A tervezett magyar státustörvénnyel foglalkozó román-magyar konzultációk szerdán megkezdődtek Bukarestben – jelentette be Mircea Geoana román külügyminiszter. A miniszter megfogalmazása szerint a konzultációk kezdetét az jelentette, hogy a román külügyminisztériumban megbeszéléseket folytattak a bukaresti magyar nagykövettel.

Geoana elmondta, hogy a román fél egységes álláspontot alakított ki a készülő magyar törvényről. A román vezetők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a konzultációk során választ kívánnak kapni a magyar féltől a törvényt illető kételyeikre. Hangsúlyozta, hogy a hivatalos román álláspontot csak a konzultációk befejeztével hozzák nyilvánosságra. A román külügyminiszter úgy vélte, hogy a határon túli magyarok jogállásának kényes kérdését nyílt, normális párbeszéd során kell megvitatni Magyarországgal. Mircea Geoana leszögezte: Románia szerint nem lehet precedensnek tekinteni a magyar státustörvényhez azt, hogy a román állam bizonyos kedvezményeket nyújt a Moldovai Köztársaság állampolgárainak. Mint mondta, a magyar fél a határon túli szlovákokról szóló törvényre hivatkozik. Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete az MTI-nek elmondta, hogy szerdán Mihai Dobréval, a román külügyminisztérium főigazgatójával találkozott. A megbeszélés során további tájékoztatást adott a készülő státustörvényről és egyben tájékozódott a román fél álláspontjáról.