Egészséghez való jog, tisztálkodás, intimitás – az emberi méltóság megőrzése. Az ombudsman szerint ezért nem mellékes a mellékhelyiségek hiánya a budapesti közterületeken, játszótereken.
Kategória: hír
A nyári utolsó ülésnapon szavaz a Ház a gyes 2 évre csökkentéséről
Az Országgyűlés a nyári rendkívüli ülésszak utolsó napján, 29-én szavaz újra a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a gyermekek védelméről szóló törvény, valamint egyes szociális tárgyú törvények módosításáról – közölte Szili Katalin a házbizottság ülése után csütörtökön. Ha az Országgyűlés újra elfogadja a törvényt, az államfő köteles aláírni a jogszabályt.
Még négy-öt hónapig folyhatnak a tárgyalások a guantánamói foglyokról – Jogi háttér
Még legalább négy-öt hónapba telik, mire megszülethet a döntés a guantánamói foglyok esetleges magyarországi befogadásának ügyében, ha Magyarország igent mond, akkor is csak egy-két ember érkezhet – mondta az MTI-nek nyilatkozó diplomáciai forrás, hangsúlyozva, hogy a volt foglyok valószínűleg nem menekültstátust kapnak majd.
Hétfőn a Parlamentben – LB-elnökválasztás, zárószavazások és határozathozatalok
A Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása mellett több mint tíz zárószavazás és határozathozatal szerepel az Országgyűlés hétfői napirendjén. A Ház újra dönt hat korábban leszavazott interpellációról is.
Átalakul a lakástámogatási rendszer
A kormány július 1-jével felfüggeszti a lakástámogatások jelenlegi rendszerét. Ezzel egy időben július 1-jén előterjesztést nyújt be egy újabb, célzottabb lakástámogatási rendszer kiépítésére – álla a Kormányszóvivői Iroda közleményében.
Hamvába holt a Közérdekvédelmi Hivatal
A februárban, még a Gyurcsány-kormány idején bejelentett Közérdekvédelmi Hivatal ötlete tetszett Bajnai Gordonnak is, ebben a formában azonban semmiképp nem valósul meg – írja a Népszabadság.
Alkotmánybíróság – A munkaerő-kölcsönzés szabályairól
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. június 16-án elfogadott határozatában megállapította, hogy a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 193/P. § (1) bekezdése „ 86/A. §-96. §-ai” szövegrészéből a 90. §-ra vonatkozó rendelkezés alkotmányellenes, ezért azt a döntés közzétételének napjával megsemmisítette. Az alkotmánybírák 2009. október 31-i hatállyal megsemmisítették a törvény 193/N. § (1) bekezdésének második mondatát is.
Az Európai Bizottság nyílt, független és elszámoltatható internetszabályozást sürget
Az internetfelhasználók világszinten 1,5 milliárdos táborából 300 millió fő a 27 európai uniós tagállam valamelyikének állampolgára. Az Európai Unióban végrehajtó szerepet betöltő Európai Bizottság tegnap közzétett, az internet szabályozásával foglalkozó stratégiai dokumentuma fokozott átláthatóságot és többoldalú elszámoltathatóságot sürget.
Az Alkotmánybíróság június 22-23-i teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfőn foglalkozik a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatával.
A határidőszámítás szabályai ítélkezési szünetben – A Fővárosi Bíróság tájékoztatása
Az OlT 2009. évi 1. számú ajánlásának megfelelően a Fővárosi Bíróságon és szervezeti egységeiben a Pp. hatálya alá tartozó eljárásokban a nyári törvénykezési szünet, valamint a Be. hatálya alá tartozó eljárásokban a nyári tárgyalás nélküli időszak 2009. július 15. napjától 2009. augusztus 20. napjáig tart.
Határozati javaslat a nemzeti katasztrófavédelmi alap létrehozására
Országgyűlési határozati javaslatot terjesztenek be Szabolcs-Szatmár-Bereg megye parlamenti képviselői a magyar nemzeti katasztrófavédelmi alap létrehozása érdekében – közölte Gazda László, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke csütörtökön Nyíregyházán.
Alkotmánysértő rendelkezések a felsőoktatási törvényben
Az Alkotmánybíróság (Ab) 2009. június 15-én elfogadott határozatában megállapította, hogy a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 54. § (2) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azt megsemmisítette.