Megváltoztatta a I. fokon eljáró bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy szegedi férfit, P.J.-t harmincegy rendbeli, vesztegetést állítva, üzletszerűen elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, szerzői jogok megsértésnek és folytatólagosan elkövetett szerzői jogok megsértésének vétségében találtak bűnösnek.
Címke: büntetőjog
A kábítószerrel visszaélés bûncselekményével kapcsolatos egyes jogalkalmazási kérdésekrõl – különös tekintettel a cselekmények kábítószer mennyisége szerinti minõsítésére
„Visszaélés kábítószerrel” bûncselekménye talán az egyik legvitatottabb tényállás mióta a Büntetõ Törvénykönyvbe bekerült. A hosszú történeti fejlõdését végigkísérték az értelmezési viták, melyekben végül – jogalkotói feladatokat magára vállalva – a Legfelsõbb Bíróság Kollégiumi Állásfoglalásaiban, Büntetõ Elvi Döntéseiben, Jogegységi határozataiban adott iránymutatást. A szerzõ e témához kapcsolódó korábbi írása: Álmatlanság. Letöltés
Kábítószerrel visszaélés Bács-Kiskun megyében – ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Részben megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság I. fokon meghozott döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben kábítószerrel visszaélés miatt megvádolt fiatalok álltak a bíróság előtt. Az eredetileg 11 vádlottas perben I. fokon 5 ítélet jogerőssé vált, a fellebbezések után a további 6 vádlott ügyében született jogerős ítélet.
Nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette – ítélet a Pécsi ítélőtáblán
Az első fokon eljáró Somogy Megyei Bíróság megállapítása szerint a büntetett előéletű vádlott ( 42 éves férfi) 2006. március 24-én napközben járt a 93 éves sértettnél Nagyszakácsiban. Tűzifát hasogatott, majd bement a házba a fizetségét kérve. Ekkor figyelte meg, hogy az idős asszony a konyhában lévő, üzemen kívül helyezett hűtőszekrényből vette elő a pénzét és elhatározta, hogy az esti órákban visszamegy és ellopja azt.
Emberölés bűntettének kísérlete – ítélet a Pécsi ítélőtáblán
Az első fokon eljáró Baranya Megyei Bíróság megállapítása szerint a büntetett előéletű vádlott ( 29 éves férfi) Pécsett lakott bátyjával és annak családjával. 2005. október 23-án délelőtt a vádlott a közeli élelmiszerboltba indult, amely előtt kisebb csoport italozott és beszélgetett. Köztük volt a vádlott testvére és a sértett is, akivel a vádlott bátyja összevitatkozott, azonban a vita ekkor még nem fajult tettlegességig.
Emberölési kísérlet és erőszakos közösülés Vésztőn – ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Helybenhagyta a Békés Megyei Bíróság I. fokon meghozott döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 10 év fegyházbüntetést kapott az a vésztői férfi, D.L., aki megerőszakolta volt feleségét, akit meg is akart ölni.
Emberölés bűntette – ítélet a Pécsi Ítélőtáblán
Az első fokon eljáró Baranya Megyei Bíróság megállapítása szerint a büntetett előéletű vádlott (48 éves komlói férfi) és a sértett mintegy 30 éve ismerték egymást, viszonyuk barátiként volt jellemezhető. A Pécsi Ítélőtábla Dr. Krémer László vezette büntető tanácsa a vádlott büntetését 12 év fegyházra enyhítette, egyebekben az első fokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélet jogerős.
Szemérem elleni erőszak Gyulán – ítélet a Szegedi Ítélőtáblán
Helybenhagyta a Békés Megyei Bíróság I. fokú ítéletét a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa, így jogerősen 9 év fegyházbüntetést kapott az a gyulai férfi, K.M.M., akit nevelése alatt álló személy sérelmére, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében mondtak ki bűnösnek.
Megháromszorozódott Budapesten egy év alatt a pedofil bűnesetek száma
Aggasztóan növekszik a gyermekeket ábrázoló pornográf képekkel kapcsolatos bűncselekmények száma hazánkban. Csak a fővárosban 8800 bűncselekményt derítettek fel tavaly, ami csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak.
Emberölés bűntette – ítélet a Pécsi Ítélőtáblán
A Pécsi Ítélőtábla 15 év fegyházbüntetésre és 8 évi közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki Alsónánáson ölte meg volt ismerősét.


