Az Országos Választási Bizottság (OVB) keddi ülésén 36 népszavazási kérdésből 35-öt elutasított.

Az OVB egy kezdeményezést azért nem hitelesített, mert hasonló tartalmú kérdésről már november 29-én döntött, az aláírásgyűjtés megkezdődött. Aláírást lehet gyűjteni azzal a kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy az országgyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott, elszámolható kiadásaik után járhasson költségtérítés.

Az OVB a kérdés hitelesítését – az alkotmánymódosításra irányuló jellege miatt – megtagadta azzal kapcsolatban, hogy a jelenlegi miniszterelnököt, a minisztereket, az államtitkárokat minden magyarországi munkavállalóhoz hasonlóan munkaköri alkalmassági vizsgálatra kötelezzék és ezen vizsgálatokat évente megismételjék. Az országgyűlési hatáskör hiánya miatt egyhangúlag elutasította egyebek mellett azt a magánkezdeményezést is, amely azt kérdezné az állampolgároktól, egyetértenek-e azzal, hogy “a 2006. évre készített költségvetés, az annak végrehajtásáról készített állami számvevőszéki jelentés tükrében, kimeríti a választási csalás fogalmát, ezért a Köztársaság Elnöke feloszlathassa az Országgyűlést és kiírhassa az új választásokat”.

A választási bizottság keddi ülésén a sziesztával kapcsolatos korábban már megvitatott kérdést ismét megvizsgálta, mivel az Alkotmánybíróság új eljárásra kötelezte a testületet. Az OVB annak a kérdésnek a hitelesítését tagadta meg, amely arra irányul, hogy “a Magyar Köztársaság Országgyűlése törvényt alkosson a szieszta bevezetéséről”.