A legesélyesebbnek tekintett francia elnökjelölt után az olasz miniszterelnök is beállt azok sorába, akik az alkotmányos válságot úgy oldanák meg, hogy a megbukott alapszerződésnek csak a legfontosabb elemeit mentenék meg.
Címke: Európai Unió
Jogi vita késleltetheti az EU alapjogi ügynökségének felállítását
Az európai parlamenti képviselők támogatják a januárban felállítandó EU alapjogi ügynökség tervét, de ragaszkodnak ahhoz, hogy az új szerv hatáskörébe igazságügyi és rendőrségi ügyek is tartozzanak, amelyet egyes tagállamok hevesen elleneznek.
A bölcsek újra feléleszthetik a kereszténységről szóló EU-s vitát
Az európai püspökök elismert gondolkodókból álló csoportot bíztak meg azzal, hogy állítsanak össze egy olyan, az európai közös értékeken alapuló jelentéstervezetet, amelynek alapján fel lehetne éleszteni az arról szóló vitát, hogy a kereszténység megemlítése szükséges-e az EU Alkotmányos Szerződés-tervezetében.
Öt év, kevés közös nevező
Öt évvel a 2001 szeptember 11-i katasztrófa után az Európai Unió tagállamai továbbra sem igazán tudtak közös nevezőre jutni a terror-ellenes törvények megalkotása tekintetében
Sarkozy minialkotmány elfogadását sürgeti
Egy „minialkotmány” 2008-ban történő elfogadásával törne ki az EU intézményi válságából Nicolas Sarkozy, aki pénteken Brüsszelben mondott nagyívű programbeszédet Európa jövőjéről.
Európa a világban: egy kis statisztika
A német Marshall Alapítvány által júniusban folytatott felmérés szerint az európaiak 65 százaléka támogatja, hogy a 25 tagállam közös külügyminisztere képviselje az egységes kontinens külpolitikai érdekeit.
Az EP jóváhagyta az EU és Albánia közötti stabilitási és társulási megállapodást
Az EP hozzájárulási eljárás keretében szerdán jóváhagyta az Albániával kötendő stabilizációs és társulási megállapodást, ám a külkereskedelmi bizottság véleménye szerint Tiranának jobb eredményeket kellene elérnia a termékhamisítás területén.
Az EP szigorúan védené az Amerikába utazó utasok adatait
Az európai utasok adatainak védelmét, az adatnyilvántartás ésszerűségét és arányosságát biztosítaná az EP az utasadatok átadásáról szóló EU-USA megállapodás újratárgyalásakor.
Brüsszel javasolni fogja Bulgária és Románia 2007-es belépését
Az Európai Bizottság javasolni fogja Bulgária és Románia 2007-es belépését az EU-ba, ám a két országot az eddigi legszigorúbb védzáradék-rendszer alá helyezik – írja a Financial Times.
Brüsszel a magyar munkavállalás-korlátozási tervekről
Az Európai Bizottságot látszólag nem különösebben nyugtalanítja, hogy Magyarország nem nyitná meg teljesen munkaerő piacát január 1. után a román és a bolgár munkavállalók előtt.