Adatvédelem és jogfelügyelet a Microsoft-nál

2003.02.25. CW Számítástechnika

Az szoftvergyártó cég pénteken jelezte, hogy kiegészítő biztonsági technológia fejlesztésén dolgozik a most készülő Windows Server 2003 operációs rendszerhez.

Ez lehetővé teszi céges dokumentumok jogfelügyeleti védelmét, mert az ígéretek szerint a cégek korlátozni tudják majd bizonyos tartalmak böngésző-, szövegszerkesztő-, levelző- és egyéb programokon keresztül törtnő másolását, nyomtatását és továbbítását. A Windows Rights Management Services (RMS) segítségével meg lehet határozni, mely felhasználók férhetnek hozzá meghatározott dokumentációkhoz, és hogy a hozzáférési jog milyen szintű az esetükben. A jogfelügyeleti elemek először az Office 2003 csomagba lesznek beépítve, amely már támogatja az XML-alapú XrML nyelvet - amelyet a Microsoft keményen támogat, de amely még nem kapott kellően széleskörű támogatást az ipar részéről.

A Microsoft már dolgozik az API-k kifejlesztésén is, amelyek lehetővé teszik az RMS által felügyelt dokumentumok megtekintését Internet Exploreren keresztül,vagy a korábbi Windows verziók segítségével is (a Win98SE-től kezdve). Ezzel együtt az RMS nem készül el a Windows Server 2003 áprilisra tervezett indításáig, hiszen csak a második negyedévben ér a béta szakaszba, és hivatalos kibocsátási ideje sem ismert még. Viszont a második negyedévre két olyan fejlesztőkészlet közzétételét tervezi a Microsoft, amelyekkel jogfelügyelei funkciók lesznek építhetők az alkalmazásokba.

  • kapcsolódó anyagok
MICROSOFT