Kategória: hír

Csak 2005-től lesz uniós rendszámunk

Magyarországon várhatóan csak 2005. januárjától vezetik be az Európai Unióban szabványos gépjármű-azonosítókat, a Belügyminisztérium (BM) tervei szerint. A már forgalomban lévő, hagyományos azonosítókat azonban a jármű forgalomból történő kivonásáig használhatja a tulajdonos. A belügyi tárca szerint a jelenleg használatos magyar hatósági jel, a “H”-betű teljesen megfelel a nemzetközi szabályozásnak, és az erről rendelkező bécsi közúti közlekedési egyezménynek. Mivel azonban az Európai Unió nem aláírója a megállapodásnak, ezért a rendszámokról saját rendeletet alkotott. Eszerint az EU hatósági jelzése annyiban tér el a bécsi egyezményben leírtaktól, hogy a tábla bal oldalán, a nemzeti színek helyén, kék alapon látható a felségjel és az...

Egymilliárdos kártérítésre ítélték Szaddámot

Majdnem egymilliárd dolláros kártérítést ítélt meg egy amerikai bíró 17, még az első öbölháború során fogságba esett amerikainak és családtagjainak, a károkozást Szaddám Huszeinek kellene megfizetni.

A GVH egymillió forintra büntette meg a Henkelt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egymillió forint bírság megfizetésére kötelezte a Henkel Magyarország Kft.-t, mert a fogyasztók megtévesztésére alkalmasnak találta az egyik reklámfilmben elhangzott kijelentésüket.

A PSZÁF a K and H-csoporthoz tartozó cégek bírságairól

A PSZÁF kedden ismertette az MTI-vel azoknak a határozatoknak, bírságoknak a listáját, amelyeket a pénzügyi ellenőrzéssel foglalkozó főhatóság az elmúlt öt év során kiszabott a Kereskedelmi és Hitelbank (K and H Bank) hitelintézeti csoportjához tartozó cégek egyes szabálytalanságaival kapcsolatban. A PSZÁF ezzel közvetve cáfolta azt az állítást, amelyet hétfőn a Nemzetbiztonsági Hivatal közölt a K and H Equitiesnél lefolytatott vizsgálat kapcsán, nevezetesen azt, hogy a cégnél történt súlyos szabálytalanságokra a PSZÁF sem derített fényt az elmúlt öt év során.

Kedvezménytörvény: román kifogások

Román részről a magyarigazolvány külalakjával és a magyarul tanuló gyermekeknek szánt támogatás folyósításával van elsősorban elégedetlenség a magyar kedvezménytörvény módosítását követően – jelentette ki kedden a Rompres hírügynökségnek adott nyilatkozatában Bogdan Aurescu román külügyi helyettes államtitkár.

Magasabb illetmények

A napokban fizetik ki a bíráknak az egyhavi bérüknek megfelelő többletjuttatást, amit az elhalasztott – eredetileg január 1-jétől és egy összegben tervezett, ám a büdzsé lehetőségeire figyelemmel végül két lépcsőben megvalósuló – illetményemelés kompenzációjaként kapnak. A juttatás fedezetét a bírósági fejezet belső forrásainak átcsoportosításával biztosították.

Közbiztonsági intézkedések a Balatonon és a Velencei-tónál

Az Országos Rendőrfőkapitányság a Balaton-part és a Velencei-tó közbiztonságának fenntartása, javitása érdekében ez évben is létrehozta és működteti a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot, amely az érintett megyei rendőrfőkapitányságok, a készenléti rendőrök, a BRFK és az ORFK speciális szerveinek tevékenységét hangolja össze, és felelős a térség biztonságáért.

Európai e-közigazgatási konferencia

Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter hétfőn felszólalt az olaszországi Comóban megrendezett European eGoverment 2003(európai elektronikus kormányzat) elnevezésű e-közigazgatási konferencián.