Címke: médiajog

Jogalkotói mulasztás a médiatörvényben

Jogalkotói mulasztás a médiatörvényben

Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. május 18-án hozott határozatában megállapította, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést követett el azzal, hogy az ORTT, a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény 57. § (1) és (3) bekezdésein alapuló eljárását a törvény 136. §-ában nem minősítette közigazgatási hatósági eljárásnak, és ezért a hatósági döntéssel szemben nem teremtette meg az érintettek számára a jogorvoslat lehetőségét.

Magyar Rádió: kuratóriumi elnökségi határozatot perelnek

Magyar Rádió: kuratóriumi elnökségi határozatot perelnek

Bíróságon támadta meg a Magyar Rádió elnöke azt a kuratóriumi elnökségi döntést, amellyel a testület visszavonta a tavaly aláírt hitelkeret-szerződés aláírásához adott felhatalmazást; az MTI értesülését pénteken erősítette meg Such György, a közmédium elnöke.

RTL-, TV2-díjcsökkentés – “Giccs-bírságot” javasol a Duna TV elnöke

RTL-, TV2-díjcsökkentés – “Giccs-bírságot” javasol a Duna TV elnöke

Csökkentés helyett inkább emelje meg negyedével a két országos kereskedelmi televíziós csatorna koncessziós díját a médiahatóság – kérte az Országos Rádió és Televízió Testület (OTT) elnökéhez intézett, az MTI-hez kedden eljuttatott levelében a Duna TV elnöke, aki szerint ez egyfajta “giccs-bírság” is lehetne.

RTL-, TV2-díjcsökkentés – Az ORTT mai ülésének napirendjén

RTL-, TV2-díjcsökkentés – Az ORTT mai ülésének napirendjén

A médiahatóság mai ülésének napirendjén szerepel a két országos kereskedelmi tévé koncessziós díjának csökkentése, azonban nem tudni, hogy az egymással párhuzamosan futó két indítvány közül melyikről határoznak, és születik-e a nap folyamán döntés.