Kategória: hír

Zsarucsevegés

Rendőrségi “chat7” keretében bemutatkozik az Országos Rendőr-főkapitányság Internet Csoportja

Vádemelés a Körös Volán Rt. olajügyében

Egy korábbi büntetőperben a Békés Megyei Bíróság tanácsvezető bírája azt kérdezte az akkor még csak tanúként meghallgatott Kneifel Istvántól, a Körös Volán Rt. egykori vezérigazgatójától, hogy mit tud az üzemanyag-beszerzésekről, az éj leple alatt a céghez érkező külföldi rendszámú kamionokról, a gyenge minőségű gázolaj miatti műszaki problémákról. Kneifel azt mondta: első számú vezetőként ilyen részletkérdésekről nem tudhatott. A napokban az egykori tanúból vádlott lett, miután a Békés Megyei Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének alapos gyanúja miatt vádat emelt a Körös Volán Rt. négy korábbi vezetője ellen. A vád szerint az általuk okozott kár eléri a 250...

Orbán: Az emberi jogokat a kormánynak kell érvényesítenie

A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség szerint a magyar állampolgároknak joguk van gyülekezni, demonstrálni, szórólapot sokszorosítani, transzparenseket készíteni, tudni mi történik Pakson, esetleg rossz véleménnyel lenni a mindenkori miniszterelnökről – áll egyebek között abban a levében, amelyet Orbán Viktor volt miniszterelnök írt Kovács Lászlónak azután, hogy a Kereszténydemokrata Internacionálé legutóbbi ülésén a küldöttek a magyar kormányt elítélő nyilatkozatot fogadtak el. Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint a Fidesz lépése sérti a nemzeti önérzetet. Orbán Viktor egykori miniszterelnök szombaton levélben válaszolt Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének, miután a szocialista politikus arra kérte, bizonyítsa a Kereszténydemokrata Internacionálé lisszaboni ülésén elhangzott és írásba...

A cseh referendum eredménye kötelező lesz

Ügydöntő a Csehország európai uniós csatlakozásáról pénteken és szombaton tartandó népszavazás: bár a részvételt illetően nincs semmiféle érvényességi küszöb, a szavazás eredménye a kormányra és a parlamentre nézve is kötelező.

Ügyvédet is gyanúsítanak a szegedi sínlopás miatt

Egy ügyvédet is gyanúsít a rendőrség abban az ügyben, melynek tettesei mintegy másfél kilométernyi sínt loptak el és tettek pénzzé hamis szerződéssel Szegeden – tudta meg a HavariaPress.

Linux forráskód az SCO Group Unix-változatában?

Nyílt forráskódú programokkal foglalkozó fejlesztők egy csoportja szerint előfordulhat, hogy az SCO Group megsértette a Linux rendszerek számos alkotóelemére vonatkozó GNU GPL licencszerződés feltételeit

110 ezren nem vehetnek fel hitelt

Egy év alatt harminc százalékkal többen kerültek fel a bankok feketelistájára, és emiatt legalább öt évig nem vehetnek fel hitelt.

Nem bírságolják a kényszervállalkozót foglakoztatókat

Júliustól a munkaügyi felügyelők visszamenőleg is átminősíthetik munkaszerződéssé a színlelt vállalkozási szerződéseket és szankcionálnak is, ám a munkaügyi bírság kiszabását egyelőre lehetőleg mellőzniük kell – írja a Világgazdaság.