Kategória: hír

A 100 kilogrammnál nehezebb repülők után kell fizetni vagyonadót

A 100 kilogrammnál nehezebb repülők után kell fizetni vagyonadót

A 100 kilogrammnál nehezebb felszálló tömegű légi járművek után kell majd vagyonadót fizetnie a tulajdonosoknak, ebbe a kategóriába tartozik a repülőgépen kívül egyebek között a helikopter, hőlégballon, léghajó, sárkányrepülő, illetve a vitorlázó repülőgép is, de a sportszövetségek és a légi üzembentartási engedéllyel rendelkező szervezetek mentességet élveznek.

Alkotmányos az objektív felelősség intézménye – Két rendelkezés kivételével

Alkotmányos az objektív felelősség intézménye – Két rendelkezés kivételével

Az Alkotmánybíróság (Ab) 15 indítványozó (köztük bírák, valamint az állampolgári jogok országgyűlési biztosa) beadványa alapján vizsgálta a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 2008. január 1-én hatályba lépett, az üzemben tartók „objek­tív felelősségét” szabályozó törvényi rendelkezések alkotmányosságát.

Egyedül Macedónia érett meg a vízummentességre

Egyedül Macedónia érett meg a vízummentességre

Az uniós tagságra áhítozó nyugat-balkáni államok közül eddig egyedül Macedónia teljesíti a vízummentes utazás megadásának feltételeit – derül ki egy – egyelőre még hivatalosan nem publikált, de a tagállamok részére véleményezésre megküldött – európai bizottsági állásfoglalásból. Albánia és Bosznia-Hercegovina egyelőre még csak nem is álmodozhat az uniós vízummentességről.

Vádat emelt az ügyészség a BKV egyik volt vezetője ellen

Vádat emelt az ügyészség a BKV egyik volt vezetője ellen

Közérdekű adattal visszaélés vétsége miatt vádat emelt VI. és VII. kerületi ügyészség a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettese, Dányi József ellen – erősítette meg kedden az Index értesülését a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Dohányozni tilos! – Szakbizottság előtt a dohányzás szigorítása

Dohányozni tilos! – Szakbizottság előtt a dohányzás szigorítása

Tilos lesz a dohányzás a zárt éttermekben, az aluljárókban, a játszótereken, a vonaton és a buszmegállóban, ha a parlament elfogadja a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényjavaslatot, amelyet ma tárgyal az Országgyűlés egészségügyi bizottsága.

Újabb korrupcióellenes lépéseket kezdeményez a kormány

Újabb korrupcióellenes lépéseket kezdeményez a kormány

A kormány újabb korrupcióellenes intézkedéseket javasol még az első félévben: kialakítanának egy közérdekvédelmi bejelentési rendszert, és újra kezdeményezik a pártfinanszírozás átalakítását. Erről Bajnai Gordon miniszterelnök beszélt a Huguette Labelle-lel, a Transparency International kuratóriumának elnökével tartott közös sajtótájékoztatóján kedden.

Június 28-tól a 14 év alatti gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt

Június 28-tól a 14 év alatti gyerekek is kaphatnak személyi igazolványt

Június 28-a után a 14 év alatti gyermekek is kaphatnak személyazonosító igazolványt, akár már születésük után néhány héttel. Többek közt ezt tartalmazza a kormány múlt heti döntése a személyi iratokat érintő változásokról, illetve az ezek bevezetéséhez szükség rendeletmódosításokról – közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.