Kéttagú kkt.-ban az egyik tag már több mint egy éve nem vesz részt a társaság működésében. Kb. fél éve a cég sem működik. A másik tag - aki ezek után minden tartozást kifizetett, nem csak a ráeső részt - végelszámolást akar, de a renitenskedő tag nem válaszol semmilyen levélre, felhívásra, és tudvalevő, hogy a Gt. alapján egyhangú határozat szükséges a jogutód nélküli megszűnés elhatározásához kkt. esetében. Mindkét tagnak 1-1 szavazata van. Mit lehet tenni?
Kkt. "megszüntetése" az egyik tag akarata ellenére
az adós -már mint ha van tartozás- által kezdeményezett felszámolásra nem gondoltál?
vagy ami még jobb a tag rendes felmondására
Gondoltam rendes, vagy azonnali hatályú felmondásra is, de van egy bökkenő. Tavaly márciusban az a tag, amelyik nem vesz részt a társaság működésében, odadaott egy azonnali hatályú felmondás a másiknak, amit az nem fogadott el, tekintettel arra, hogy a kkt. felvett egy nagyösszegű kölcsönt, amit később egymaga kifizetett, és a tsz. szerint fele-fele arányban kell viselniük, ha a társaság vagyona nem fedezi a kifizetést. Ezt akarta rendezni vele, a másik pedig azóta nem hajlandó semmire. A cégbíróság felé nem lett bejelentve a felmondás.
Két megoldásra gondoltam. Bejelentem, hogy a kkt. egyik tagja felmondta a szerződést, egy tagrúa csökkent a társaság és 3 hónap múlva a cégbíróság elrendeli a végelszámolást. Csakhogy a felmondás tavalyi, így pedig a cégbíróság megbüntetheti a bennmaradt, képviseletre is jogosult tagot. Ezt nem akarom.
A másik, bonyolultabb. A cég megtámadja az azonnali hatályú felmondást a megyei bíróság előtt annak nem elégséges indokára tekintettel. Azt írta, hogy a nagyfokú bizalmatlanság miatt mondja fel. (Ja, a tagok testvérek.) Ha a bíróság kedvezően dönt, akkor még mindig tag lesz. És ekkor az én ügyfelem fogja felmondani a társasági szerződést. Így végre szabadul. Ezzel csak egy a baj. A bírói gyakorlatban találtam olyan BH-t, ami szerint az azonnali hatályú felmondást, ha annak indokai nem állnak fennt, még tekinteheti a bíróság rendes felmondásnak. Na ezzel lehetne az ötletem elronatni. Mit tegyek?
Persze hogy tekintheti a bíróság rendes felmondásnak a másik tag indoklással ellátott felmondást. Hiszen ha az indokok nem állnak fenn akkor nem azonnali hatályú hanem csak 3 hónap elteltével hatállyosul. Hisz ahhoz nem kell indoklás.
Ezért szerintem nincs sok értelme megtámadni a felmondást. A rendes felmondásra /3 hónapos felmondási határidővel/ kvázi alanyi joga van minden tagnak.
A másik észrevételem a cégbírósági bejelentéssel kapcsolatos.
A tagok sorában bekövetkezett változás /a felmondás folytán/ bekövetkezett. /Itt még szóba jöhet a 3 hónapos felmondási idő meghosszabbítás/ Azonban mivel e változás a cégjegyzékben nem lett átvezetve még harmadik személyekre nézve nem hatállyosult de a változás beállt. Ha bejegyzik akkor visszamenőleges hatállyal fog a változás hatállyosulni gondolom ezt vágod.
Neked mint jogi képviselőnek szerintem így kellene eljárnod, hogy késve is de bejelented a változást 3+3 hónapos hatállyal. És akkor fontold meg ,hogy a bejelentésnél tekintettel leszel a Gt. 98. §-ra és új tagot jelentesz be vagy, ha az újabb 3 hónapos határidők fenn álnak akkor az ügyfeled nevében kéred, hogy a 98. § (2) bekezdés alapján rendeljenek ki végelszámolót.
Ilyenkor egy érdekes szituáció áll elő –szerintem a Gt. pontatlanul fogalmaz- hisz a társaság megszűnik, de még nem törlik akár még felszámolásba is torkollhat a cég sorsa!!!. /úgyszólván nem szűnik meg ha még végelszámolják/
A bírságolásról szólva pedig annyit hogy lehet hogy bírságolnak de nem jellemző sokkal durvább esetekben sem szoktak csinálni semmit a CB bírái.
Köszi, átgondolom. Lehet, hogy ez amit javasoltál jobb lesz mégiscsak. De jó lenne, ha nem bírságolnának.
Ez felvet még egy kérdést bennem. Ha visszamenőlegesen jegyzik be a tagsági jogviszony megszűnését, akkor azt a 3 hónapos jogvesztő határidőt, hogy csak egy tagja van a cégnek, akkor meg kell szüntetni, mitől kell számítani. A felmondási idő lejártától, vagy a cégbírósági bejegyzés dátumától, ugyanis már több mint egy év eltelt a felmondástól.
Továbbá, én megtehetem-e, hogy az azonnali hatályú felmondást rendes felmondásnak tekintem?
tudod hogya tagokban bekövetkezett változás a váltzásra vissamenQlegesen hatályosulnak ebbQl kifolyólag a változás az irányadó
szerintem igen hisz a társaság nem köteles elfogadni az indoklást azonban a lemondás szándéka megállapítható belöle
Akkor viszont ezzel együtt kell kérnem a végelszámolást is, mert a 3 hónap régen elmúlt a tagsági viszony óta és senki nem lépett be tagként azóta. Jól gondolom?
Igen de szerintem a változás bejegyzési nyomtatványon a megszűnést kell bejelenteni baromság de mégis ezt kell
Tényleg az, de megpróbálom. Végül is ahány cégbíróság és ügyvéd, annyi értelmezés. Azt hittem konyítok a társasági joghoz, aztán jönnek ilyen problémákkal az ügyfelek. Pedig két éve járok társasági szakjogász képzésre. Köszi és üdv.
az ember azt gondolja hogy gt. meg cégjog az egy robot munka ami sokszor valóban az meg tényleg a polgári jog az igazi
de vannak ügyek amik érdekesek nálunk látástól vakulásig rt meg kft-s ügyek vannak és én is fedeztem fel egy két kuszaságot a gt-ben
a társasági jognak is meg van a saját logikája
és a szépsége. Pl. az a legszebb, hogy a szakjogászin feladnak egy gyakorlati problémát, és mindenki egy kicsit - vagy nagyon - másképp értelmezi. Pedig gyakorló jogászok, ügyvédek.
bár azért nekem a polgári jog meg perjog a plafon
egyébként én a z egyetemi képzésekbQl pl. szakjogászi nagyon kivagyok ábrándulva bár a közeljövQben a tudományos fokozat miatt meg akarom csinálni a PhD-t.
márciusban voltam a györi OTDK-n és az is nagyon kiábrándító volt a sok felesleges értelmetlen sefüle sefarka okoskodás
és nem azért mondom mert sikertelen lettem volna -az alkotmány bíróság különdíját nyertem- hanem azért mert nagyon elválik az elmélet meg a gyakorlat
én úgy érzem hogy a szakirodalom szemlézésével illetve a gyakorlatban tapasztaltakkal sokkal hasznosabb dolgot lehet tanulni mint a szakjogászin a sok lúzer elQadótól
persze vannak kivételek is az ELTE-n az öreg rakvács adja el a tásasházakkal kapcsolatos témákat az ME-n is ott van miskolczi b meg bíró de nem hiszem hogy abból lennék okosabb hogy hetente két órát sasolom az elöadásukat
Én Pécsre járok, az se egy nagy mutatvány. Inkább ügyvédek, akik egyben egyetemi oktatók az előadók, meg a B.M.-i Cégb. elnökasszonya. Na ő mondjuk király volt cégeljárásból. De amikor hiánypótló végzést ad ki, attól mentsen meg az Isten. Most megvettem a HvgOracos Gt. és Ctv. kommentárt. Azt is megnéztem ehhez a jogesethez. Tök jó, a Complexen találtam egy olyan választottbírósági határozatot, ami azt mondja ki, hogy a bt. beltag azonnali hatályú felmondásának az érvénytelensége nem alapozza meg azt, hogy a felmondást rendes felmondásnak minősítse a vb.
a baj a BH-kal az hogy nem kötelező erejűek
persze lehet vitatni mindent hiszen ez aszakmánk de valamit lépni kell /kellett volna/ te tudod hogy melyik utat választod
egyébként az üggyel kjapcsolatban van egy esetem
a közelmultban 3 társaságnál teáort módosítottam fővárosi bíróság 3 cégbíró nője másképp itélte meg az ügyet az egyik fiatal csaj pedig még okoskodott is teljesen nem volt képpeben de nem álhattam össze vele vitatkozni /fellebbezés/ mert az ügyfelek változását nem jegyzik be
szályába rágtam a Hpt-t és megálapodtam egy köztes álláspontban
szerintem te is válassz valami kompromisszumos megoldást
bár ha elhúzod az ügyet nagyobb lesz a munkadíjjad
persze ateáor módosítások minhárom cégnél ugyanazok voltak csak a bírói reakció volt mindháőrom estben gyökeresen eltérő
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02