoDia2014 # 2014.05.19. 14:25

Tisztelt Címzett!

Az új törvénymódosításokkal a cégbejegyzésbe került egy olyan sor, hogy "cég elektronikus kézbesítési címe". Korábban csak a cég honlapját, illetve a cég email címét kellett feltüntetni, de az sem volt kötelező.
Most azonban van ez az új, úgymond "extra" sor, melyet kötelező jelleggel ki kell tölteni. Ennek megkérdezhetem mi a lényege? Ugyanaz nem lehet, mint a cég email címe. De akkor ez a sor miért fontos, és miért maradt meg a cég email címe sor is? Melyiknek mi a jelentősége?

Azt értem, hogy az email cím sor nem kötelező, de ha cégbejegyzés módosítást csinálok, akkor a kézbesítési címhez nem írhatom a már korábban megadott email címet.

Válaszát előre is köszönöm!

ObudaFan # 2014.05.20. 09:48

A jelentősége az, hogy a cégbíróság ide fogja kézbesíteni a cég számára küldött hivatalos iratokat. Miért ne lehetne azonos a korábban megadott e-mail címmel?

DoDia2014 # 2014.05.20. 17:11

Tisztelt Válaszadó!

Köszönöm szépen a korábbi választ. Az email cím azért nem lehet azonos, mert a kitöltőprogram egyszerűen nem engedélyezi ezt.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.21. 12:01

45-ös rovat? Nem kötelező kitölteni - akkor sem, ha lábjegyzetben az van, de ha mégis, akkor bármilyen emilcímet beírhatsz. Nem létezőt is.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.31. 07:40

Elnézést kérek.
Úgy tűnik, a cégbíróságok valóban kötelezőnek tekintik az "elektronikus kézbesítés cím" megadását. (Ami szerintem egy félreértés.) S nem lehet akármilyen címet megadni, mert úgy tűnik, hogy erre küldik meg a végzést, és nem a jogi képviselőnek, mint korábban. (Ami pont ugyan az a rossz megoldás, amely a földhivatali eljárásban sem vált be, és amelyet ott már meg is változtattak.)

(Nem, az sem megoldás, hogy az eljáró ügyvéd e-mail címét adod meg, ez ugyanis nem egy egyszeri postázási cím, hanem cégadat, amely bekerül a nyilvántartásba.

ObudaFan # 2014.05.31. 14:21

Elvileg a sima cégbejegyző, változásbejegyző végzést nem oda kell megküldenie a cégbíróságnak.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.05.31. 14:45

Ez honnan derül ki?

És ha azt nem, akkor mit?

ObudaFan # 2014.06.01. 07:03

A Ctv. 39/A. § (1) a jogi képviselő által megadott kézbesítési címről beszél, tehát nem a cég bejelentett kézbesítési címéről.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.01. 09:01

:) Mivel cégeljárásban kötelező a jogi képviselő, minden kézbesítési címet - így ezt is - ő ad meg.

De ettől eltekintve: mit fognak erre a kézbesítési címre megküldeni? Mi olyan fontos, hogy amiatt burkoltan kötelezővé tették a létrehozását és a fenntartását?

Sherlock # 2014.06.01. 09:30

Lehet hogy törvényességi felügyelőként néha dobnak majd rá egy mailt, hogy működik-e a cég. Angliában működik, ha nem válaszolsz x napon belül, akkor a registrar töröl a company registerből - az nem vicces. :)

ObudaFan # 2014.06.01. 19:11

Nem biztos, hogy ez rossz ötlet lenne, de ilyet a jogszabály nem ír, a cégbíróságnak meg erre nem lesz kapacitása. Hacsak valamilyen közig. hatóság, például a NAV el nem kezdi ezt.
Az elektronikus kézbesítési cím arra szolgál, hogy a hatóságok ide küldik azokat a végzéseket, amiket közvetlenül a cégnek kell megküldeni. Ide küldi például a cégbíróság is a törvényességi felügyeleti végzését. De azt nem jelenti, hogy a jogi képviselő helyett a cégnek kellene megküldeni a bejegyzési, változásbejegyzési eljárások végzéseit.

Kovács_Béla_Sándor # 2014.06.02. 15:47

És ezt ilyen "gondolom" módra? Nem kellene ennek a törvényből egyértelműen kiderülnie?

ObudaFan # 2014.06.02. 20:40

Azt nem mondom, hogy ez egy jól sikerült jogszabály (mostanában nem is sok jól sikerült jogszabály születik), de azért szerintem ez nagyjából következik belőle.

H.Robi # 2020.02.13. 17:22

Nagy gond ha olyan cég alkalmaz amelynek az Elektronikus kézbesítési címnél feltüntetett e-mail cím szabad?
Tehát nincs még csak regisztrálva se az e-mail szolgáltatónál. Ahogy tájékozódok ez fontos, hogy működő, használt cím legyen.
Köszönöm.

gerbera317 # 2020.02.13. 17:32

Most az a gondod, hogy ő a munkáltatód, vagy az, hogy nem létező email-címe van?

H.Robi # 2020.02.14. 05:28

Megfordult a fejemben, hogy mennyire működőképes így a cég....
Vagyonvédelmi cég. Már van belölle három ugyanazzal a névvel, nov.dec. 08.as bevallásokat (előtársaságként) beadta az első kettő (közbe azok bejegyzését elutasította a cégbíróság) a nav. nem tudta lekönyvelni.
Most januárra bejegyezték a harmadikat. Munkáltató szerint minden rendben van a bejegyzett cég be fogja fizetni a nov.dec.i járulékokat is. Mindhárom cégnek más az adó, illetve cégj. száma.

drbjozsef # 2020.02.14. 07:07

H.Robi,

_Önmagában_ a nem létező email cím nyilván nem jelent semmit, de adott cégnél, adott körülmények között azért gyanús lehet. Egy vagyonvédelmi cég eleve gyanús, a szektor működését ismerve.

Regisztrálj egy ügyfélkaput, ha még nincs, és azzal minden hónapban ellenőrizni tudod, hogy befizették-e utánad a járulékokat. Ha nem, rögtön jelezheted nekik a "tévedést".

H.Robi # 2020.02.14. 13:22

Van ügyfélkapu.
Adtak be bevallást, de azt írja a bevallás alatt, hogy az adatok csak tájékoztató jellegűek, feldolgozás alatt vannak. NAV.os ügyfélszolgálat szerint aki (akkor épp ott ült ügyintéző) nem találkozott még ilyennel, de nem tudja, hogy olyan cég hogyan fog tudni bármit is rendezni amelyet nem jegyeztek be.
A harmadik céget bejegyezték ezzel a névvel, székhellyel tulajdonossal.
Az e-cégjegyzékben a bejegyzett cégnél a létesítő okirat kelte, a vezető tisztségviselő jogviszony kezdete és a tulajdonos tagsági jogviszony kezdete mind 2019.10.hó Viszont a cég bejegyzése idén januárban történt meg. Az alkalmazottakat még mindig a be nem jegyzett cég adószámával vannak bejelentve. Jeleztük a vezetőség fele, szerintük minden rendben lesz.... Persze ők mégis mit mondhatnának...

drbjozsef # 2020.02.14. 17:56

H.Robi,

Ne az adóbevallást nézd. Az március 15 után lesz érvényes.

Van olyan rész, ahol kifejezetten a bejelentést és a járulékokat tudod megnézni sok évre visszamenőleg is. Fejből nem tudom hol, de én már nézegettem régebben.

H.Robi # 2020.02.14. 18:41

Így van. Járulék adat kivonatnak hívják.
Illetve biztosítási jogviszonynak.
Ezeket néztem...

drbjozsef # 2020.02.14. 19:15

H.Robi,

Nem, nem az.

Ezt nézd meg :

https://piacesprofit.hu/…-a-nav-fele/

H.Robi # 2020.02.14. 19:34

Igen azt is néztem, de az csak annyi sajnos, hogy a tb. rendezve van, tehát nem hajt el az orvos.

A biztosítotti jogviszony --
  • > biztosítotti jogviszony foglalkoztatottak részére (vagy valami hasonló) Itt látható a foglalkoztató adószáma is, illetve több adat. Jogv. kód, munkaóra stb.

Sajnos" tudom, hogy mit kell néznem...

drbjozsef # 2020.02.14. 20:04

Ja hogy nem az érdekelt, hogy szabályszerűen foglalkoztatnak-e?

Bocs.

Akkor : ha nincs email címük, írd meg az emailt, de nyomtasd ki és add fel postán.

H.Robi # 2020.02.14. 20:31

Lényegében az. Viszont ezeknél a cégeknél sajnos csak egy dolog, hogy be van valaki jelentve a biztosítási jogviszonynál. Ugyanis sajnos ha elfelejt kijelenteni akár több nyitott jogviszony is maradhat....

A járulék befizetés a lényeg, mert csak akkor megy át pl. A nyugd. biztosítóhoz a szolgálati idő ha az be van fizetve.

Egyébként ezeknek a cégeknek nem lehet postán küldeni semmit. Max. a székhely címét tudhatja az alkalmazott. Székhely pedig többnyire székhely szolgáltatóknál van....
Itt vannak úgynevezett kapcsolat tartók, akiknek a neve nem szerepel sehol.
Ők hozzák, viszik a pl. a papírokat az alkalmazott és a cég közt.....

Kovács_Béla_Sándor # 2020.02.14. 20:36

Na, valaki már megint jobban tudja.