Kirendelt védő büntetőeljárásban


Gabicsek # 2011.10.02. 18:39

Hát, a védő hol ilyen, hol olyan, akár meghatalmazott, akár kirendelt. Vannak a kekeckedők, mindenbe belekötők, saját magukat megutáltatók, és vannak, akik igyekeznek együtt működni, úgy is, hogy tolják egyfolytában a bizonyítási indítványokat. A kekeckedő fajta az, aki megutáltatja magát a hatóságokkal, és nem azért, mert indítványokat tesz, hanem mert mindenbe beleköt, minden kákán csomót keres, olyan a viselkedése, hogy az ember haja égnek áll tőle és a vérnyomás 200 lesz. No, ezek nincsenek általában újból kirendelve, mivel az ember akkor látná legközelebb, amikor a háta közepét. Szóval szerintem nem az a lényeg, hogy mennyi vizet zavar, hanem hogy emberileg hogy viselkedik. Nekem ez a véleményem.

guba # 2011.10.03. 06:44

50. § (1) A védő köteles

  1. a terhelttel a kapcsolatot késedelem nélkül felvenni,
  2. a terhelt érdekében minden törvényes védekezési eszközt és módot kellő időben felhasználni,
  3. a terheltet a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítani, a jogairól tájékoztatni,
  4. a terheltet mentő, illetőleg a felelősségét enyhítő tények felderítését szorgalmazni.

(2) A védő a védelem érdekében az ügyben tájékozódhat, a jogszabályokban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezhet be és gyűjthet.

Mivel az időmúlás nyomatékos enyhítő körülmény, a minimum, amit egy meghatalmazott védő meg fog tenni, hogy úgy teszi meg a bizonyítási indítványait, hogy minél tovább tartson az eljárás, mert a "kellő idő" ebben a vonatkozásban ezt jelenti. Ez csak egy példa, de kérdezhetném azt is Gabi, hogy te kirendelnél valakit ha tudnád, hogy első gyanúsítotti kihallgatásra az lesz a tanácsa, hogy "ne tegyél vallomást"? És, kellően alapos ügyismeret hiányában, nyilván többnyire ez lehetne az első tanács...
Nem az ügyvédekkel van a baj, a kirendelés rendszerét kell megreformálni és máris sokkal jobb minőségű lesz a védelem.

Gabicsek # 2011.10.03. 09:08

Kirendelném, ha ez lenne a tanácsa, mert ahogy mondod, sokszor ez a védő - akár kirendelt, akár meghatalmazott - tanácsa, tény, hogy kellően alapos ügyismeret hiányában.
Csak hogy vannak ügyek, ahol ez jó tanács, és vannak, ahol kifejezetten nem jó ötlet.