Nem az érvek fogynak, hanem hülyülök: egyszerűen nem értem a közlendődet. De tény, nem tagadom, elég xarnak találom a stílusodat.
Elévülés
ha kifogysz az érvekből, a stilisztika mögött kezdesz "bújkálni"?
„Tehát, kérem a TUDHATÓSÁGOT, majd rámutatok... nini egy új - eddig nem közölhetett - TÉNY...”
Ez egy mondat akar lenni?
Mikor beadok egy okiratot a kezelőirodán, az egyik példányra bélyegzőt ütnek s visszaadják nekem...
Miért teszik ezt?
Az tény, hogy a keresetet benyújtottam... de tény az is, hogy mert érkeztető bélyegző van rajta, ezért TUDHATÓ IS, hogy a keresetet benyújtottam...
A TUDHATÓSÁG is TÉNY!
Ha vh perről beszélünk (Pp.368.§ a.) vélhetően lefolyt a Vht.41.§ szerinti eljárás...
Az elismerés nyilván elmaradt...
Tehát, kérem a TUDHATÓSÁGOT, majd rámutatok... nini egy új - eddig nem közölhetett - TÉNY...
A Pp. 213.§ (3) szerint: „Ha a keresettel érvényesített jog fennállása és a felperest ennek alapján megillető követelés összege (mennyisége) tekintetében a vita elkülöníthető, a bíróság a jog fennállását ítélettel előzetesen is megállapíthatja (közbenső ítélet). Ebben az esetben a tárgyalás a követelés összegére (mennyiségére) vonatkozóan csak a közbenső ítélet jogerőre emelkedése után folytatható.”
Bár az idézett jogszabály, jogalap és mennyiség esetére ad ajánlást, azonban a jogalap és jogkövetkezmény esete, tökéletesen azonos problematika!
A jogalkotó szándéka napnál világosabb...
Ez nem KBS régi nótája, hanem a tied. KBS nótája az, hogy perújításkor vagy végrehajtás megszüntetése iránti perben nem lehet olyan körülményre hivatkozni, ami az előzményeljárásban is közölhető lett volna.
Hiába sugallja (szerinted) a Pp. 229. §, hogy más tényalapból (t.i. elévüléssel) megtámadható egy már ítélt dolog, ha a Pp. másutt ennek a lehetőségét kizárja azzal, hogy ha ez a más tényalap az előzmény során hivatkozható volt, akkor kellett volna felszólalni, és utólag már nem lehet.
A filmekben, esketési jelentekben látni-hallani, hogy a pap félig tréfásan felhívja az egybegyűlteket, hogy akinek valamilyen ellenvetése van a megkötendő frigy ellen, az most szóljon, vagy hallgasson örökre. Nos, ez a kis tréfa rém komoly: ez egy ősrégi eljárásjogi alapelv kiterjesztése a családjogra. Ugyanígy van az elévüléssel is: aki elévülést szimatol, a szóljon akkor, a jogérvényesítés során, vagy pedig hallgasson örökre. És a Pp. 260. § (2), 368. § el is hallgattatja rendesen, hiába a "más tényalap".
Pici78
KBS "régi nótája" a Pp.229.§ (1) szerint "A keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje kizárja, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek – ideértve azok jogutódjait is – egymás ellen új keresetet indítsanak vagy az ítéletben már elbírált jogot egymással szemben egyébként vitássá tehessék."
azonban:
A jogszabály nem azt mondja, hogy az „ítélt dolog vitássá nem tehető” hanem, hogy „ugyanazon tényalapból nem...”
Ha lenne a fizetési meghagyásban elévültségre vonatkozó „tényalap” akkor – mint minden egyéb tartalmi elemet - hivatalból kellene figyelembe venni!
Az elévültséget pedig – amennyiben nem valamely jogvesztő határidőről van szó - hivatalból figyelembe venni nem lehet.
- Az általános elévülés 5 év.
- Te hol látsz olyan egybefüggő, ötéves időszakot, amikor az elévülést egyszer sem szakították meg?
2004. ápr.30ig kellett volna Ft hitelt visszafizetni.
Állás nélkül nem ment. 2006-ban mondták fel, majd 2007-ben egy másik bank megvette a követelést.
2009-ben indult vérehajtás, mivel volt vállalkozói számla valószínűleg küldték az azonnalit minden évben.
2011. májusban foglalták le a lakást.
Mivel sehol nem találtak semmi jövedelmet, árverésre készültek. Erre valamiért nem került sor eddig.
2013. nov.-ben nyugdíjba mentem , szerencsére ezt csak 2015 szept.-ben
fedezték fel, akkortól vonják a nyugdíjamból amit lehet.
Azt hittem, hogy így árverezni már nem fognak.
Kiírtak árverésre.
A kérdésem : A 10 év elévülés 2014.április 30-án nem áll fenn ?
Létezik, hogy a halálomig sem évül el, ha a végrehajtó
minden évben tesz valamit, pl. azonnalit küld a bankszámlára, ahol nincs bevétel soha ?
Fontos lenne a válasz, ugyanis, ha nem évül el soha
, akkor be tudok menni az eszközkezeltbe.
Elismert követelésről van szó, de a kamatok stb. miatt kifizethetetlen, még a levonásokkal is.
Hehe. A régi nóta után mit olvastál és azt hogyan értelmezed?
Ha a fizetési meghagyásban nem hivatkoztál arra, hogy a követelés elévült, hanem valamilyen hülyeséget írtál, mint amit rendszeresen is írnak, hogy nem ismerem el a követelést, vagy valami hasonlót, akkor a bíróság érdemben tárgyal. Vagyis a válaszod miatt indult el a teljes bizonyítás.
Köszönöm a válaszokat. Sokkal többet nem tudtam meg, de azért mégis.
KBS
Nem ismerem, milyen régi nótáról van szó.
Én a perben már hivatkoztam elévülésre, de minden megy tovább, már készül a szakértői vélemény, tehát az ügyet érdemben tárgyalják.
Azt sem tudom, most melyik polgári törvénykönyv a mérvadó? Az ügy 2012-ben kezdődött, a FMH 2014 márc 15 után jött. Akkor a régi gondolom. De azért nonszensz, hogy nincs elévülés, mivel ez már tényleg régen volt és még mindig ez a téma. Ennyi erővel 10 év múlva is jöhetnek bármiféle követeléssel....meg 20 év múlva is.
A régi nóta: a perben nem lehet arra a kifogásra hivatkozni, amelyre már a fizetési meghagyásos eljárásban is lehetett volna hivatkozni.
Én értem, és nem is rossz a gondolatmenete.
Azt mondja, hogy a követelés elévülése 2 év.
Az elévülés után küldték neki a fizetési meghagyást. A bíró nem az esedékességtől számítja a kötelezettséget, hanem a fizetési meghagyástól, ami szerinte már elévült időben került részére megküldésre.
Az már ne a kérdező, hanem a bíró gondja legyen.
Eddig mi is értettük, Kolléga. De ami a "mi van abban az esetben" után következik...
Semmit se lehet kizárni...
Én értem.
Tárgyalni fogja az ügyet és ha az elévülés bekövetkezett, akkor az elévülés miatt, mivel bírói úton nem érvényesíthető követelés fogja elutasítani a keresetet a bíróság.
Valaki érti?
www.klaw.hu - Jogról, érthetöen.
https://www.facebook.com/kovacslaw/
Két kérdésem is van, polgári jogról van szó. Az egyik az, hogy ha elévülési kifogást terjesztek elő egy perben, akkor lefolytatják-e az ügy érdemi tárgyalását annak ellenére is, hogy tegyük fel a követelés már elévült.Illetve az elévülés kezdő időpontja a törvény szerint az esedékesség. Mi van abban az esetben, ha a perre okot adó esemény már kétséget kizáróan fenállt az esedékesség kezdete előtt 2 évvel. (jelen ügyben két év az elévülés, speciális elévülési idő van megadva.) a bíró azt mondta, hogy a legelső fizetési meghagyás esedékességével kezdődik az elévülés, azonban mi van akkor, ha mondjuk ezt a fizetési meghagyást mondjuk 15 év múlva küldik? Akkor is az esedékességgel kezdődik az elévülés? És akkor is a 2014 márc 15 előtti polgári jogi kódex szerint kell elbírálni? Ez elég nonszensz így.
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
Tisztelt Asszonyom!
Már többször említésre került e fórumon, hogy az elévülés csak kimondottan arra való hivatkozással szünteti meg a tartozás bírósági úton történő érvényesítését. Jelen kötelem esetében a bíróság azt hivatalból nem veszi figyelembe. Ne fizessen egy fillért sem. Ha perre viszik a dolgot, akkor a perbíróság előtt annyit kell mondani, hogy "Elévülési kifogást terjesztek elő. Kérem a kereset elutasítását elévülés jogcímen." Ezután a felperesnek kell bizonyítani, hogy a cca. 20 év alatt történt az elévülést megszakító cselekmény.
Elévülhetett, de ennél több választ itt ne várj.
T. Cím!
Kaptam egy levelet egy behajtó cégtől, amiben az állt, hogy elég nagy összeggel tartozom, fizessem ki egyben, vagy van részletfizetési lehetőségem stb..
Nos, ez a levél az új címemre jött, de a régi asszonynevemre, amit 19 éve nem használok. Tehát, az állítólagos kölcsönt, ami még most sem éri el a 300000.-Ft-ot, kb 20 évvel ezelőtt vettem fel. Létezik, hogy még nem évült el? 10 éven belül nem kaptam erről fizetési felszólítást.
Válaszát előre is köszönöm!
Hónap, nap?
2011-től semmilyen felszólítást nem kaptunk.
Illetve mikor volt az utolsó teljesítés, utolsó felszólítás?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02