Virágláda ablakpárkányra - közös képv.


mosómedve84 # 2014.04.08. 09:45

Ha már felcsillantottad a reményt, kérlek fejtsd ki bővebben mire hivatkozhatnék a mélyen tisztelt közös képviselővel szemben!

(A közös képviselőnk szerint nemhogy a motornak, de egy fának is alattomos gondolatai vannak, és képes helyváltoztatásra, ezért ki kellett vágni az összes fát a ház körül 30-40 év után, természetesen 0-ra jött ki pontosan az egyenleg a végén.)

nanemaaa # 2014.04.08. 12:24

mosómedve84
A kérdést másként tenném fel. Van-e joga a közös képviselőnek fenyegetőzni, a társasház ügyeiben egyedül dönteni.
Szerintem ha az szmsz erre nem ad szabályozást, akkor a kérdésben a lakógyűlésnek kell döntenie, ahol a kk. szavazat egy a sok között. ;)

A kk ott van eltévedve, hogy pincében személygépkocsi tároló csak meghatározott feltételek esetén létesíthető. Ez a meghatározott feltétel pedig a mesterséges szellőzés, mely az elhasznált, kipufogó gázzal szennyezett levegőt a padlószint közeléből juttatja ki a szabadba, tekintettel arra, hogy a mérgező kipufogó gáz nehezebb a levegőnél, és pincébe le, illetve onnan felfele egy autót kitolni nem igen lehet, illetve nem szokás. Ez egyébként szintén nem tűzvédelmi, sokkal inkább közegészségügyi előírás. ;)

mosómedve84 # 2014.04.08. 13:07

Holnap utána fogok nézni az SZMSZ-nek, állítólag a földhivatalban lehet hozzáférni. Ez nem azonos az alapító okirattal, ugye? Meg van valami tűzvédelmi szabályzat is, de sajnos nem találtam meg otthon, az biztos a kk.-nél hozzáférhető.
A kk. amúgy nem ott lakik, így is van egy szavazata?

Értem ezt a kipufogógáz problémát, de ennél a segédmotornál nem állna fenn ez, mivel ugye ott beindítva nincs, pallón van fel- és letolva.

Ha az SZMSZ-ben nincs benne, akkor hogyan tovább? Nem tudom milyen többséggel kellene jóváhagyniuk a lakóknak...

nanemaaa # 2014.04.08. 13:14

Nem azonos, és nem található meg a földhivatalnál. ;)
Tűzvédelmi szabályzat egy van, OTSZ-nek hívják (28/2011. (IX. 6.) BM rendelet), és megtalálható az online jogszabálytárban.
KK. akkor szavazhat, ha tulajdonos. Ellenkező esetben legfeljebb mosolyog. ;)

Én is így gondoltam, hogy tolható, azért is nem foglalkoztam a kérdés ezen részével. :)

Döntés alapból elegendő ha egyszerű többség, kivéve, ha alapító okirat módosítása is cél (gondolom nem).

MajorDomus # 2014.04.08. 19:54

nanestb

Leirta a lényeget.a tüzvédelmi szabályok nem teszik lehetövé benzinüzemü jármü tárolását,zárt térben gyulékony anyagok közelében.

Ha akadályozod vele a közlekedést,leszükited a folyosot,110 cm alá,az a második hatvanezres tétel.

nanemaaa # 2014.04.09. 07:22

MD
Alighanem lemaradtál valahol (vagy én maradtam le valamiről). Szó nincs róla, hogy közlekedőben lenne a motor. Arról volt szó, hogy pincében. Meg arról, hogy a kk SZERINT sérti a tűzvédelmi előírásokat.
Ezzel két apró probléma van szerintem: 1. Nem sért tűzvédelmi előírást; 2: ha pincében is van, és közlekedőt is szűkít (amiről eddig nem volt szó), akkor sem fog a tűzvédelmi hatóság kínlódni, hiszen a pince biztosan nem kiürítési útvonal, így a motor nem akadályozhatja a kiürítést, vagy mentést.

Összességében az a lényeg, hogy a kk. fenyegetőzik, mert neki valami nem tetszik, holott nem tulajdonos és nem is ott lakik (vélhetően nem fizetnek neki "bérleti díjat", és ezért mindenféle hülyeséget kitalál, hogy hivatalos látszatát keltse a nemtetszésének.

mosómedve84 # 2014.04.09. 09:35

Azt mondták a földhivatalban, hogy az SZMSZ és az alapító okirat valószínű megtalálható, de az ügyintéző aki ezek szakértője ma nem dolgozik. A tűzvédelmi szabályzatot azért át fogom olvasni, bár tegnap fel lett hívva a kk. és csak erősíti, hogy ez nem az ő ellenállása, hanem EZ A TÖRVÉNY... :S
Ha a tűzvédelmi szabályzat átolvasása után látok reményt, akkor aláíratok egy ívet a lakótársakkal, hátha lesz egy többségi engedélyezés.
A tűzoltóságot is megpróbáltuk megkérdezni, de még nem vették fel a telefont.
Nem közlekedőben van tárolva, hanem egy külön pinceszinten levő helyiségben.

MajorDomus # 2014.04.09. 20:34

Hol olvastam én a pincefolyosót?

Mosomedve

Miért nem kéred el a közös képviselötöl az szmsz-t és az Alapitot?

mosómedve84 # 2014.04.10. 15:21

az lesz a vége...
De akkor olyan érzés lesz benne, hogy ellene vagyok, holott valóban :D És az emberek többsége nem szeret konfrontálódni feleslegesen. Én legalábbis nem, főleg hogy fogalmam sincs igazam van-e. Valamiféle tudásháttérrel lehet csak vitába bocsátkozni.

MajorDomus # 2014.04.10. 19:29

Ezt lehet megszerezni az Alapitobol és méginkább az szmsz-böl.

Köteles adni neked,a másolási költség ellenében.

Mufurc_nagyon # 2014.04.11. 06:42

Kedves mosómedve84!

A másolásról kérjen afa-s számlát;-))

A fényképezés ingyen van!!


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

mosómedve84 # 2014.04.11. 15:53

Az áfás számla esetén biztosan méginkább szívébe zárna minket.

Mufurc_nagyon # 2014.04.11. 16:33

Ház igen!
A tulajdonos van a képviseletért;-)


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.04.11. 20:28

Mosomedve
A számlát nem te kéred,hanem a képviselö mert a ház pénzéböl fizeti ki a fénymásolást.
Te meg csekken befizeted a számlára!

Mufurc_nagyon # 2014.04.13. 19:07

Kedves MajorDomus!

tévedni tetszik. Az SzMSz és az AO másolatát a képviselettől kérték és az is szolgáltatta.
Így az AFA-s számlát a képviselet (ütk) állítja ki a megrendelőnek, tulajdonosnak.
A számla kiegyenlítésének a módja megegyezés kérdése.
Lehet kp. vagy átutalás.

Csak úgy "simán" mit fizet a másolatot kérő.
Ez nem közös költség.
Egyéni befizetés csak közgyűlési határozat vagy az SzMSz előírása alapján lehetséges.

Ilyen alapon a képviseleti díjról sem kell számlát kiállítani.

Arról nem is beszélve, hogy a képviseletek ma már rendelkeznek fénymásolóval.;-))


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.04.14. 20:41

M.medve
Megkaptad az szmsz-t ?

mosómedve84 # 2014.04.14. 21:55

MajorDomus
Még sajnos azóta nem volt időm foglalkozni a kérdéssel, de amint tudok, sort kerítek rá!

MajorDomus # 2014.04.15. 19:50

Alapitót is kérj.

mosómedve84 # 2014.04.15. 21:19

Fogok keríteni mindkettőt. Ma került ki a virágláda az ablakba egyébként négy pici örökzölddel. Nagyon szép. Nagyon félek, hogy belekötnek, viszont semmi esetre sem fogom szépszóval eltávolítani.

mosómedve84 # 2014.04.16. 18:45

Voltam a földhivatalban, de nem lett meg sem az alapító sem az szmsz. A nagyobb társasházaké van csak meg. Hozzáteszem egy vidéki kisvárosról van szó esetünkben. Annyit tudtam meg, hogy 95-ig önkormányzati volt, majd akkor alakult társasházzá. És azt tanácsolták, hogy elsősorban az itteni legrégebbi lakóktól kérjek szmsz-t, ha nem sikerül, akkor adjak be egy iratmásolati kérelmet a földhivatalba, és akkor valahonnan irattárból vagy honnan elővarázsolják...

MajorDomus # 2014.04.16. 21:42

A képviselőtől kérd ,az gyorsabb.

Mufurc_nagyon # 2014.04.17. 06:14

Kedves mosómedve84!

Az ütk-tól kérni gyorsabb;-))
De kapni ?

A földhivatal pénzt kér a másolatért, de az biztosabb.

  1. megírni a kérvényt.
  2. a megadott időpontban átbézni az iratokat.
  3. befizetni az oldalanként 100 Ft-t
  4. átvenni a doksikat;-)))

http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

mosómedve84 # 2014.04.17. 07:46

Muszáj lesz a képviselőtől kérni, mert tényleg gyorsabb, és biztosabb is.

Ütk. minek a rövidítése?

Mufurc_nagyon # 2014.04.17. 08:17

Kedves mosómedve84!

Az ütk = üzletszerű társasház kezelés ;-)))

Hiába vannak még naiv és optimista emberek.

Peres eljárás esetén a földhivatalban örzött, időben utolsó (hatályos) példányok a hitelesek;-))))

Nagyon sokszor a képviseletek nem rendelkeznek a hatályos pédányokkal.


http://levaltas.5mp.eu/web.php?… 2014 okt. látogató > mint 17500
{autodidakta}

Az ütk ne legyen LEVEZETÖ ELNÖK és JKV. VEZETÖ

MajorDomus # 2014.04.17. 20:16

A ház számlájára fizess be 2000 Ft -ot,a csekkre írd rá hogy fénymásolás,majd ballagj el a képviselőhöz a csekkel,és kérd el az okiratot másnapra.