Remélem most örülnek a liberálisok...


Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.19. 20:29

én képtelenségnek tartom, hogy ugyanannyit kapjon a sorozatgyilkos, mint az egyszeres.
Értem. Tehát ha valaki elkövet egy súlyosabb bűncselekményt annál, amelyet addig a legsúlyosabbnak tartottunk, akkor abból az következik, hogy az előző büntetését enyhíteni kell. Tehát ha növekszik a bűnelkövetők száma és a bűncselekmények súlya, arra az adekvát válasz a büntetések enyhítése.

Ha szabad a tiédhez hasonló észrevételt tennem, akkor a véleményed az élettől elszakadt, elméleti humanizmus képmutató megnyilvánulása. Tudod, amelyik szereti az Embert, de nem törődik az emberekkel.

dr Zákányi Csaba # 2013.09.19. 20:07

Én még nem voltam Norvégiában, de úgy tudom nem rossz hely.
Arról sem hallottam, hogy az emberek kevésbé vannak biztonságban ott, mert 21 év szabadságvesztés a legmagasabb büntetés.
Ne haragudjon, kedves Fekete Mamba, de én képtelenségnek tartom, hogy ugyanannyit kapjon a sorozatgyilkos, mint az egyszeres. Ez a józan észnek, az igazságérzetünknek és annak a jogelvnek is ellentmond, hogy a büntetésnek arányosnak kell lennie.
Ezért nagybecsű véleményét az Önéhez hasonló szellemben megnyilatkozókéval együtt emberi gyarlóságnak, a bosszúszomj nemtelen ösztönének megnyilvánulásaként értelmezem.

fekete mamba # 2013.09.12. 17:03

"Az nem merül fel, hogy egy sorozatgyilkos, vagy egy Breivick-féle tömeggyilkos akkor mit kapjon?"

Természetesen szintén tényleges életfogytiglant. Az Ön, és Strasbourg által képviselt liberális nézet továbbgondolásából következik végső soron, ami Norvégiában van, hogy csak határozott tartamú büntetés van, és Breiviket 21 év múlva ki fogják engedni, nem feltételesen, hanem végleg..

fekete mamba # 2013.09.12. 16:58

"Ejnye-bejnye, Fekete mamba! Te már megint okoskodsz olyasmiről, amiről fogalmad sincs."

Attól, hogy nem vagyok jogász, abból még nem következik, hogy hülye vagyok, és hogy nem lehet saját, kialakult állampolgári véleményem...

"Annál is inkább, mert ez az idióta strasbourg-i ítélet alapjaiban meg fogja változtatni a TÉSZ-es ítélkezési gyakorlatot. Még szerencse, hogy a Pécsi ÍT átlátott a szitán és elejét vette, hogy ennek az elítéltnek 40 ezer EURO üsse a markát."

Lesz@rni Srtasbourgot, és a TÉSZ-eseknek fizessék ki a 40 000 eurót, amiből először levonják a bűnügyi költségeket, aztán pedig a többit elköltheti tusfürdőre, meg csokira a börtön boltjában, a BV jogszabályoknak megfelelően.:-)

Könyv # 2013.09.04. 07:53

Ejnye-bejnye, Fekete mamba! Te már megint okoskodsz olyasmiről, amiről fogalmad sincs.

Nem szólnék, ha ez nem lenne már-már elterjedt manapság.

oriontronic # 2013.09.03. 23:31

Szerintem neki is mehet a tényleges életfogyt meg egy sorozatgyilkosnak is, a lényeg hogy el legyen zárva mert veszélyes.
Viszont ha valaki mondjuk részegen egy vita hevében meglöki az abúzív apját aki hátraesve beveri a fejét és meghal az megint más lapra tartozik.

Én sem hiszem hogy ugyanolyan erőkkel keresik egy csöves gyilkosát mint szóban forgó esetben, kezdve ott hogy a gyilkosság ténye sem feltétlen derül ki, persze sokszor nem is egyértelmű, itt viszont az volt.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.03. 15:17

Tényleg nem vagy benne jártas. Az emberölési eseteket az áldozat személyétől függetlenül kiemelt ügyként kezelik, lévén az egyik legsúlyosabb bűncselekmény. Az ilyen esetekben 10%-nál is kisebb a felderítetlenség aránya.
A büntetés mértéke sem kirívó, hiszen nem csak minősítő körülmény állt fenn (aljas indok), hanem halmazat (kifosztás) és korábbi bűnelkövetés is. (Az elítélt röviddel az elkövetés előtt szabadul végrehajtandó szabadságvesztésből.)

Más kérdés, hogy a bulvársajtót tényleg jobban érdeklik a szexuális indíttatású gyilkosságok, a speciális foglalkozású áldozatok vagy elkövetők. Mert a bulvárolvasót, - nézőt is jobban érdeklik.

android # 2013.09.03. 15:02

Nem vagyok jártas a büntetőügyekben.....de szerintem ha a szomszédomat gyilkolták volna meg hasonló módon,nem lett volna akkora a felhajtás(a médiában is)és lehet a mai napig is keresnék az elkövetőt.Történt ami történt ugye azon már úgysem lehet változtatni.Hallani persze olyan itéletekről is ahol fényévvel kevesebbel megúszta az elkövető.Személyes véleményem ha az áldozat nem lett volna rendőrségi pszichológus akkor nem itt tartana az ügy.

Dr.Attika # 2013.09.02. 05:18

Ezt ide akartad írni? Nem látom az előzményt.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.09.02. 04:26

Ugyanaz. Mi ezzel a probléma? 25 millió forintos pertárgyra és 1 milliárd forintosra ugyanúgy 1,5 millió forint az illeték.

dr Zákányi Csaba # 2013.09.01. 21:34

Efi!
Ami az amerikai jogrendben hülyeség, azt nem kell átvenni.
Pl. többszörös életfogytiglan, meg a 200 év szabadságvasztés és hasonlók.
Nem kívánom ismételni magam, de a korábban feltett kérdés továbbra is lóg a levegőben: A magyar jogrendszerben mi járjon a tömeggyilkosnak, ha Bándi Kata gyilkosának szerintetek tényleges életfogyt.

dr Zákányi Csaba # 2013.09.01. 20:54

Akkor akaratod ellenére keserítesz el, de az érvelésed szinvonalával.

végrehajtó1 # 2013.09.01. 18:55

fekete mamba

Nem akarlak elkeseríteni de ha te lettél volna az áldozat akkor az elkövető még mindig nem lenne meg.

Szerintem erről még vitát sem szabadna nyitni.

efi99 # 2013.09.01. 18:36

dr Zákányi Csaba
Ezek könnyen segíthetünk. A sorozatgyilkos az kapjon 10 db életfogytiglant, mint az USA-ban (pontosabban ott ilyen 10x50 év, meg hasonló dívik). Jó magaviselet esetén felezés.
Azt ugye magad sem gondoltad, hogy megnézzük a legelvetemültebb sorozatgyilkos hány emberrel végzett (pl 10), akkor ez lesz a plafon pl 80 évvel, aztán aki "csak" 1-et öl meg, annak 8 jut.

dr Zákányi Csaba # 2013.09.01. 18:28

Azért reagálok csak, hogy másfajta vélemény is legyen itt, ne csak gyűlölködő frusztrált. Én bizony bevállalom, hogy a tényleges életfogytiglan nem civilizált dolog, a halálbüntetés kényszerű, széles néptömegek által támogatott alternativája.
Miért gondoljátok, hogy a konkrét ügyben ezt kellett volna kiszabni?
Az nem merül fel, hogy egy sorozatgyilkos, vagy egy Breivick-féle tömeggyilkos akkor mit kapjon?
Nem mentegetni akarom az elkövetőt, de pusztán azért, mert a gaztette sokat szerepelt a médiában nem érdemel súlyosabb büntetést, mint bármely egyszerű, becsületes gyilkos, akiknek az ügye nem szerepel a tévében. Vagy rosszul gondolom?

Dr.Attika # 2013.08.31. 07:09

Annál is inkább, mert ez az idióta strasbourg-i ítélet alapjaiban meg fogja változtatni a TÉSZ-es ítélkezési gyakorlatot. Még szerencse, hogy a Pécsi ÍT átlátott a szitán és elejét vette, hogy ennek az elítéltnek 40 ezer EURO üsse a markát.

hunfrakk # 2013.08.30. 19:45

ez is szörnyű - - egyszer volnánk tökösek és maradnánk csöndben...

http://www.hirado.hu/…szaghoz.aspx

Egyjogász # 2013.08.30. 16:16

Miért, amelyik a 20 Ft kamatjával nyavalyog, vagy Lénárt a kedvesügyvédjével mennyivel jobb??:)))

(Persz az a vicc, hogy mindíg van, aki válaszol ezekre...:)) )

Kovács_Béla_Sándor # 2013.08.30. 15:31

Nem kellene az ilyen topikokat erőltetni. Menjetek ezzel a polidilibe!

fekete mamba # 2013.08.30. 14:49

Nem 70 éves lesz, csak 66. És a Csillag HSR azért nem valami dél-amerikai börtöntábor, miért lenne olyan biztos, hogy meghal 66 éves koráig?

Rexor # 2013.08.30. 14:46

Igen, elég nagy visszhangot kapott ez, de gyakorlatilag nem teljesen értem hogy miért van ez. 40 év irgalmatlanul hosszú idő, mire kijön a börtönből (ha kijön egyáltalán) 70 éves öregember lesz. Legjobb tudomásom szerint Magyarországon (de világviszonylatban sem nagyon) még nem volt arra példa, hogy valaki 40 év után élve került volna ki a börtönből. És továbbra is fennáll az, hogy feltételesen bocsátható szabadlábra...

fekete mamba # 2013.08.30. 14:26

És a szülők méltósága? És Bándy Kata barátjának a méltósága, amennyiben volt neki? Miért kell Bándy Kata szüleinek elviselni a tudatot, hogy a a lányuk gyilkosa szabad emberként fogja túlélni őket, vagy akár 85-90 éves öreg emberekként azzal a tudattal meghalniuk, hogy a lányuk gyilkosa szabad? És a barátjának miért kell majd azzal a tudattal leélnie a nyugdíjas éveit, hogy a szerelme gyilkosa szabad?

fekete mamba # 2013.08.30. 14:22

Remélem most örülnek a liberális jogvédők, meg akik szerint a nemzetközi szervezetek szava szent...

Ugye Strasbourg szerint a TÉSZ "embertelen", és ezt képviselik itthon is az olyan Soros György által támogatott szervezetek is, mint az AI, meg a TASZ... Hát remélem most örülnek, hogy Bándy Kata gyilkosát 40 év múlva ki fogják engedni...Mert ne jöjjön senki azzal, hogy ez nem automatikus, mi alapján döntik el? Hogy odabent hogy viselkedik? Persze, hogy odabent nem fog balhézni! Aztán 40 év múlva ott fogja folytatni, ahol abbahagyta...:( Mivel nem lesz munkaviszonya, nyugdíja, nyilván kisebb lopásokból fogja fenntartani magát, illetve a hajléktalanellátást fogja igénybe venni, de a hajléktalanoknak a melegedőn, ingyenkonyhán is joguk van ahhoz, hogy ne kelljen egy asztalnhoz ülniük gyilkosokkal! Semmi keresni valója a társadalomban! És egy darabig folytatni fogja ezt az életmódot a kisebb lopásokkal, amíg megint meg nem öl valakit, miért kell ezt kockáztatni???!!! David Cameron brit miniszterelnök nagyon jól megmondta: Ha Strasbourgban komolyan akkora idióták ülnek, hogy ezt komolyan gondolják, akkor ki kell lépni az egyezményből! Annak azért örülök, hogy a cigánygyilkosok TÉSZ-t kaptak, remélem a TÉSZ örökre benne marad a magyar jogrendszerben, és alkalmazni is fogják, még akkor is, ha liberáliséknak nem tetszik, akár külföldön, akár belföldön!