Kedves Fórumozók!
Az alábbiakkal kapcsolatban kérném szíves segítségetek, szakértelmetek.
Adott egy ajándékozó, aki az elajándékozott ingatlant végrehajtási vevőként szerezte. Szerzését követően szinte azonnal el is adta az ingatlant -anélkül, hogy a közüzemet a nevére íratta volna -, megajándékozott az ingatlant elfogadta -anélkül, hogy érdeklődött volna a nullás igazolások iránt. Megajándékozott ugyancsak el szeretné adni az ingatlant, azonban kiderült, hogy azon közüzemi tartozások vannak. Megajándékozott nem tudja, hogy a közüzemi tartozásokat köteles-e kifizetni a közműveknek, alappal követelhetik-e tőle, amennyiben vissza szeretné a szolgáltatásokat kapcsoltatni.
Az tiszta sor -vagy legalábbis igen elterjedt -, hogy egy "sima" adásvételi szerződés esetén - amikor az ingatlan tekintetében jelentős közüzemi tartozások állnak fenn - belefoglalják az adásvételi szerződésbe, hogy ennyi és ennyi a tartozás, és azt vevő fizeti meg (annyival kevesebb vételárat utal az eladónak) vagy annyival többet, mely esetben az eladó egyenlíti ki a tartozást.
A kérdésem az, hogy az elsőként vázolt esetben -amikor is az ingatlant végrehajtás útján szerzik, akkor is ez a helyzet, azaz az új tulajnak csak akkor kapcsolják vissza a közműveket, ha kiegyenlítette a korábbi tulaj tartozásait. Vagy lehet-e arra hivatkozni a közműveknél, hogy vh útján történt az ingatlanszerzés (tehermentesen szerezte), és akkor ne akarják kifizettetni a tartozást az új tulajjal? Utalva a fentebb vázolt tényállásra az ajándékozó beszerezheti-e a közművektől a nullás igazolást - annak érdekében, hogy a megajándékozott úgy adhassa el az ingatlant, hogy a vételárat ne kelljen csökkenteni a közüzemi tartozásokkal - melyekről a végrehajtási vevő a vh árverés során nem szerzett tudomást.
Találtam egy BH2003.191 számú döntést, mely csak hangyabokányi említést tesz arról, hogy az árverési vevő tulajdonjogát terhelő dologi jogokon kívül lehetnek olyan kötelmi alapú jogosultságok is, amelyek az ingatlan új tulajdonosaira kihatnak, és a tényállás sem passzol az enyémhez. Mit gondoltok?
Segítségetek előre is köszönöm!
Piszke