anya és méhmagzat


illúzio # 2005.02.20. 11:25

Tisztelt Mikud!
Amíg Én nem piházom le gondolatát, addig tartsa tiszteledben az enyémet, mert ettől még az Öné nem elfogadhatóbb.

  • magzat elhajtás mindig is volt (Mikud:(Csak halkan jegyzem meg, hogy néhány évtizeddel korábban még azon földrajzi régiókban is, ahol ma az a pár száz millió él, bizony sokkal nagyobb volt a szegénység, és halljon csodát: több gyerek született, abortusz meg egyenesen csak stikában volt.)- ezért, helyes, hogy ellenőrzés mellet történik ma ( remélem csökkenthető a számuk a továbbiakban)
  • Isten valóban nem demokrata, de ezeket sem Õ mondta:

Az embereket, miként az őket körülvevő feltételeket Isten nem teremtette egyenlőnek, mi több, ahogy egyszer Markó Iván mondta egy interjúban: a Jó Isten nem demokrata. Szerintem sem az, és mi több, még azt is gondolom, hogy ez a dolgok rendje…..de ezért biztosan utálni fognak páran….J (már várom Derill és néhányak észrevételét….)

Világnézettől függetlenül azonban, az a helyzet, hogy semmi értelmes esély és program nem szól amellett, hogy a világban fennálló társadalmak valaha is elérik azt a szintet, amelyet maga áhít. A világban működő társadalmaknak a problémákat úgy kell megoldani, ahogy vannak, nem pedig, ahogy egy eszményi helyzetben felmerülhetnének.

  • Csak azért mert néhányan ragaszkodnak ahoz, hogy legyen nyomor, mert mindíg is volt, attól még a fejlődés a normális. A földet és a rajta lévő életet mi alakítjuk, a jövő nemzedéknek. Remélem Isten és leszármazottaink is szánalmasan tekintenek ránk azért amit teszünk. Azt is remélem, hogy a gazdagok nem húznak el a jövőben egy élhetőbb világba, és hagyják itt a tönkretett életformát a szegényeknek.
  • Az anyák nem a fogyasztói társadalomra jellemző javakból való kimaradásra apellálnak:A fogyasztói társadalom permanens fogyasztásösztönző világa elhiteti mindenkivel, hogy csak az a jó, ha mindig több és több van neki…- egyszerűen csak élni szeretnének.
  • Azt viszont szintén elutasítom, hogy függetlenül attól, mit él át a tuljdonképpen áldott állapotban lévő anya, azért szülje meg gyermekét: mert van aki medő, van aki abortusz ellenes és van aki őket támogatja. ( Ez ugye nem fogyasztói szemlélet?)

Azért szülhesse meg mertegyébként szeretné és abban támogatják az említettek, hogy élhessen gyermeke.

Banyamancs # 2005.02.20. 10:52

Olvasgatom a hozzászólásokat egy ideje és egy kérdés megfogalmazódott bennem: a nagy többsége az itt gondolataikat leíróknak ugye férfi?

mikud # 2005.02.20. 09:57

Kedves Lovasi!

Amit hiányol az örökbefogadás terén, az tudtommal működik.

Ha jól sejtem, a nehézkes örökbefogadás azért alakult ki, mert az örökbefogadottak vérszerinti szüleit nem igen lehet megnyilatkoztatni, hogy lemondanak-e a gyerekről. (Nem akarok most megint arra utalni, hogy ez is a marha nagy felelősségtudat önmagáért beszélő megnyilvánulása...)
Ami a szabályozási részt illeti, arról csak felületes ismereteim vannak, Derill majd kijavít, ha rosszul írtam volna lemondó nyilatkozat szerepét.

Mindettől függetlenül viszont vannak olyan civil szervezetek, amelyek kifejezetten azzal foglalkoznak, hogy elősegítik azt, hogy egy krízishelyzetben teherbe esett nő a magzatát kihordhassa és olyan szülőpárnak adja oda rögtön a szülés után, akik évek óta várnak a gyermekáldásra. Ezekben az esetekben az örökbefogadás bizony azonnal megy, nem kell rá várni egy percet sem. A feleségem néha tanácsokkal látta el az egyik ilyen szervezetet, az Alfa Szövetséget. Voltam néha magam is un. baba találkozókon, ahol tucatszám voltak azok a pici gyerekek éppen felcseperedőben, akiket a fenti szövetség „adott örökbe”. Csodálatos volt látni a boldog gyerekeket és a nem kevésbé boldog szülőket, akiknek természetes úton nem sikerült gyereket nemzeni, de az előbbi örökbefogadással akár több gyerekes családjuk is lehetett.
Aztán egyszer csak jött a dávodi kislány ügye. Az Alfa Szövetséget a médiának és néhány másik „liberális” civilszervezetnek sikerült annyira megtépázni, hogy az ma gyakorlatilag csak nyilvánosság nélkül mer működni. Ez a gyönyörű társadalom, annak a tarthatatlan erkölcsi alapokon álló tagjai még az olyan kis szövetet is kikezdik, amely egyébként a maga által felhívott problémára adott volna választ, illetve ad most is.

Mindettől függetlenül azt kell mondjam, hogy a másik oldalról nézve viszont életszerűtlen az okfejtése az örökbefogadás fontosságát illetően. Hiszen az a helyzet, hogy az a nő, aki abortuszra adja a fejét, az bizony nem azért teszi ezt, mert éppen nem tudná kivárni azt a pár hónapod adminisztrációt, amely az örökbefogadással jár. Ha jól sejtem, akkor ha valaki fogja magát és elviszi egy árvaházba a gyerekét, akkor ott néhány papír aláírása és egy formális eljárás lefolytatása után átveszik a gyerekét. (Ami az örökbefogadás elhúzódását illeti, az inkább az örökbefogadói oldalon lép fel, ha nem tévedek.)
Álságos azt állítani, hogy valaki azért választja az abortuszt, mert utána nehéz az örökbefogadás. Egész egyszerűen arról van szó, hogy azt a „kényelmetlenséget”, ami a magzat kihordásával jár, valamint ami a szüléssel és azzal, ami utána van, szóval mindezt egyszerű önzésből, felelőtlenségből nem vállalja, mert abban a téves feltevésben leledzik, hogy a magzat kihordása döntés kérdése.

A teherbeesés döntés kérdése, kedveseim, ami utána van, az a következmény.

Illúzió kedves, hagyja már ezt a bárgyúságot, hogy „mindenki biztonságba szülhesse gyermekét”. Tudja, hogy abból a 6 milliárdból, mennyi él a maga által elvárt szinten, pár száz millió legfeljebb. Ezek szerint a többit sterilizálni kéne, mert amúgy sem tudja "biztonságba szülni a gyermekét"? (Csak halkan jegyzem meg, hogy néhány évtizeddel korábban még azon földrajzi régiókban is, ahol ma az a pár száz millió él, bizony sokkal nagyobb volt a szegénység, és halljon csodát: több gyerek született, abortusz meg egyenesen csak stikában volt.)

Amit állít itten az anyagi biztonsággal kapcsolatban, az egy elementáris tévedésen alapul. A fogyasztói társadalom permanens fogyasztásösztönző világa elhiteti mindenkivel, hogy csak az a jó, ha mindig több és több van neki… Ebbe ne menjen bele, ne higgye el, hogy mindenkinek az a dolga, hogy „gazdag” legyen. Az embereket, miként az őket körülvevő feltételeket Isten nem teremtette egyenlőnek, mi több, ahogy egyszer Markó Iván mondta egy interjúban: a Jó Isten nem demokrata. Szerintem sem az, és mi több, még azt is gondolom, hogy ez a dolgok rendje…..de ezért biztosan utálni fognak páran….J (már várom Derill és néhányak észrevételét….)

Világnézettől függetlenül azonban, az a helyzet, hogy semmi értelmes esély és program nem szól amellett, hogy a világban fennálló társadalmak valaha is elérik azt a szintet, amelyet maga áhít. A világban működő társadalmaknak a problémákat úgy kell megoldani, ahogy vannak, nem pedig, ahogy egy eszményi helyzetben felmerülhetnének.

Így megint csak a felelősség kérdésénél lyukadunk ki …

illúzio # 2005.02.19. 19:35

The big chet 13.28.17-kor írtak szerint cseréltünk eddig gondolatot, ezért most utoljára elmondom amit gondolok.
NEM AZ ABORTUSZ TÖRVÉNYT KELL MEGALKOTNI, HANEM LEHETÕSÉGET KELL TEREMTENI ARRA, HOGY MINDENKI ÉRTELMES, EMBERHEZ MÉLTÓ ÉLETET ÉLHESSEN, LEGALÁBB AZ ÁTLAG SZÍNVONALLAL RENDELKEZZEN AZ ANYA, HOGY BIZTONSÁGBA SZÜLHESSE MEG GYERMEKÉT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

the big cat # 2005.02.19. 19:17

Pontosan mi is az akadálya, hogy akár te, akár másvalaki egyszerűen anonim módon a korházban hagyja a gyerekét?

lovasi # 2005.02.19. 18:40

Nem tartom jó elképzelésnek, hogy a magzatot egészen a születésig meg lehessen ölni. Az már valóban gyilkosság szerintem is. A mostani szabályozás a 12 hetes korig gondolom biológiai okok miatt alakult így - valószínűleg eddig a korig kevesebb ugye a komplikációk és a szövődmények veszélye. Nem hiszem, hogy különbség lene a 12 hetes és a 12hetes+1 napos magzat között ilyen szempontból, de konkrét határvonalat meg kellett húzni valahol.
Egyébként mielőtt még további következtetéseket vonnátok le az én felelőtlen, kényelemszerető és rongyrázni akaró énemről, el kell mondjam, hogy amennyiben az intézményi lehetőségek és a támogatások, egyebek lehetővé tennék, hogy normálisan szülhessem meg a gyerekemet és normálisan örökbe adhassam, megszülném. Hiszen, mint kifejtettem, az abortuszt ROSSZ megoldásnak (ez talán nem is jó szó rá, de nem jut most hirtelen az eszembe más) tartom... Ha működne a felvilágosítás normálisan - mondjuk az adott nő nem a harmadik gyereke után tudná meg, hogy mitől esik teherbe... -, ha lehetne hová fordulni, ha nem lenne hónapokig tartó folyamat az örökbeadás, és még sorolhatnám a ha-kat...Ettől függetlenül nem tartanám szerencsésnek az abortusztilalmat és mondjuk az abortuszbizottságokat, mint végső lehetőséget, ha minden máson már túlvan az anya, meghagynám...
Ja, és ha lehetett volna, inkább nem születek meg....

the big cat # 2005.02.19. 18:37

Egyébként pedig továbbra sem értem, hogy miért ignoráljátok mikud szabatosan ésa világosan kifejtett álláspontját a felelősségről, ami a teteinkkel jár.

Az anya (és természetesen az apa is) tisztában van a körülményeivel, és a nemi élet azon kockázatával, hogy a legnagyobb elővigyázatosság mellett is terhes lehet valaki. Ha ezek után terhes lesz, akkor miért nem kell a felelősségte válalniuk a teteikért, és miért ölhetik meg a nemkívánatos magzatot?

Mindenféle hablatyot összehordtok itt körülményekről, meg szerencsétlen anyákról, akiket tönkretesz a terhesség. A nemi erőszakot kivéve kizárt, hogy az anya felelős döntése ellenére terhes legyen, aki tudatában van annak, mi a kockázat. Miért rázhatja le legális gyilkosság útján a felelősséget? Könyörgöm, mi az a méltányolható érdek, ami fontosabb az életnél?

the big cat # 2005.02.19. 18:30

Nincsennek abortuszra kényszerülők, csak oylanok vannak, akik az abortuszt választják. Soha senkit nem kényszerítenek arra, hogy a gyerekét elvetesse, ez egyébként bűncselekmény is.

Kényszer az, amikor valakinek nincs más választása. Egy terhes anyának mindig van más választása, csak esetleg ez lemondással jár. És nem kényelmes.

the big cat # 2005.02.19. 18:27

Esetleg valami értelmes hozzászólás? úgy értem olyan, amiben legalább a magyra nyelv szabályai szerint követik egymást a szavak, és a szavak összefűzésvel mondatokat lehet értelmezni?

Tehát akkorv kérdésem mégegyszer:

Egyetértetek-e derillel, hogy a jognak lehetővé kellene tennie, magzat megölését egészen a születésig, vagy mai szabályozással értetek egyet, azzal, hogy a magzat 12 hetesen még megölhető, 12 hetesen+1 naposan már nem. Vagy szerintetek hol a határ? És miért?

illúzio # 2005.02.19. 12:18

Illúzió-Azok akik csak a saját gondolatukat, szemléletüket halják és nem tudnak együtt jól gondolkoni mondjuk elérhetnék, nyomásra, hogy estleg megszülessen az abortusz elleni törvény azonnal.
the big chet rögtönzött kérdése - miért nekem személy szerint kellene örökbefogadnom lovasi gyerekét
Illúzió-Mert ugye a megelőzés a fontos és nem a törvény megszületése.
(Az örökbe fogadás nem ilyen egyszerű, tudom!)
Azzal értek egyet, hogy ne is legyen abortusz kérdés. Az meg nem rád tartozik, még ha mindenhez jogod is van, hogy az Én egészségem mire megy rá napi 24 órában, úgy hogy ezer egy bőrt húzok le magamról.
De természetesen mindenki felette álsz, minden abortuszra kényszerülő felett. Csak magadat látod, és aki egy kicsit másképp gondolja mint Te, és kicsit máskép ahogy derill -örülnék, ha végre nem kibújnál egy válasz alól, ahogy én is egyenes váalszt adtam a kérdésedre

the big cat # 2005.02.19. 12:05

Akkor ezt is tisztáztuk. Indokait nincsennek, de felelősséget te sem vállalsz.

és akkor a konkrét kérédsedre a válasz, ha hozzám szeméylesen fordulna valaki, hogy segytsek neki, egyébként abortuszra megy, akkro mindent megtennék, ami szükséges, hogy ne menjen abortuszra. És biztois lehetsz benne, mindannyian megtennénk. Mi veletek ellentétben valóban készek vagyunk vállani a felelőséget.

A dolog természetéből következik, hogy csak azok fogják majd örökbefogadni, felnevelni az eldobot gyermekeket, akik maguk is képesek belátni felelősségüket, és nem azok, akik abortuszra mennének, ha nem adnák örökbe a gyremeküket.

Az igazság valóban relatív, de én nem azt kérdeztem mia za igazság, hanem hogy mivel értesz egyet. örülnék, ha végre nem kibújnál egy válasz alól, ahogy én is egyenes váalszt adtam a kérdésedre.

illúzio # 2005.02.19. 11:39

Azt is gondolom, ha az abortusz ellenesek arrol dönthetnek, hogy legyen e abortusz, akkor Én meg arrol szeretnék dönteni, hogy megfelelő képzés és alkalmassá tétel után, Õk legyenek az örökbe fogadó szülők !

illúzio # 2005.02.19. 11:35

the big chat -azt választanám, hogy élhessek

  • kérdezd meg a felnőtté vált gondozottakat, csak az utcára kell kimenned a hajléktalanokhoz, meleg szobából könnyű ezt választani.

- miért nekem személy szerint kellene örökbefogadnom lovasi gyerekét

  • mert Te személy szerint döntöd el, hogy Õ miért legyen felelős, tehát Te vagy a felelős.

A fának is joga van lélegezni (azért is mindent megteszünk ?), ahogy egy gyermeknek megszületni. Ezért elvi síkon szeretném tudni, hogy egyébként az abortusz ellenesek ma hány abortuszra várót győztek meg, hogy majd ők felnevelik a gyermeket és mindent megadnak neki.
Mert ugye a megelőzés a fontos és nem a törvény megszületése.
(Az örökbe fogadás nem ilyen egyszerű, tudom!)
-higy egyetértetek-e derillel
Ez nem arról szól, hogy kivel értek egyet, az igazság olyan, mint Einstein relativitás elmélete, szeretném ha ezt mások is értenék.

the big cat # 2005.02.19. 06:27

Illuzió, és azt választanám, hogy élhessek. mert hsizek abban, hogy a lehetőség több mint a lehetőség hiánya.

És nem potosan értem, miért nekem személy szerint kellene örökbefogadnom lovasi gyerekét, avgy bárkiét, de ha érdekel, előfordult már a családunkban örökbefogadás, és egyáltalán nem idegenjkedünk tőle. De a léyneg nem az, én személy szerint lovasi gyreekét örökbe fogadnám-e, hanem az, hogy statisztikailag az összes abortusz során megszületni nem engedett magzatot örökbe lehet adni, annyi a sorban álló örökbefogadható csecsemőkért.

Azt mondod, nincs jogod más életéről dönteni, az életét leélni mindenkinek szuverén joga. Nos, hát egyetértünk, nem is tudod mennyire. Ha nem vetted volna észre, ez a legfőbb érvünk a magzat élete mellett. Aki megfogant, él, nem az anya tesztszövete többé, életösztöne van, nincs joga senkinek, még az anyának sem dönteni fölötte. És uygan szép lenne az általad vázolt helyzet, hogy mindenki úgy él ahogy akar, vagy ahogy tud, csak ez egyáltalán nincs így, a jogaim addig tartanak, amíg mások jogait nem sértem, a jogok ütközésénél, a méltányosabb győz. Mindig.

Melyik a méltányosabb? A felelősséget a szexuális élet kockázatáról belátni képes, és felelős döntést meghozni képes anya kényelemhez, nyugalomhoz, jóléthez, AKÁRMIHEZ való joga, vagy a védtelen, kiszolgáltatott magzat élethez való joga? Melyiket kellene a jogrendszernek védeni?

Lovasi,

látom ti egyszerűen nem akarjátok tudomásul venni, és egyszerűen átsiklotok azon megnyilatkozásink fölött, amikor azt mondjuk, hogy nem egyszerűen az abortusz tilalmát akkarjuk elérni, hanem egy olyan intézménrendszer kialakítását, amiben azok, akik nemkívánt terhességet lennének kénytelen kihordani, megkapják a szükséges támogatást ehhez. (ehhez pl. nem ártanának olyan gyámügyisek, akik a saját kényelmük érdekében, és hogy nehogy túl sok munkájuk legyen ne az abortuszt javasolnák mint egyteléen és üdvözítő megoldást minden iylen problémával hozzájuk fordulónak). Ha az abortusz szerinetd is minden érintettenek rossz megoldás, akkor mégis kinek jó? Akkor miért mondjátok, hogy ennek szabad választási lehetőségnek kell lennie? Vagy akkor mégsem rossz mindenkinek? Talán az anyának mégis csak ez a jobb megoldás, mert kényelmesebb, kevesebb gonddal jár? Igaz egy magzat élete árán, dehát mit számít az, pusztuljon! Vagy...?

És mivel mindketten viszonylag később kapcsolódtatok be, azt azért megkérdezném, higy egyetértetek-e derillel, hogy a jogank lehetővé kellene tennei, magzat megölést egészen a születésig, vagy mai szabályozással értetek egyet, azza, hogy a magzat 12 hetesen még megölhető, 12 hetesen+1 naposan már nem. Vagy szerintetek hol a határ? És miért?

the big cat # 2005.02.19. 06:27

Illuzió, és azt választanám, hogy élhessek. mert hsizek abban, hogy a lehetőség több mint a lehetőség hiánya.

És nem potosan értem, miért nekem személy szerint kellene örökbefogadnom lovasi gyerekét, avgy bárkiét, de ha érdekel, előfordult már a családunkban örökbefogadás, és egyáltalán nem idegenjkedünk tőle. De a léyneg nem az, én személy szerint lovasi gyreekét örökbe fogadnám-e, hanem az, hogy statisztikailag az összes abortusz során megszületni nem engedett magzatot örökbe lehet adni, annyi a sorban álló örökbefogadható csecsemőkért.

Azt mondod, nincs jogod más életéről dönteni, az életét leélni mindenkinek szuverén joga. Nos, hát egyetértünk, nem is tudod mennyire. Ha nem vetted volna észre, ez a legfőbb érvünk a magzat élete mellett. Aki megfogant, él, nem az anya tesztszövete többé, életösztöne van, nincs joga senkinek, még az anyának sem dönteni fölötte. És uygan szép lenne az általad vázolt helyzet, hogy mindenki úgy él ahogy akar, vagy ahogy tud, csak ez egyáltalán nincs így, a jogaim addig tartanak, amíg mások jogait nem sértem, a jogok ütközésénél, a méltányosabb győz. Mindig.

Melyik a méltányosabb? A felelősséget a szexuális élet kockázatáról belátni képes, és felelős döntést meghozni képes anya kényelemhez, nyugalomhoz, jóléthez, AKÁRMIHEZ való joga, vagy a védtelen, kiszolgáltatott magzat élethez való joga? Melyiket kellene a jogrendszernek védeni?

Lovasi,

látom ti egyszerűen nem akarjátok tudomásul venni, és egyszerűen átsiklotok azon megnyilatkozásink fölött, amikor azt mondjuk, hogy nem egyszerűen az abortusz tilalmát akkarjuk elérni, hanem egy olyan intézménrendszer kialakítását, amiben azok, akik nemkívánt terhességet lennének kénytelen kihordani, megkapják a szükséges támogatást ehhez. (ehhez pl. nem ártanának olyan gyámügyisek, akik a saját kényelmük érdekében, és hogy nehogy túl sok munkájuk legyen ne az abortuszt javasolnák mint egyteléen és üdvözítő megoldást minden iylen problémával hozzájuk fordulónak). Ha az abortusz szerinetd is minden érintettenek rossz megoldás, akkor mégis kinek jó? Akkor miért mondjátok, hogy ennek szabad választási lehetőségnek kell lennie? Vagy akkor mégsem rossz mindenkinek? Talán az anyának mégis csak ez a jobb megoldás, mert kényelmesebb, kevesebb gonddal jár? Igaz egy magzat élete árán, dehát mit számít az, pusztuljon! Vagy...?

És mivel mindketten viszonylag később kapcsolódtatok be, azt azért megkérdezném, higy egyetértetek-e derillel, hogy a jogank lehetővé kellene tennei, magzat megölést egészen a születésig, vagy mai szabályozással értetek egyet, azza, hogy a magzat 12 hetesen még megölhető, 12 hetesen+1 naposan már nem. Vagy szerintetek hol a határ? És miért?

mikud # 2005.02.18. 22:24

anaksunamonhoz csatlakozva...:

mellesleg a hatályos szabályok szerint csak a veszélyeztetett terheseknek jár táppénz a terhesség idejére, nekik viszont jár. ha ezért bárkit elbocsátanak, az eleve nyert per....,

tehát a munka és a terhesség összeegyeztethetetlensége bizony csakugyan hiábavaló érv.

*

a baj az, hogy t.képpen itten megy a kényeskedés, hogy jaj a karrierem, meg jaj a nyomorúságom, szegénységem, meg jaj a munkáltatóm. és közben miről is van szó? amit már korábban írtam: a fene nagy önzésről, mert senki sem amiatt a 9 hónap miatt jajveszékel, vagy amiatt, hogy mi lesz a szülés után, hogy jut vissza a munkahelyére stb.
A jajveszékelés azért van, mert úgy véli kevesebb jut mobiltelefonra, új cipőre, rongyrázásra... , nem tud annyit flangálni a plazákban stb...

és ami a legmegrázóbb, ezért azt gondolja, ha nem is mondja ki, hogy az a megfogant élet, az menjen a fenébe...., az nem számít. új erkölcs van. én számítok. én a nagy individuum.

ha belegondolok, akkor ez így nagyon undorító.

...Istenem, ha anyátok is annak idején így gondolkozik....

Ha tudnák, hány olyan asszonyt ismerek a környezetemben, aki nehéz körülmények között szült és mégis szépen nevelte fel gyerekeit. (Lemondás hölgyeim, kérem, lemondás… , avagy ez a maguk szemében értelmezhetetlen fogalom…?) Ugyancsak sokat ismerek, aki megszült három-négy gyereket és utána futott be óriási karriert (… hogy lehessek picit büszke, az egyik rögtön az édesanyám….)
Tudják hölgyeim, csupán értékrend kérdése….? Ennyire egyszerű.

anaksunamon # 2005.02.18. 21:32

Kedves lovasi.

Mit csináljak abban a 9 hónapban, amíg kihordom? Dolgozni nem tudok - legalábbis az utolsó 1-2 hónapban biztosan nem -, tehát ugyanott vagyok...

Miért ne tudnál dolgozni????
3 gyermekem van mindegyikkel dolgoztam!!
Korházba ,nővér vagyok.A 36 héten is dolgoztam és csak azért nem tovább,mert ki kelett vennem a szülési szabimat.
Semmi bajom nem volt a munka miatt.
Ennél sokkal jobb indokot találj ki!!! :))

mikud # 2005.02.18. 17:14

Kedves "lovasi"

Egy korábbi felvetésére rövid reflexió:

Az emberek pontosan attól lesznek felelőtlenek, ha a maga által leírt körülmények közepette ( nyomor, apa sehol stb....) teherbe esnek. Erről érvelünk egy ideje már, hogy a döntéseinknek következményeik vannak.

Ha nincsen olyan férfi a közelemben, aki a gyerekem apja lehetne, és mégis belemegyek egy szexuális kapcsolatba, akkor arról már döntöttem, hogy akarok-e gyereket vagy nem. Ekkor felmértem, hogy úgy adom magam oda annak a jött-mentnek, hogy esetleg nem látom többé. Amikor pedig eldönti, hogy miképpen védekezik, akkor azt kellett vállalnia, hogy ha a védekezés nem hatásos, akkor a soha nem látott jött-menttől lesz gyereke. A döntési folyamatot tovább bonyolítja a szociális helyzet.

Azt az egyet nem állíthatjuk, hogy a döntési folyamat során lett volna akár egyetlen olyan másodperc, amikor a döntésünk következményét ne láthattuk volna előre és az adott következménnyel ne kellett volna előre számolnunk.

Leegyszerűsítve ezt hívják felelősségtudatnak. Ha valakiben ez mentális okoknál fogva csökevényes, akkor az a tettei megítélésére kihat, ha nem, akkor beszélünk arról, hogy önzésből, kényelmi szempontból, akármiért felelőtlenül jár el.

A dolog ilyen egyszerű.

illúzio # 2005.02.18. 16:28

the big chat - Ha titeket kérdeznének, hogy élni szeretnétek-e inkább állami gondozásban, nehéz körülméynek között, vagy inkább meghalni a küret következméyneképp, vajon mit választanátok?- meglepődnél a válaszokon.
Egyébként 16 évesen láttam az abortusz elleni filmet és azóta nem értek egyet az abortusszal. De van belátásom, és rálátásom a társadalomra, nincs jogom mások élethelyzetéről döntenem. Javasolni, győzködni, segíteni a problémák megoldásában azt lehet. De dönteni, életet leélni mindenkinek szuverén joga.

lovasi # 2005.02.18. 16:24

Egy szóval nem mondtam, hogy a megszületett gyermeket megölheti valaki!!! Az, hogy egy magzat kizárólag az anya döntése alapján foganhatott meg, azt szintén nem mondtam - hiszen elszakadhat a gumi, sőt még a gyógyszer sem nyújt 100%-os biztonságot. És ha minden "óvintézkedés" ellenére megfogant a gyermek, nem fogom magam arra kényszeríteni, hogy megszüljem. Ja, arra pedig nem akarok kitérni, hogy akkor miért szexelek...
Tömegek állnak sorba örökbefogadásért, ez tény. De a többségnek pld. nem kell a roma gyerek - pedig rengetegen vannak és tündériek... Ha pedig mégis örökbe fogadnák a gyermeket, a rendszer remek működése miatt még így is eltarthat évekig.... Arról meg nem is beszélve, hogy akkor még mindig ott van az a kérdés, hogy a gyermek kihordásának idején mi legyen a kilátástalan körülmények között élő anyával, ha nem tud dolgozni???
Ja, az abortuszt nem propagálom - szerintem egyik "abortuszpárti" sem teszi ezt - csak elfogadom, mint rossz - hiszen rossz az anyának és rossz a magzatnak is, ez tény -, de szükséges megoldást...

illúzio # 2005.02.18. 16:20

A fának is joga van lélegezni, ahogy egy gyermeknek megszületni. Ezért elvi síkon szeretném tudni, hogy the big cat miért nem fogadod örökbe lovasi gyermekét. Mert ugye a megelőzés a fontos és nem a törvény megszületése.
Egyébként az abortusz ellenesek ma hány abortuszra várót győztek meg, hogy majd ők felnevelik a gyermeket és mindent megadnak neki.
(Az örökbe fogadás nem ilyen egyszerű, tudom!)

the big cat # 2005.02.18. 16:09

lovasi, én meg úgy hiszem.

Az érvelésed alapján akkor mondhatjuk azt, hogyha valakinek a körülméynei nagyon leromlanak, miután gyerekt szült, akkor a körülményei javítása érdekében megölheti a gyerekét? ha nem, akkor a magzatot, aki kizárólag az ő döntése miatt foganahtott meg miért ölheti meg?

És micsoda hülyeség ez, hogy vagy abortusz, vagy iszonyú körülmények? Tömegek állanak sorba örökbefogadásért, miért is nem lehet anoním örökbefogadással a gyerektől "megszabadulni"? Miért kell feltétlenül megölni? Titeket komolyna nem zavar, hogy csak és kizárólag a tettei belátására képes anya kényelmi szempontajit nézitek, és a védtelen magzatét nem?

Ha titeket kérdeznének, hogy élni szeretnétek-e inkább állami gondozásban, nehéz körülméynek között, vagy inkább meghalni a küret következméyneképp, vajon mit választanátok?

Láttátok az abortuszokról készült filmeket, ami a magzat jól láthatóan menekült a küret eszközei elől? Életösztöne van amagzatnak, tehát élete is. Aki elpusztítja, gyilkos, Aki ezt a gyilkosságot bármilyen fennköltnek képzelt indokkal propagálja, rosszabb mint a gyilkos.

lovasi # 2005.02.18. 15:52

Kedves alorinc!
Mit csináljak abban a 9 hónapban, amíg kihordom? Dolgozni nem tudok - legalábbis az utolsó 1-2 hónapban biztosan nem -, tehát ugyanott vagyok...
Csaba, jogképességet nem csak az élveszületéskor szerez visszamenőleg a magzat??? (mondom nem vagyok jogász, de mintha valami ilyesmi rémlene...)
the big cat - nem hiszem, hogy attól felelőtlen egy nő, ha a nem kívánt terhességet megszakíttatja. Azt sokkal nagyobb felelőtlenségnek tartom, ha megszüli olyan körülmények közé, ahova nem kellene, beadja egy gyermekvédelminek nevezett intézménybe, ahonnan aztán megint nem sok esélye lenne annak a szerencsétlen gyereknek... Jobb az egésznek elejét venni azzal, hogy nem szüli meg. Hacsak nincs valaki, aki már a terhesség alatt jelzi, hogy örökbefogadná, és ilyen béranyajellegű kihordásról van szó. Persze nem hiszem, hogy ez létezne Magyarországon, elvégre egészen normális megoldásnak tűnik...

the big cat # 2005.02.18. 15:40

Szerintem itt az állápontok már kristálytiszták. Vannak akik szerint a tetteinkért vállalnunk kell a felelősséget, és a mi döntéseinkért ártatlanok nem bűnhődhetnek, és vannak akik szerint mindezt a felelősséget a legális gyilkosság útján lerázhatjuk magunkról, ha nekünk úgy tetszik.

the big cat # 2005.02.18. 15:39

Szerintem itt az állápontok már kristálytiszták. vanak akik szerint a teteinkért vállalnunk kell a felelősséget, és a mi döntéseinkért ártatlanok nem bűnhődhetnek, és vannak akik szerint mindezt a felelősséget a legális gyilkosság útján lerázhatjuk magunkról, ha nekünk úgy tetszik.