Négy, illetve négy és fél évi szabadságvesztésre ítélte a spanyol Cáceres Tartományi Bíróság Priscila Lara Guevarát, a Miss Earth 2016 győztesét és barátját 1,64 millió euró (621 millió forint) értékű, 45 palacknyi borkülönlegesség ellopásért.

A 29 éves Priscila Lara Guevara, egykori mexikói szépségkirálynő és román barátja, Constantín Dumitru (47) a nyugat-spanyolországi Caceresben, a háromszoros Michelin-csillagos Atrio szállodában tulajdonították el a drága italokat. A spanyol rendőrség szerint a lopást „milliméteres” pontossággal tervezték meg.

A pár a szálloda éttermében vacsorázott, egy 14 fogásos kóstoló menüt fogyasztottak, majd lefekvés előtt körbejárták a 40 ezer palackot tartalmazó borospincét.

Priscila Lara Guevara hajnali két óra tájban telefonált a recepcióra, és rendelt egy salátát az akkor ott dolgozó egyetlen alkalmazottól. Az alkalmazott meglepődött a rendelésen, hiszen a nő vacsorára már végigevett egy tizennégy fogásos menüt, így először elutasította a kérést (tekintettel arra, hogy egyedül volt ügyeletben), de végül engedett a kitartó követelésnek. Constantín Dumitru ezalatt ellopta a recepcióról a pincét nyitó kártyát, de elsőre rosszul választott. A nő ezért rendelt még egy desszertet is, lehetővé téve bűntársának, hogy megszerezze a jó kulcsot, és behatoljon a pincébe. A 45 palack bort a férfi egy hátizsákba és két nagy táskába rejtette, majd visszaért a szobájukba, még mielőtt az alkalmazott visszaért a recepcióra – foglalja össze a történteket a rendőrség közleménye.

A pár ezt követően 9 hónapig szökésben voltak. 2022 júliusában Horvátországban vették őrizetbe őket, amikor megpróbálták átlépni a montenegrói határt. Ekkor már mindössze csak 1000 eurójuk volt.

A legdrágább eltulajdonított bor egy francia 1806-os Château d’Yquem, amit az étlapon 141 millió forintért kínáltak.