Most már mindent tudunk, csak azt nem, hogy ki kinek és micsodát, és az a micsoda kié. Én feladom. Oldd meg egyedül.
végrehajtás szünetelése és elévülés
Tehát, a bíróság elírta egy számjeggyel a címet. Ugyanis a végzésben, amiben felszólítják a végrehajtás kérő jogutódját az idezhető cím megadására, leírják a bíróság által a postázáshoz használt címet. A rendelkező részben, ahol a szunetelest elrendelik, helyes a cím, az indoklásban, ahol meg írják hogy milyen címről pattant vissza címzett ismeretlennel, viszont egy karakter eltérés van.
Akik "használták"...
Na mi is a lényeg?
Aha. És kik azok az ők?
Kedves Jogtudorok!
Tévedtem! Csak feltételeztem, hogy az általam telefonon adott címet használták, de jobban megnéztem a végzést (a 100-as lajstromszámú), és belefoglalták a bíróság által használt címet. Igazolt, hogy elírták benne a házszámot! Ezért ment vissza címzett ismeretlennel. Szerintem erre később maguktól jöttek rá, ezért emelkedhetett jogerőre másodszor is (mert először elhamarkodták a jogerőre emelést, lévén hogy adós nem kapott végzést). Ilyen esetben a tévedés hatására elindult cselekmények semmisnek tekintendők, vagy mi történik velük?
Néha napokon múlik egy bukta...
„Ez gondolom legfeljebb néhány hónap, ”
A konkrét esetben az pont elég volt ahhoz, hogy ne teljen el a három év.
zooller,
Ha te adtad meg a címet a követeléskezelőnek - az pedig nyilván a bíróságnak -, akkor ez az ő részükről rendben van (feltéve, hogy ez utána következő címedet meg nem adtad meg nekik kifejezetten). Egyáltalán nem önhibája egyiknek sem.
Sajnos itt nem neked áll a zászló...
@Kovács_Béla_Sándor
Nem értem hogy miért, de a bíróság által használt cím, egy korábbi albérlet volt, ami semmilyen szinten nem volt bejelentve, és csak nagyon rövid ideig laktam ott. Telefonon adtam meg a követeléskezelőnek korábban, mert részletfizetést kötöttünk, amit sajnos nem tudtam fizetni. Viszont a hivatalos lakcímet pontosan tudta a vhk, csak 30 napon belül nem közölte. Így sem önhibája a vhk-nak?
„minimum addig, míg ő maga önhibáján kívül nem tudja az adós tényleges idézési címét.”
Ez gondolom legfeljebb néhány hónap, a vh kérő halála, és a jogerős hagyatéki végzés közötti idő (+egy-két hét), mert az utóbbi után már a jogutód kezében az okirat, amellyel jogosult kikérni a címet.
Ebben a szünetelésben egyébként nem folyik az elévülés, nyugszik addig, amíg a jogutód végrehajtást kérő nincs abban a helyzetben, hogy érvényesítse az igényt, tehát minimum addig, míg ő maga önhibáján kívül nem tudja az adós tényleges idézési címét.
Végrehajtási cselekménynek minősül minden olyan intézkedés vagy beadvány, ami a végrehajtás sikerének előmozdítását célozza. Te azt szeretnéd itt látni, hogy az "eljárás folytatását nem kéri" az minden, csak nem a végrehajtás sikerének az előmozdítása.
Nyilván szünetelt a végrehajtás azzal, hogy a követelés behajthatatlan (mert a vagyontárgy értékesítése eredménytelen maradt, vagy még nem lehetett árverezni, vagy valami; de a végrehajtási jog bejegyzése megtörtént). Ebben az esetben az "eljárás folytatását nem kéri" azt jelenti, hogy az adósnak nem került elő olyan vagyontárgya, amely lefoglalható, illetve értékesíthető, tehát nem folytatható a végrehajtás, illetve a végrehajtást kérő nem is kéri az újabb vagyonkutatást. Azonban ez a látszólagos passzivitás nem jelenti azt, hogy akkor az esetleg kitűzendő árverés vételárából nem kíván részesülni. Részesülni akar, és ennek érdekében adatokat közöl, bankszámlaszámot, címet egyeztet - tehát csupa olyat tesz, ami a végrehajtás sikerének előmozdítását célozza, és ezzel az elévülés folyamata megszakadt.
Te nyilván másként gondolod, de éppen az ilyen nézetkülönbségek eldöntésére való a bíróság.
@gerbera317
Köszönöm! Igen, tudom. Viszont ha jól számolom, akkor már ezt megelőzően, 2023.02.27-vel letelt a 3 év. A fő kérdés az, hogy a 104- es lajstromszámú megszakította e az elévülést, és hogy az nyugodott e?
@zsoller
105 2023.03.23 Ingatlanárverési Hirdetmény (Másik ügyből kifolyólag, tehát nem ez az alapügy)
Az árverési hirdetmény mint intézkedés, végrehajtási cselekmény minden olyan ügyben, amelyiknek az ügyszáma szerepel az árverési hirdetményen.
Kedves Szakértők! Az alábbi utóirat történettel rendelkező, áram szolgáltatásból eredő követelés végrehajtási joga elévülhetett? Ha jól tudom 3 év.
/100 2020.01.14 Bírósági Végzés V.Bir.: tájékoztat jogerőt megállapító végzése adós ciméről címzett ismereten jelzéssel érkezett vissza, felhívja a jogutódot adós ténylegesen idézhető címének 30 napon beluli közlésére
/101 2020.02.27 Bírósági Végzés V.Bir.: megállapítja hogy az eljárás szünetel {Vht 52. § a) “akkor lehet folytatni, ha a vhk jogutódja az eljárás folytatására vonatkozó kérelmében bejelenti a bíróság részére az adós idézhető címét.}
/103 2020.05.26 Bírósági Végzés V.Bir.: 8.sz.végzése jogerőre emelkedett
/ 104 2020.11.25 Megküldés Vhk. mellékelten megküldi nyilatkozatát (Adatait, bankszámlaszámot, címet egyeztet, de az eljárás folytatását nem kéri, és ahogy alább látható nem is történik érdemi)
/ 105 2023.03.23 Ingatlanárverési Hirdetmény (Másik ügyből kifolyólag, tehát nem ez az alapügy)
Köszönöm!
Legalább megnyugodtál...
Köszönöm a válaszokat:)
:-) Igen. Jobb helyeken az "intézkedést nem igényel" után odaírják még: "megfizetendő: 0 Ft." Ez egyébként lényegesen kevesebb, mint az általam saccolt 3 Ft 2 Fillér. :-)
„az összegzésnél olyat is ír, hogy további intézkedést nem igényel: 0 ft.”
Na látod!
Kedves Gerbera317!
Köszönöm a választ.
Ilyen nem szerepel a díjjegyzéken.
Felsorolja a felmerült költségeket, abból a megtérültet is( korábban már egyszer sikerült egy részét behajtani és ott volt díjazása is fizetve a végrehajtónak) ebből marad fent hiányként az említett összeg.
Utána az összegzésnél olyat is ír, hogy további intézkedést nem igényel: 0 ft.
Majd pedig fizessem meg 15 napon belül a díjjegyzéket.
A díjjegyzéken minden szerepel. De ez nem jelenti azt, hogy mindent meg is kell fizetni. V.ö.: filmek stáblistája: Hány embert látsz a filmvásznon azok közül, akik ott fel vannak sorolva?
Van a díjjegyzéknek egy olyan sora, hogy "ebből a végrehajtást kérő által Dsz. 22. § alapján megfizetendő munkadíj, készkiadás: 3 forint 20 fillér". Na , azt az összeget kell neked megfizetned!
Utána pedig ügyelj arra, hogy mielőtt elévülhetne a követelésed, kérjed a végrehajtás folytatását!
Üdvözletem!
A kérdésem az lenne, hogy van egy régi tartozás ahol én vagyok a végrehajtást kérő. Nemrég mivel az adósnak nincs lefoglalható vagyona, a végrehajtó szünetelésről tájékoztatott. Ezt követően megküldött egy díjjegyzéket amin szerepel 220000 forint behajtási jutalék, amit kér hogy fizessek meg. Tekintettel arra, hogy nem vagyok jogtudora ennek a témának, a keresésem alapján a behajtási jutalék csak abban az esetben illeti meg ha a végrehajtas teljesen vagy részben eredményes (VHT 14$).
Mivel ez nem így van, ebben az esetben is fizetnem kell? Ha igen kérhetek részletfizetést?
Válaszukat köszönöm.
Majd számolj be.
Nagyon köszönöm, mindenkinek a segítséget! Készül az ellentmondás.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02