vízdíj - elszámolás társasházban

MajorDomus # 2015.07.31. 21:13

Neked semmit.

Ezt a tulajdonosok közgyűlése állapítja meg, a költségvetés elfogadásakor.
Általában s ez a gyakoribb, az szmsz határozza meg az elszámolás módját.

Keress olyan alberletet ahol a lakás vizóra alapján számolnak el veled.

macskaszem # 2015.10.29. 20:04

Kedves Fórumozók!
Kérlek, segítsetek tanáccsal, mert a végsőkig el vagyunk keseredve! Van egy öt lakásos kertes ház, de nem vagyunk társasház. Az egyik lakástulajdonos lakásában az apja lakik, mint holtig tartó haszonélvező. Ennek a haszonélvezőnek a tulajdonában van a szomszédos lakás, ahol ennek a haszonélvezőnek a másik lánya lakik a férjével. A haszonélvező, mint a másik lakás tulajdonosa rendelkezik a fővízmérővel, a többi három lakásban hitelesített mellékmérő van. A nyár végén kiderült, hogy ez a haszonélvező és a mellette lévő lakásban lakó családtagja 1,5 millió Ft + 150 e Ft kamatai összegű víztartozást halmozott fel. Ezt a Díjbeszedő a többi, tisztességesen és időben fizető tulajdonosokkal kívánja megfizettetni. A nem fizető tulajdonos írásban elismerte, hogy a tartozás az ő és családja fogyasztása, ennek ellenére rajtunk akarják behajtani, mivel a nem fizető tulajdonosnak esze ágában sincs ezek után sem fizetni. Most ott tartunk, hogy azt írta a Díjbeszedő, hogy vegyük fel a kapcsolatot a nem fizető tulajdonossal, a bírósági procedúra és az adósság növekedésének elkerülése érdekében. De a nem fizető röhög rajtunk és továbbra sem fizet, behajtani nem fogják tudni rajta, mert a nyugdíjának a felét már vonják egyéb tartozásra, a többi családtagnak pedig nincs tetten érhető jövedelme. Gyakorlatilag életünk végéig el kell őket tartani, vagy van valami megoldás? A Díjbeszedő egyetemleges felelősségre hivatkozik, de ez vajon azt jelenti, hogy mindegy ki, csak valaki fizessen a szolgáltatónak? Vajon miért nem terhelik rá a még meglévő ingatlanára ennek a nem fizetőnek? Az is megdöbbentett, hogy mint haszonélvezőt, nem lehet őt arra kötelezni, hogy fizesse ki a fogyasztását, sőt, a nem fizetésre való hivatkozással sem lehet lemondatni a haszonélvezetéről. A lakásokat lelakták, lassan tiszta rom az egész kívül-belül, emiatt a többi lakás is értéktelenedik. Eladni pedig nem tudjuk az ingatlanunkat, mert nem kapunk "0"-ás igazolást a szolgáltatóktól, azt mondják tartozás van a házon (nem a lakásokon!). Aki tud valami használható tanácsot adni, nagyon várjuk és köszönjük a segítséget!

Sherlock # 2015.10.30. 10:09

Tényleg feleltek a tartozásért (ha társasház lennétek, akkor is így lenne), miután kifizettétek rá lehet terhelni annak a tulajdoni hányadára (külön perben), aki felhalmozta a tartozást. Valódi megoldást csak az jelent, ha ún. ikermérőket - a hitelesített mellékmérőknek szerintem a jelenlegi jogszabályi környezetben semmi értelme - szereltettek fel (ezek közül mindegyik önálló főmérő), de ha jól rémlik, abból csak 4 fér el egy szabvány aknában, szóval átalakítás is kell. A tulajdonosoknak is hozzá kell járulni.

MajorDomus # 2015.10.30. 23:57

Sajnos ez így van.
Egy pontosítás.

A haszonélvező köteles fizetni a rezsit, de csak abban a lakásban ahol lakik!

Esetünkben az egyetemes felelősség miatt az arányos részt köteles megfizetni.

Sherlock # 2015.10.31. 09:53

Az egészet köteles megfizetni - ha tudja. Az egyetemleges adósok egymás között számolnak el, nem harmadik személlyel szemben.

macskaszem # 2015.10.31. 21:08

Akkor ez azt jelenti, hogy magánvádas eljárásban pereljem be és követeljem a nem fizető tulajdonostól a tőlem levont összeget? És mi a helyzet a haszonélvezettel? Persze, hogy köteles lenne fizetni a rezsit, de nem fizet, a haszonélvezetet pedig erre való hivatkozással sem lehet megszüntetni, ő pedig jól el van így. Egyszer nem fizet, mint tulajdonos, másodszor pedig mint haszonélvező nem fizet, tehát két lakás vált nem fizetővé az öt lakásból. Még mindig nem tudom, hogyan tudjuk fizetésre bírni vagy kifüstölni innen. Jó, most megfizetteti velünk a szolgálató az általa igénybe vett szolgáltatást (bár ezt is felháborítónak tartom!), utána a szolgáltató ebből kivonul, egyezzünk meg egymás közt. De ha nincs semmije, akkor miből lehet majd minket kártalanítani? A meglévő ingatlanjáért (ami egy romhalmaz) sorban állnak a hitelezők. A másik, amit nem értek a jogban és őszintén szólva felháborítónak tartom, hogy arra való hivatkozással, hogy haszonélvező, nem lehet követelni vagy egyszerűen levonni tőle a követelést? De vétlen, egyébként tisztességesen fizető embereket ki lehet tenni annak, hogy mások tartozását követeljék rajtuk?! Hol van itt az igazság?! Hol van itt a jog?! Ez a jogszolgáltatás arra sarkallja a többieket is, hogy nem érdemes fizetni, majd fizeti a közösség. Most akkor én se fizessek? Ez lenne a megoldás?

MajorDomus # 2015.10.31. 23:12

A sortartásos kezesség rá nem vonatkozik! Nem tulajdonos(csak a másik lakasban) , de nincs oka vigyorogni.

Sherlock # 2015.11.01. 07:59

Ez hogy jön ide? Senki nem mondta, hogy kezesként felel, nem társasház.

MajorDomus # 2015.11.03. 21:37

Mint tulaj is érintett.

Időközben megváltoztak a dolgok
A történetben.

előrehozott jelölt # 2015.11.04. 08:35

Sajnálatra méltó, hogy még senki nem kezdeményezett minimum alkotmánybírósági eljárást annak érdekében, hogy az olyan mellékmérősök közvetlenül a vízművel szerződjenek, és ne legyen külön főmérő azoknál a társasházaknál, ahol minden lakásban van hitelesített főmérő, és nincs más olyan vízvételi lehetőség, aminek ne lenne külön órája
Nem indokolhatja ezt az, hogy a belépő ponttól a csövek a lakóké.
Érdekes, hogy a gáz és áram esetében ez nem gond, pedig ott is vannak vezetékek.
Jó, hogy már odáig nem jutunk, hogy a boltban ki kell fizetni az előttünk vagy mögöttünk álló által vásárolt holmit, ha neki éppen nincs hozzá kedve.

MajorDomus # 2015.11.04. 22:12

,, Érdekes, hogy a gáz és áram esetében ez nem gond, pedig ott is vannak vezetékek.,,

De ott nincs főmérő!

Ne feledd, hogy a lakások mellékvizmerõi csak a 90-es évek óta kerültek bevezetésre.

Sok helyen csak költségosztóként működnek.

előrehozott jelölt # 2015.11.05. 07:03

Éppen arról beszéltem, hogy miért van főmérő ott, ahol minden lakás és vízvételi hely hitelesített órával van ellátva. Ma már így építik az új társasházakat, és mégis van főmérő, mert kényelmesebb az erős vízügyi lobbinak.

előrehozott jelölt # 2015.11.05. 11:24

Ez számomra egyáltalán nem magyarázza meg azt, hogy valaki olyan után fizessen, amit más fogyasztott el.

előrehozott jelölt # 2015.11.05. 13:19

Esetleg valamiről lemaradtam? A gáz meg az áram nem vezetékeken jut el a társasházak lakásaiba?

MajorDomus # 2015.11.08. 21:51

Az áramnál és a háznál nincs veszteség meg szivárgás miatti különbözet, ha van az nagy baj s azonnal kiderűl még a robbanás előtt.

Nem a más fogyasztását fizeted ki, hogy hanem azt a vizet amivel a kukát kimossák, meg felmosnak a lakásod előtt.

Azért nem érted, mert a gáznál

és az áramnál, a lakás mérő is a szolgáltatóé azt 2 évente cseréli, a vizóra viszont a tiéd
S azt sajnos 8 évente kell a cserélni.

előrehozott jelölt # 2015.11.09. 10:32

Azt írtam, hogy ahol minden lakás és vízvételi hely hitelesített órával van ellátva.

MajorDomus # 2015.11.09. 23:19

Almérővel!

Még az ország elszámolási rendszere sem egységes.

Demulátor # 2015.11.23. 07:38

T. Szakértők!

Elkeseredve keresem a lehetőségeimet a problémámra, amit felvázolnék. Hátha önök tudnának nekem segíteni, és volna egy ügyvéd, vagy
jogász, aki tudna tenni valamit az érdekemben, hogy megoldódjon a problémám.

Kb 3 hónappal ezelőtt vásároltam egy lakást, ami egy közös osztatlan tulajdonú ingatlanon helyezkedik el. Itt van egy fő épület, és
ahhoz lett hozzáépítve az én lakásom. Az ingatlan komplexum társasházzá van nyilvánítva, amiben 4 lakás található. A problémám a
következő: Az adás vétel megtörténte után, megtörtént az átadási jegyzőkönyvezés, ahol rögzítettük a mérőóra állásokat és az óraszámokat,
majd elindultam a közműveket átíratni. A villany és a gáz átírása megtörtént, viszont a vízzel gyűlt meg a problémám. Bementem a
vízműbe, hogy a vízórát átírjam, erre közölték velem, hogy a lakásban felszerelt vízóra nincs regisztrálva a rendszerükbe és csak akkor
tudom megoldani, ha csinálok egy újra becsatlakozást. Fogadtam is egy céget akik erre vannak szakosodva, kifizettem nekik a kért 23e
forintot, majd 2 hét múlva felhívtak, hogy a vízmű elutasította a beadott rácsatlakozási tervet, mert a fő vízórán (bekötési vízmérő)
tartozás van. Úgy gondoltam, mivel társasházban van az ingatlanom megkeresem a közös képviselőt. Meg is lett. Ő az első lakás
tulajdonosa. Ő nekem nem adott megfelelő információt, viszont kaptam tőle egy meghatalmazást, hogy utána nézhessek a díjbeszedőnél a
tartozás miatt. Én mint új lakó, nekiálltam felkutatni a problémát, miszerint kiderült, hogy a fővízórán van 650e forint tartozás és ez
okozza a problémát. A díjbeszedőben kikértem a papírokat és ott kiderült hogy már 2010-ben volt a fővízórán 250e tartozás, amikor még a
telken nem voltak lejelentett vízórák. Utána a másik 3 tulajdonos csináltatott magának vízórát, viszont az én lakásomban lévő vízóra
továbbra sem volt lejelentve. Akiktől vettem a lakást, Ők azt állították, hogy a nem bejelentett vízóra után a közös képviselőnek
fizették a vízfogyasztásukat, aki elvileg befizette a fővízórára. Természetesen mindenki hárít, senki nem ismeri el, az adósságot stb.
Összehívtam egy lakógyűlést és az általam beszerzett iratokat átadtam minden tulajdonos számára, hogy lássák, mióta áll fenn ez az
adósság és próbáljunk dűlőre jutni, hogy legyen vizem. Annyit tudtam "elvileg" egyeztetni a volt tulajdonos apjával, hogy ő kifizet ebből
a 650e -ből 250, 300e forintot, de a többit oldjuk meg magunk tulajdonosok. A többi 3 szomszéddal megbeszéltem, hogy a Díjbeszedő
szerintem hajlamos kompromisszumra a tartozás enyhítése végett és szerintem egy picit tartozást el is engednének, de meglátásom szerint a
350e forintból 300-at tuti, hogy ki kéne fizetni. Közöltem velük, hogy elvileg az én eladóm apukája befizet a nevemre 300e forintot, ergo
nekem nem kéne osztoznom velük a fennmaradó 350.000 forinton. De én még arra is hajlandó vagyok, hogy osszuk szét 4 részre És mindenki
fizesse be részletekbe a 87.500 forintot. és ha elindul a folyamat, tudok végre vízórát csináltatni. Minden tulajdonos elfogadta szóban
az általam kínált lehetőséget, és ha azt veszem bevállaltam ebből a 650.000-os tartozásból, majdnem 387.500ft. A maradék 3 tulajdonosnak
kéne a fennmaradót, azaz 263.000 forintot kifizetni. Szerintem velük szemben ez tök korrekt, én meg sajnos ezt az egész tortúrát
megnyertem magamnak, egy felelőtlen ügyvéd miatt, aki nem körültekintően járt el az érdekemben, mert nem kért nullás igazolást a
közművekről.
1 hónapja történt a lakógyűlés, valójában nem történt semmi, viszont azóta az egyik tulajdonos társ kiakar hátrálni a fizetés alól és Ő
nem akar fizetni, mert arra hivatkozik, hogy neki van hiteles vízórája, pedig elmagyaráztam neki, hogy a díjbeszedőt a mellékmérő nem
érdekli, az csak a tulajdonosoknak egy ellenőrző óra, ami méri a társasház vízfogyasztásának a rájutó részét. De sajnos ez sem hatotta
meg. Persze egyik tulajdonos társ sem ment utána a tartozásnak és fogalmuk sincs, hogy mi ennek az egésznek a "strucc politikai"
következménye. Beszéltem a Fővárosi Díjbeszedő jogászával, hátha tud nekem valami biztatót mondani, de közölte nekem, hogy sajnos Nincs
nagyon megoldás a problémámra fizetni kell. közben azt is mondta, hogy az adósság már át van adva behajtó cégnek. További nyomozásom
folyamán felhívták a figyelmemet, hogy a behajtó cég is megterheli a tartozást a saját jutalékával és megpróbálja beszedni az adósságot a
hasznaival együtt, viszont ha ez nem sikerül jelzáloggal terhelheti az ingatlanokat, és ha eléri az adósság a komplett ingatlanok 60% el is
árverezheti a lakásokat.

Ezeknek a tényeknek tudatában már az jutott az eszembe, hogy kiléptetem a lakásomat a társasházi alapító okiratból, és köttetek egy
fővízórát a saját nevemre, a saját külön helyrajzi számokkal ellátót ingatlanomra. Nem tudom, hogy ez formailag megoldható lenne, vagy
hogy az adósság miatt ez is csak egy pénzkidobás lenne a számomra, ha megoldható egyáltalán.

Elvagyok keseredve, hogy egy primitív, buta ember miatt veszélyben van a nemrég vásárolt ingatlanom.

Szeretnék kérni tanácsot, vagy egy megfelelő szakember segítségét.
Természetesen mindenre nyitott vagyok, akár készen állok perelni is, csak mielőbb szeretném ezt a problémát elhárítani, orvosolni, míg nem késő.

Segítségüket előre is köszönöm.
Tisztelettel:
S. Szabolcs

ui: Mielőtt ezt a lakást megvettem volna, egy 68m2 lakásom volt, ami félig hitellel megvolt terhelve. Sajnos a hitel hónapról hónapra megkeserítette az életünket és ezért a párkapcsolatom tönkrement. Végre megszabadultam a hiteltől, mert sikerült eladnom a lakást, és tudtam venni hitel mentesen egy 26m2 Kis kalyibát, amit most mások butasága miatt idővel elveszíthetek. Szép kilátások.....

Demulátor # 2015.11.23. 07:39

MajorDomus # 2015.11.23. 23:19

Ezt így nem tudod megoldani!
A társasházból nem tudsz kilépni, és felesleges is, mert főmérőd akkor sem lesz.

Közös az eladóval hogy visszalépsz a szerződéstől mert nem tudod az ingatlant használni. Ezt egy éven belül megteheted.

Ki fogja fizetni a vizdijat és lesz vized.

B. Fizesse ki a felét és nem lépsz vissza, te fizesd ki a másik felét, lesz vized és vizórád, azután indíts fizetési meghagyás-t a szomszédok ellen az arányos vizdij megfizetése iránt részedre.

Fogadj ügyvédet.

ZuglóiLakos # 2016.04.19. 19:47

Tisztelt Fórumozók!

Egy társasházban lakunk, ahol vannak vízmérős és vízmérő nélküli lakások is. A közös költséget a lakások alapterülete szerint határozzák meg, a vízmérő nélküli lakások többet fizetnek az adott évre tervezett vízdíj összegével. A kérdésem az, hogy a vízdíjra befizetett összeggel el kell-e számolnia a közös képviselőnek és eltérés esetén szükséges-e pótlólagos befizetést előírni vagy a különbözetet visszautalni?

Kovács_Béla_Sándor # 2016.04.19. 21:49

Ezt tőlünk kérdezed? Ismerjük mi a ti szmsz-eteket?

MajorDomus # 2016.04.20. 20:05

Szmsz nélkül is el kell számolnia, mert ha kevesebbet szed be, akkor a társasház többi tulajdonosát károsítja meg, ha többet, akkor a vizóra nélküli tulajdonosokat.