Author: vbala (Veres Balázs )

Támadják a holland bevándorlási minisztert

Bírálatok kereszttűzébe került az új holland bevándorlási miniszter, aki egy szombati lapnyilatkozatban kijelentette: azokat a bűnelkövető bevándorlókat is kitoloncolná az országból, akik már megkapták a holland állampolgárságot.

Uszító könyvek miatt emeltek vádat

Az ügyészség a Gede Testvérek Bt. két tagját, Gede Tibort és Gede Sándort antiszemita, a zsidóság elleni gyűlöletre uszító művek reprint kiadásban való megjelentetése miatt közösség elleni izgatással és különleges személyes adatokkal való visszaéléssel vádolja.

Életbe lépett az új olasz bevándorlási törvény

Olaszországban hétfőtől érvénybe lép az új bevándorlási és idegenrendészeti törvény, amely a beutazások szigorítása mellett lehetővé teszi azt is, hogy az országban feketén dolgozó külhoniak rendezhessék jogi helyzetüket, ezen kívül rendelkezik arról, hogy az Európai Unión kívülről érkezettek ujjlenyomatáról mintát vegyenek a jövőben.

Citadella-terasz: az építtető megkezdte a bontást

A Citadella melletti teraszkávézót valamint illemhelyet felépítő és üzemeltető Citadella 4-u Vagyonkezelő Kft. jogkövető módon a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) erre vonatkozó határozatát teljesítve hétfőn reggel önként megkezdte a létesítmény elbontását – ezt Veres István, a kft. vezetője jelentette be.

Eljárás egy ultracionista internetes honlap miatt

Rasszista gyűlöletkeltés gyanújával vizsgálatot rendelt el csütörtökön a párizsi főügyész egy szélsőjobboldali cionista internetes honlap ellen, amely Izrael-ellenes érzelmekkel vádolt, nevük alapján zsidónak minősített francia közéleti személyiségek listáját tette közzé, és erőszakra uszított ellenük.

A Prodigy pert nyert a BT ellen

Egy szövetségi bíró csütörtökön elutasította a British Telecommunications PLC-nek a Prodigy Communications ellen benyújtott keresetét, amely szerint a Prodigy szerzői jogokat sértett volna a hyperlinkek használatával. Colleen McMahon kerületi bíró ítélete szerint a Prodigy nem sértette meg a BT hyperlink technológiához fűződő szabadalmait.

Adatvédelmi biztos a Mécs-bizottság előtt

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost hallgatja meg kedden a Mécs-bizottság. Mécs Imre (SZDSZ) elnök az alkotmányos aggályokról kíván kérdéseket intézni az ombudsmanhoz.

Novemberben dől el, hány támadás érte a World Trade Centert

A svájci Swiss Re viszontbiztosító a hétvégén üdvözölte azt a bírósági döntést, hogy a tavaly szeptember 11-én megtámadott New York-i World Trade Center biztosításával kapcsolatos kérdéseket két külön eljárás keretében rendezzék.

Elfogtak egy sorozatrablót

Többrendbeli rablással gyanúsítanak egy 19 éves budapesti férfit, akit a szentendrei rendőrkapitányság munkatársai országos elfogatóparancs alapján vettek nemrégiben őrizetbe – derül ki vasárnap a rendőrség internetes honlapján.