munkaköri leírás módosítása


Meli3 # 2005.11.04. 14:11

Sziasztok! A problémám a következő:
Idén augusztusban történt egy szervezeti változás a cégünknél. Ezt megelőzően egy bizonyos munkakört úgy láttam el egyedül, hogy a főnököm 2 asszisztensének segítségére bármikor számíthattam. Voltak időszakok, amikor mindhárman napi 12 órában az én "feladataimat" láttuk el, de lanyhább időszakban sem tudtam egyedül végezni a munkával, mindig szükség volt valamelyik asszisztens segítségére. Augusztusban főnökömet elküldték, a három kollégát szétreptették. Teljesen egyedül maradtam a feladataimmal. Hiába próbálom elmondani, hogy nem tudom egyedül ellátni, nem értik meg.
Ehhez hozzájárul az is, hogy raktárkezelési feladatokat is ellátok már évek óta úgy, hogy az a munkaköri leírásomban nincs benne és nem írtam alá soha olyan nyilatkozatot, hogy én a raktárért anyagi felelősséget vállalok. A napokban lezajlott belső ellenőri jelentés szerint a fenti hiányosságokat pótolni kell.
Én viszont nem akarom még ezt a feladatot is ellátni, főleg úgy, hogy tudom, lesznek olyan időszakok, amikor fizikailag képtelen leszek rá. S ennek súlyos anyagi következményei is lehetnek.

A kérdésem a következő: ha módosítani kívánják a munkaköri leírásomat, hogyan tagadhatom meg annak aláírását jogszerűen?