Azzal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy CSED esetén, ha két munkaszerződéssel rendelkezem (1 db teljes munkaidő és 1 db részmunkaidő), hogyan kell eljárni az igénylésnél? Mindkét helyre be kell ez esetben adni a munkáltatóhoz az igénylést?
Tisztelt szakértő A munkahelyemen most változtatták meg a fizetést ami azt jelenti hogy brutto 80 ezer ft-al keresnek kevesebbet az ott dolgozók! A kérdésem az lenne hogy jelenleg cseden nemsokára gyeden lévő kismama vagyok, tervezzük a következő babát... Ha úton lesz a következő és én még itthon vagyok gyeden a másik babámmal a következő gyerkőc után a csedet ill. a gyedet már az új fizetési vizsonyok után fogom kapni tehát jóval kevesebbet vagy ugyan így ahogy jelenleg kapom.
Azzal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, hogy CSED esetén, ha két munkaszerződéssel rendelkezem (1 db teljes munkaidő és 1 db részmunkaidő), hogyan kell eljárni az igénylésnél? Mindkét helyre be kell ez esetben adni a munkáltatóhoz az igénylést?
Köszönettel, Dóra ”
Kedves Dóra!
Igen, az ellátásokat Önnek a munkáltatóinál jogviszonyonként külön-külön igényelni kell, viszont később, a gyed igényeket akkor is az egészségbiztosító fogja elbírálni és folyósítani, ha (bármelyik) munkahelyén működik TB kifizetőhely.
Ebtv. 62. § (1) A csecsemőgondozási díj, az örökbefogadói díj, a gyermekgondozási díj és a táppénz iránti kérelmet a biztosítottnak a Tbj. 4. § a) pontja szerinti foglalkoztatónál kell előterjeszteni.
Ebtv. 63. § (1) Aki egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban kötelezett egészségbiztosítási járulék fizetésére, a táppénz, a baleseti táppénz, a csecsemőgondozási díj iránti kérelmét a 62. §-ban foglaltak szerint, a gyermekgondozási díj, örökbefogadói díj iránti kérelmét az egészségbiztosítónak kell elbírálnia és folyósítania.
„ReinholczKarmen 2020.08.13. 09:48 Tisztelt szakértő A munkahelyemen most változtatták meg a fizetést ami azt jelenti hogy brutto 80 ezer ft-al keresnek kevesebbet az ott dolgozók! A kérdésem az lenne hogy jelenleg cseden nemsokára gyeden lévő kismama vagyok, tervezzük a következő babát... Ha úton lesz a következő és én még itthon vagyok gyeden a másik babámmal a következő gyerkőc után a csedet ill. a gyedet már az új fizetési vizsonyok után fogom kapni tehát jóval kevesebbet vagy ugyan így ahogy jelenleg kapom. Válaszát előre js köszönöm. Tisztelettel Kármeb ”
T. Kérdező!
Főszabály szerint az ellátást az arra való jogosultságot megelőző 180 napi jövedelemből kell kiszámolni.
Jelenleg GYED mellett részmunkaidőben (heti 16 órában) dolgozom. Gyermekem 2021. márciusában tölti a 2. életévét. Időközben veszélyeztetett terhes lettem, szeretnék táppénzre menni. Kérdésem, hogy milyen feltételek mellett lennék jogosult az eredetileg teljes munkaidős állás alapján számított táppénzre?
Jelenleg GYED mellett részmunkaidőben (heti 16 órában) dolgozom. Gyermekem 2021. márciusában tölti a 2. életévét. Időközben veszélyeztetett terhes lettem, szeretnék táppénzre menni. Kérdésem, hogy milyen feltételek mellett lennék jogosult az eredetileg teljes munkaidős állás alapján számított táppénzre?
Jelenleg GYED mellett részmunkaidőben (heti 16 órában) dolgozom. Gyermekem 2021. márciusában tölti a 2. életévét. Időközben veszélyeztetett terhes lettem, szeretnék táppénzre menni. Kérdésem, hogy milyen feltételek mellett lennék jogosult az eredetileg teljes munkaidős állás alapján számított táppénzre?
Köszönöm előre is a segítséget!
Üdv, puszed ”
T. Kérdező!
Kérdésében nem utal arra, hogy a gyed mellett ugyanannál a mtatónál, vagy más munkáltatónál dolgozik heti 16 órában.
Előbbi esetében az ellátást a főszabály szerint kell kiszámolni. Ha ebbe beleeseik a 16 órás bér, akkor annak alapulvételével kell kiszámolni a táppénz összegét.
Utóbbi esetben az 1. jogviszonyában nem dolgozik, fizetésnélküli szabadságon van, így ott a keresőképtelenség nem értelmezhető, azaz abban a jogviszonyában keresőképtelenség és keresetveszteség hiányában jogszerűen táppénzre nem jogosult.
Kaphat viszont táppénzt a 16 órás jogviszonyában, az ott elért keresete alapján.
Bővebb tájékoztatásért forduljon az egészségbiztosítóhoz.
Szeretném megigényelni a nagyszülői Gyed-et,( a gyermek szülei 8 órában dolgoznak), mivel vállalkozó vagyok, így az interneten kellene leadnom, viszont van egy olyan kitétel,hogy alá kell írni nekem, és a szülőknek a nyilatkozatot. Sajnos a Kormányhivatalban dolgozó hölgy,még azt sem értette, hogyan vehetem igénybe, nem tudom kihez kellene ezzel a problémával fordulnom? Köszönöm, előre is a segítséget.
Nagymama szeretné igénybe a NagyszülőiGyedet, én eddig gyermekem születése előtt végig Gyesen voltam, a férjem probálta igényelni a GyedExtra ellátást, de nem sikerült neki. Olyan kérdésem lenne, hogy olvastunk egy olyan feltételt, miszerint az egyik szülőnek jogosultnak kell lennie a Gyedre, és ezt a jogot tudja átadni a nagyszülőnek, viszont felhivtam tegnap a Kormányablakot, hogy ott is feltehessem a kérdésem, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy nem tudnak ilyen feltételről. Tehát azt szeretném kérdezni, hogy van e ilyen feltétele a NagymamaGyed igénylésének? Amennyiben még is van, a Gyes biztositott időszaknak számít e, és ezzel én jogosult vagyok e a Gyedre, tehát átadhatom e a jogot a Nagymamának, akinek a ráeső feltételei megvannak?
(1) A gyermekgondozási díjra a 42/A. § (1) bekezdése alapján jogosult személy (e § alkalmazásában a továbbiakban: alapjogosult) jogán annak vagy az alapjogosulttal együtt élő házastársának - ide nem értve a családbafogadó gyám házastársát - vér szerinti és örökbe fogadó biztosított szülője, továbbá a biztosított szülővel együtt élő biztosított házastárs (a továbbiakban együtt: nagyszülő) is jogosult a gyermekgondozási díjra, ha *
a nagyszülő a gyermek születését megelőző két éven belül legalább 365 napon át biztosított volt,
a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője - egyedülálló alapjogosult esetében az alapjogosult - az ellátás nagyszülő részére történő folyósítása alatt a Tbj. 5. §-a szerinti jogviszony - ide nem értve a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt - alapján biztosítottként keresőtevékenységet végez,
a gyermeket az alapjogosult a saját háztartásában neveli, és abból a gyermek a nagyszülőhöz csak átmeneti jelleggel, napközbeni időszakra kerül ki,
a gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője - egyedülálló alapjogosult esetében az alapjogosult - írásban nyilatkozik arról, hogy egyetért a gyermekgondozási díj nagyszülő általi igénylésével és annak nagyszülő részére történő megállapításával, és
azon gyermekre tekintettel, aki után az e bekezdés szerinti ellátást megállapították, gyermekgondozást segítő ellátást nem folyósítanak.
(2) Az alapjogosult halála a nagyszülő részére már megállapított gyermekgondozási díjra való jogosultságot nem érinti.
(3) Nem jár gyermekgondozási díj, ha
a nagyszülő keresőtevékenységet folytat, kivéve, ha azt kizárólag az otthonában végzi,
a gyermeket napközbeni ellátást biztosító intézményben helyezték el,
a nagyszülő a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés i) pontjában meghatározott rendszeres pénzellátásban részesül, ide nem értve az otthonában végzett keresőtevékenység után járó táppénzt, baleseti táppénzt, a csecsemőgondozási díjat, valamint a különböző korú gyermek jogán járó gyermekgondozást segítő ellátást és gyermekgondozási díjat,
a nagyszülő tekintetében a 42/C. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt körülmény áll fenn,
az alapjogosult gyermekgondozási díjra való jogosultsága megszűnik,
az (1) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozatot visszavonják. *
(4) A nagyszülő részére megállapított gyermekgondozási díj naptári napi alapját és a folyósítandó ellátás összegét a nagyszülő jövedelméből, a 42/D. § (1)-(4) és (7)-(10) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell kiszámítani.
(5) A nagyszülő részére megállapított gyermekgondozási díj esetében a 39. § rendelkezései nem alkalmazhatók. Ha a gyermekgondozási díjat a nagyszülő részére megállapítják, a gyermek közös háztartásban élő szülője - egyedülálló alapjogosult esetén az alapjogosult - gyermekgondozási támogatásra és az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaira nem jogosult, kivéve a saját, illetve a gyermeke ápolására figyelemmel fennálló keresőképtelenségére tekintettel járó táppénzt.
(6) A gyermek közös háztartásban élő mindkét szülője - egyedülálló alapjogosult esetében az alapjogosult - az (1) bekezdés d) pontja szerinti nyilatkozatát valamennyi gyermekgondozási díjra jogosító gyermek tekintetében csak egy és ugyanazon nagyszülő vonatkozásában adhatja meg.
(7) Ha ugyanazon nagyszülő részére a gyermekgondozási díjra való jogosultságot az e §-ban foglalt feltételeknek megfelelő egy vagy több alapjogosult nyilatkozata alapján, több - nem ugyanazon várandósságból született - gyermekre figyelemmel is megállapítják, a gyermekgondozási díjat számára gyermekenként kell megállapítani.
Tisztelt szakértő ! Gyesen vagyok lányommal itthon, májusra várjuk a második gyermeket. Kérdésem az lenne hogy GYES alatt jár a táppénz ? És a táppénzt akkor is meg kapom ha nem magas rizikóba vagyok be sorolva a terhességem miatt ? Válaszát előre is köszönöm
Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy ha valaki fél állásban dolgozik egy szimfonikus zenekarban, ahol kijelölt napokon vannak zenekari szolgálatok, és azokon a napokon, amikor neki dolgoznia kellene táppénzre kerül a Covid miatt,kb. két hétig, akkor utána az eredetileg nem beosztott szolgálatokra (szabadon hagyott napjain) kötelezhető-e munkavégzésre? Vagyis a betegség miatt kieső szolgálatokat a hónap másik felében be kell-e dolgoznia? Egyébként neki az adott hónapban előírt szolgálatoknak a felét kell teljesítenie a fizetéséért, mert fél állasban van foglalkoztatva. Előre is köszönöm a választ!
Szeretném kérdezni, hogy a végkielégitésnél a munkaviszony időtartamába beleszámit-e a GYES, GYED, CSED-en töltött időszak, vagy csak az amit ténylegesen aktiv állományban töltöttünk?
„Mt.77.§(2) A végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában a (3) bekezdésben meghatározott tartamban fennálljon. A végkielégítésre való jogosultság szempontjából nem kell figyelembe venni azt az egybefüggően legalább harminc napot meghaladó tartamot, amelyre a munkavállalót munkabér nem illette meg, kivéve
a szülési szabadság és a gyermek ápolása, gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság (128. §),
Feleségem GYES-en van itthon 26 hónapos kisfiammal és közben kiderült, hogy 8 hetes terhes, a nőgyógyász veszélyeztetettséget állapított meg és a háziorvos az adott naptól táppénzre is vette 9-es kóddal. Ezt jelezte a munkáltatójának és kérte, hogy vegye aktív állományba, majd táppénzre,de ezt a nehéz anyagi körülményekre visszautasította és mondta, majd úgy is kapni fogja a CSED-et, GYED-et, legyen elég az.
Milyen lehetőségeink vannak, hogy ismét állományba, majd táppénzre vegyék?
Nyilván 30 napja még nem tudta, hogy terhes és korábban itt a válaszokban láttuk, hogy a védettség miatt egybidőbe kell jelezni a fizetés nélküli szabadság megszüntetését és a terhesség állapotát.
Ha ezt most megtesszük írásba, mivel még csak most tudtuk meg, akkor azzal elérhetjük, hogy aktív állományba helyezzék vagy saját döntése alapján ezt a munkáltató visszautasíthatja?
A gyermekgondozás miatti fizetés nélküli szabadságot kötelező biztosítania a munkáltatónak, ily módon a megszüntetése is egyoldalú nyilatkozat a munkavállaló részéről. Nincs ebbe beleszólása a munkáltatónak.
Tisztelt Szakértő! Az alábbi esetre vonatkozóan szeretnék állásfoglalást, tanácsot kérni:
Anyuka (baba várható születése 2021. április) nappali tagozaton decemberben szerzi meg diplomáját, januártól mesterdiplomára jelentkezik. Májustól KATA-s vállalkozásban nyelvtanár, a havi 25000 Ft-ot fizeti. A CSED-hez szükséges 365 nap biztosított jogviszonnyal a tanulói jogviszonyból adódóan nem rendelkezik. Apuka több mint egy éves munkaviszonnyal rendelkezik, ő is megkezdte a mesterdiploma megszerzését.
Kérdésem az lenne, hogy milyen ellátásra jogosultak a baba születése után az első 6 (168 nap) hónapban, illetve utána. Apuka jogosult-e 8 órás munkaviszony mellett a gyed extra igénylésre? Ha igen, ebben az esetben az anyuka a tanulói jogviszony alapján biztosított lesz-e, illetve ha folytatja a KATA-s vállalkozást, milyen feltételek mellett teheti meg? A KATA-t mikortól meddig kell szüneteltetnie az anyukának? Köszönöm szíves segítségét!
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne,5 éve dolgozom Németországba,terhes lettem 12 hetes vagyok most és haza szeretnék költözni Magyarországra számíthatok valamilyen pénzbeli ellátásra?
Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő lenne,5 éve dolgozom Németországba,terhes lettem 12 hetes vagyok most és haza szeretnék költözni Magyarországra számíthatok valamilyen pénzbeli ellátásra? ”
T. Kérdező!
Számathat.
Ha a német jogviszonya megszűnik, akkor a szülés napjától jogosult GYES-re, anyasági támogatásra és családi pótlékra.
A bruttó 28.500 forintos GYES helyett akkor kaphat csed-et, ha a szülés napján Magyarországon biztosított lesz (pl. munkaviszonyban áll, vagy álláskeresési járadékban részesül)és a szülést megelőző 2 éven belül rendelkezik 365 biztosításban töltött nappal, amibe beleszámít a német jogviszony is, ha azt a német biztosító az előírt nyomtatványon leigazolja.
Tisztelt Fórum! Szeretném a segítségét kérni! Március 1.-re vagyok kiírva 2. gyermekemmel.Viszont június 30.-tól itthon vagyok táppénzen(veszélyeztetett terhesség miatt)! Február 1.-től vagy március 1.-től szeretném igénybe venni a csedet, milyen összegre számíthatok, egyáltalán kapni fogom így hogy táppénzen vagyok ilyen hosszú ideje? Köszönöm segítségét! Fábriné
Októberben megszünt a folyamatos munkaviszonyom, napi bejelentéssel dolgoztam majd, november 8.tol 6 órában vagyok bejelentve 12.31 ig. Januártól 2 talán 3 hónapot írok alá. 8 hetes terhes vagyok. Szeretném megtartani de félek a gyesen kívül másra nem számíthatok hisz ha bejelentem a terhességemet nem fogok hosszabbítást kapni maximum januárban azt a 2 vagy 3 hónapot. Mindezek előtt megvan a 365 nap biztosított napom. 2017 Ben voltam cseden majd gyeden közben 2018 decemberétől dolgoztam egészen addig mint utóbb leirtam. Ha nem kapok hosszabbítást mire szamithatok?
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Customize your consent preferences for Cookie Categories and advertising tracking preferences for Purposes & Features and Vendors below. You can give granular consent for each and . Most vendors require explicit consent for personal data processing, while some rely on legitimate interest. However, you have the right to object to their use of legitimate interest.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.