Magyarország ismét az Európai Adóigazgatások Szervezetének (IOTA) Vezető Testületében (VT) kapott helyet. Az IOTA Várnában rendezett XI. közgyűlésén (június 11. és 12.), ahol az új 9 tagú elnökséget is megválasztották, a vezetőség összeállításánál hármas holtverseny alakult ki, s Magyarországot a legmagasabb szavazatszámot elért három ország között választották be újra a Vezető Testületbe. Az, hogy ismét helyet kaptunk a VT-ben az APEH nemzetközi tekintélyét jelzi.
Címke: nemzetközi jog
Készülj a kiberháborúra?
Az internetes támadások ellen való védekezés a nagyhatalmak kormányzati programjának szerves részévé válik: kínai védelmi minisztérium most kiadott éves jelentése is kiemelten foglalkozik a kiberháborúra való felkészüléssel.
Armageddon
A világűrben járt űrhajósok nemzetközi szervezete (Association of Space Explorers, ASE) egy olyan nemzetközi szerződés kidolgozásán fáradozik, melynek alapján az ENSZ tagállamai egységesen léphetnének fel a Földet fenyegető aszteroidák ellen.
Szöul adhatja a következő ENSZ-főtitkárt
Hét jelölt pályázik az ENSZ főtitkári posztjára, közülük Ban Ki Mun dél-koreai külügyminiszter a legesélyesebb.
Tajvan továbbra is kívül marad az ENSZ-en
Veszélyesnek minősítette Kína, hogy Tajvan ismét megpróbált – ezúttal is sikertelenül – csatlakozni az ENSZ-hez.
Budapesten volt az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete találkozója
2006. szeptember 2-3-án Budapesten tartotta nemzetközi szakértői találkozóját az Átfogó Atomcsend Szerződés Szervezete, amelyen a résztvevők azt vitatták meg, hogy a szerződés végrehajtását ellenőrző rendszer egyes elemei miként használhatók fel polgári és tudományos célokra.
Még várnak a Lockerbie kártérítésre
Még nem tudni, hogy mikor kapja meg a kárpótlást a Lockerbie terrortámadás magyar áldozatainak családja.
Nemzetközi jogász szerint az ENSZ BT határozata révén magyar katonák is részt vehetnek az iraki konszolidálásban
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának május 22-én elfogadott határozata megadja a kellő felhatalmazást ahhoz, hogy magyar katonai egységek részt vegyenek az iraki helyzet konszolidálásában.
Chirac: az USA és Nagy-Britannia a nemzetközi jog határán kívül helyezték magukat
Nem fogad el semmilyen ENSZ határozatot a háború utáni Irak amerikai és angol ellenőrzéséről Jacques Chirac. “Franciaország elutasítja a katonai beavatkozás legitimálását és a támadók Irak feletti ellenőrzését” – mondta a francia elnök a brüsszeli EU-csúcs végén.
A gyermekek jogairól szóló New York-i Egyezmény rendelkezéseinek megvalósulása a magyar családjogban
A dolgozat a XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Állam- és Jogtudományi szekciójában egyházjog – kánonjog, családi jog témakörben harmadik díjat nyert. Letöltés



