Két kilencéves gyerek is volt a 25 ezer ember között, akiket Japánban a második világháború után elfogadott eugenikai törvény nevében sterilizáltak – közölte a BBC hírportálja a szigetország törvényhozása által közzétett jelentésre hivatkozva.
Author: Eszter Vastag (Vastag Eszter)
A drónok használatának legfontosabb feltételei és szabályai – Beszélgetés Bertényi Imre legfőbb ügyészségi ügyésszel – A Legfőbb Ügyészség kisfilmje!
Hogyan határozza meg a jogszabály a drón fogalmát és mi a drónok használatának legfontosabb feltételei és követelményei, a reptetés szabályai? – A válaszokat megtudhatjuk a Kozma Sándor Tudományos Pályázat nyertes munkájának szerzőjétől, Bertényi Imre legfőbb ügyészségi ügyésztől, a Legfőbb Ügyészség legújabb kisfilmjéből.
Komoly etikai kérdéseket vet fel a mesterséges intelligencia használata – Nemzetközi konferencia Budapesten
“A mesterséges intelligencia használata komoly etikai kérdéseket vet fel, ezekre választ kell adnunk” – hangsúlyozta Koltay András, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke hétfőn Budapesten, az Embereké az elsőbbség – Felelősségteljes irányítás a mesterséges intelligencia korában című nemzetközi konferencián.
Autonóm járművek az utakon – tényleg csökkenni fog a balesetek száma? – Egy, mind a jogalkotók, mind a felhasználók részéről jól értelmezhető tanulmány tanulságai!
A közúti balesetek több, mint 90 százalékát emberi hiba, mulasztás, valamint figyelmetlenség okozza, de ez a szám jelentősen csökkenthető a vezetést támogató modern technológia alkalmazásával – ilyen tartalmú mondattal gyakran találkozhatunk, de vajon alátámasztható ez a kijelentés kutatási eredményekkel is? Erre a kérdésre kínál választ egy idén szeptemberben megjelent és világszinten újdonságnak számító tanulmány, amely...
Egyre több adót szed be a NAV – Áfa a figyelem középpontjában – Az adóhatóság elmúlt 3 évének aktivitásáról
A NAV elmúlt 3 évének aktivitását vizsgálta meg a Niveus Consulting Group. Az adatokból kiolvasható, hogy 2020-2022 között fokozatosan egyre több adót szedtek be, a legtöbbet vizsgált adónem minden egyes évben az ÁFA, valamint megállapították azt, hogy az adóhatóság és az adózók közül az utóbbiak fordulnak leginkább a Kúriához fellebbvitelezés miatt.

Október 1-el változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai! – Több ponton is módosult a törvény az egyszerűsítés és papírmentessé tétel érdekében
Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat. A jogszabályváltozás értelmében a fizetési meghagyást kezdeményezőknek mostantól meg kell adniuk...
Novembertől nyilvánosságra kell hoznia az EP képviselőknek, hogy kivel és miért találkoznak! – Szigorodnak az unió jogalkotási szervének átláthatósági és elszámoltathatósági szabályai
Minden európai parlamenti képviselőnek nyilvánosságra kell hoznia az érdekcsoportok és harmadik országok képviselőivel tartott találkozókat és vagyonnyilatkozatot kell tennie a hivatali időszaka elején és végén – ez is rögzíti többek között az Európai Parlament (EP) eljárási szabályzatának módosítása. Szigorodtak az összeférhetetlenségre, a második jövedelemre és az ajándékokra vonatkozó rendelkezések, korlátozva a nem hivatalos csoportosulások tevékenységét.
A veszélyes állatok tartásának jogi szabályozása
A veszélyes állatok tartásának jogi szabályozása
Annak ellenére, hogy a jogalkotó a veszélyes állatok tartását szigorúan szabályozza, és a szabályok megszegését szigorúan bünteti, napjainkban is egyre többen szereznek be és tartanak veszélyes állatokat. A baj akkor kezdődik, amikor az állattartó későn ébred rá, hogy a veszélyes állatok tartása olyan kompetenciákat igényel, amellyel nem rendelkezik. De milyen feltételei is vannak a veszélyes...
Lehet-e minden kívánságot vagy igényt emberi jognak tekinteni? – Nemzetközi konferencia az MCC-ben az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulója alkalmából
“Az alapvető jogok és az azt kiegészítő felelősség kultúránk és hagyományunk szerves része, védelmük pedig nem képzelhető el nemzeti szuverenitás nélkül” – hangzott el a Mathias Corvinus Collegium (MCC) nemzetközi jogi konferenciáján. A rendezvény górcső alá vette a jogok és ahhoz szervesen kapcsolódó felelősség eszméjét eltorzító különféle igények elszaporodását, a szuverenitás és szubszidiaritás nélkülözhetetlen szerepét,...