Kategória: hír

ORTT: egészségtelenül erotikus a Big Brother

A valóságshow-k szereplőit is megilleti az emberi méltósághoz való jog, ami viszont sérült a Big Brother egyes adásaiban bemutatott jelenetekkel – állítja az Országos Rádió és Televízió Testület elnöke. Körmendy-Ékes Judit személyesen arra is nagyon kíváncsi, hogy történt a szereplőválogatás, ugyanis szerinte furcsa végeredménye lett a válogatásnak.

Rendőrségi vizsgálat indul a Millenáris Kht. ellen

Feljelentést tett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával az ORFK-n Mizsei Zsuzsanna, a Millenáris Kht. vezetője. Szerinte korábban egymilliárd forint tűnt el a Kht. vagyonából.

Juszt pert nyert Orbán Viktor ellen

Orbán Viktor volt miniszterelnök megsértette Juszt László személyiségi jogait és ezért nyilvánosan bocsánatot kell kérnie az újságírótól a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden hozott elsőfokú döntése szerint.

Halálra ítéltek egy orosz lányt Kínában

Már két éve ül a siralomházban az a fiatal orosz nő, akit Kínában ítéltek golyó általi halálra kábítószer-csempészet miatt. Az ítélet már jogerős.

Pénzügyi függetlenség a bíróságoknak

A bíróságok és az ügyészségek maguk tervezhetik meg majd a költségvetésüket, szemben a mostani gyakorlattal, amikor ezt a Pénzügyminisztérium teszi – ez az egyik legfontosabb eleme annak a törvényjavaslatnak, amelynek általános vitáját kedden kezdte meg az országgyűlés.

Sikkasztó önkormányzat

Házkutatást tartott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Baktalórántházán, a polgármesteri hivatalban. A nyomozók iratokat foglaltak le, mert gyanújuk szerint a hivatal nem fizette ki közhasznú munkásainak és segélyezettjeinek a munkabért. Hogy mekkora összegről van szó, egyelőre senki sem tudja.

Januártól emelkedik a gépjárműadó és több illeték is

A kormány szándéka szerint megváltozik a gépjárműadó rendszere, és 2004. január 1-jétől már egységesen, 100 kilogrammonként ezer forintot kell fizetni erre az adónemre – derül ki az adótörvények módosítására az Országgyűlésnek beterjesztett javaslatból.

Súlyosabb büntetést javasolnak Székelynek

Részben felderítetlennek tartja a Legfőbb Ügyészség a Székely Zoltán volt országgyűlési képviselő ügyét – derül ki az ügyészségi átiratból, amelyet az a másodfokú tárgyalásra küldtek. A vádhatóság szerint vannak olyan bizonyítékok, amelyek beszerzését a bíróság elmulasztotta.

Kártalanítják az utasokat

A hét második felében megkezdődik a West Travel utasainak kártalanítása -erősítette meg az RTL Klub értesülését Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító kommunikációs igazgatója.

Aláírásgyűjtés a családon belüli erőszak megakadályozásáért

Törvény a családon belüli erőszak ellen lenne a címe annak az új jogszabálynak, melynek mielőbbi kidolgozásáért aláírásgyűjtést indított több jogvédő szervezet, köztük a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, valamint a Női és Gyermekjogi Kutató és Oktató Központ. Morvai Krisztina büntetőjogász, az akció egyik szervezője szerint eddig annak ellenére sem történt semmilyen érdemi lépés az erőszak megfékezésére, hogy arra az ENSZ gyermekjogi és női jogi bizottságai Magyarországot már többször is felszólították.

Adótitkok szivárogtak ki a Defendhez

Az úgynevezett “hosszú bájtok éjszakája” nyomait keresve, az APEH számítógépes rendszerének vizsgálata során kiderült, hogy adótitkokat szivárogtattak ki a Defendnek – írja a Népszabadság. Arra is fény derült, hogy az adóhatóság volt elnöke, Simicska Lajos cégek és magánszemélyek adatait hivatta le a számítógépes rendszerből, hivatali ok nélkül.