Author: vbala (Veres Balázs )

200 ezer kismama kér jövedelempótlékot

A Somogy Megyei Bíróság néhány héttel ezelőtti jogerős döntése nyomán eddig több mint 200 ezer kismama nyújtott be jövedelempótlék-igénylést államháztartási hivatalokhoz, ám azok első fokon rendre elutasító határozatokat hoznak – írja a Népszabadság.

Tíznél több drogterjesztő előzetesben

Tizenhárom fős dogterjesztő hálózatot fogott el a rendőrség Kecskeméten, tizenegyen már előzetes letartóztatásba is kerültek – jelenti a HavariaPress. Az ügy első gyanúsítottja március 28-án került rendőrkézre, akinek autójábanmindössze két darab kábítószeres bélyeg került elő.

Tocsikot felmentették, vagyonát is visszakapta

Felmentették Tocsik Mártát az ellene hozott vádak többsége alól a Legfelsőbb Bíróságon – jelenti a HavariaPress. A korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel is vádolt ügyvédnőt a Legfelsőbb Bíróság a keddi ítélethirdetésén csak három rendbeli magánokirat-hamisításban találta bűnösnek.

Az amerikaiak kisajátítják a foglyokat

A brit miniszterelnök jogtalanul szolgáltaja ki a britek hadifoglyait Amerikának, figyelmeztetnek a brit kormány tagjai. Az amerikaiak kiválogatják a foglyokat, a nekik tetszőket saját bíróságuk elé akarják állítani. A tudósítások fejetlenségről, de nem különösebben rossz viszonyokról számoltak be az Umm-Kaszri hadifogolytáborból.

Nem lesz felelősségre vonás a Roma lagzi miatt

Horváth Aladár, az OCÖ elnöke szerint várhatóan szeptemberben tartják a romák és a média viszonyának megtárgyalására tervezett konferenciát. A Bazi nagy roma lagzi miatt a tv2 egyelőre senkit nem von felelősségre; Horváth úgy gondolta, az elmarasztaló ORTT-döntés után “nyilvánvaló”, hogy nem maradnak el a személyi konzekvenciák, de nem akar beavatkozni a tv2 belügyébe.

Az Országgyűlés elfogadta az “üvegzsebtörvényt”

Egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés hétfőn az üvegzsebtörvényként ismertté vált jogszabályt, amely újrafogalmazza az üzleti titok fogalmát, valamint szélesíti az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzési lehetőségeit és a vagyonnyilatkozatra kötelezettek körét.

Péntektől kampánycsend az EU-népszavazás miatt

Az április 12-i, Magyarország uniós csatlakozásáról szóló ügydöntő népszavazás kampánycsendjének idejére ugyanazok az általános jogszabályok érvényesek, mint az országgyűlési, illetve az önkormányzati választásokon. A tájékoztató telefonvonalak a kampánycsend idején is működhetnek, de kizárólag tájékoztató adatokat közölhetnek.

Pótnyomozás a Nádor 95 Rt. ügyében

Pótnyomozást rendelt az ügyészség a Nádor 95 Rt. ügyében. A cég még a Horn-kormány idején vállalta a mobiltelefonok lehallgatásához szükséges berendezések megvételét, később azonban az Orbán-kabinet sokallta a beruházás összegét és feljelentést tett.

Merénylet: Kostunica tanácsadója is érintett

A miniszterelnök merénylője beismerte, hogy ő lőtte le a kormányfőt, kiderült, hogy zimonyi klán vezetői kapcsolatban álltak Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv államfő tanácsadójával, és a bűnbanda pénzelte Vojiszlav Seselj radikális pártvezért.

Új internetes oldalt indított a Scotland Yard

A Scotland Yard az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, az FBI példáját követve nemrégiben egy olyan új internetes oldalt készített, melyen az Egyesült Királyság legveszélyesebb és legkeresettebb bűnözőinek fényképei és adatai szerepelnek.