Kategória: hír

Történt-e államtitoksértés?

Az Országos Rendőr-főkapitányságnak egy héten belül döntenie kell arról, hogy megkezdi vagy megtagadja a nyomozást a Magyar Nemzet június 18-i számában nyilvánosságra hozott Medgyessy-dokumentum ügyében.

Július 20-áig maradnak a szavazólapok

Eltérően értelmezik a helyi választási bizottságok a szavazólapok megsemmisítésének határidejét. Néhány jegyző úgy véli: a választási iratokat július 20-áig mindenképp meg kellene őrizni, másutt viszont már hétfőtől hozzákezdenek az iratdarálásnak vagy -égetésnek – írja a Magyar Hírlap. Tóth Zoltán a belügyminisztréium közigazgatási államtitkára viszont úgy vélte: július 20-áig mindenhol meg kell őrizni a szavazólapokat.

Avarkeszi az ítélőtáblákról

Averkesz Dezső, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának szocialista tagja szerint az ítélőtáblák felállításáról szóló döntés következtében gyorsabban zárulhatnak le a peres ügyek, és egységesebb lesz a jogalkalmazás.

Feljelentették a tüntetőket

Lázadásnak tartja a tegnapi budapesti eseményeket Kozenkai Jenő. Az Aerocaritas Alapítvány elnöke emiatt feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.

Vizsgálat a Tokaj Kereskedőháznál

Az ÁPV Rt. csütörtöki igazgatósági ülésén a Tokaji Kereskedőház Rt.-nek nyújtott 2,5 milliárdos tőkejuttatás felülvizsgálatát határozták el, emellett tudomásul vették, hogy a Versenyhivatal engedélyezte a Hungaropharma privatizációját. Döntöttek a Szerencsejáték Rt. új vezetőjének személyéről, valamint az igazgatóság távozó, illetve új tagjairól is.

Bíróság elé állítanak öt fővárosi tüntetőt

Gyorsított eljárással hoznak ítéletet öt személy ellen pénteken délelőtt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, akik csütörtökön részt vettek a budapesti tüntetéseken, s emiatt előzetes letartóztatásba vették őket.

OVB: aláírást gyűjthet a Fidelitas

Az OVB csütörtök esti ülésén egyhangúlag zöld utat biztosított annak a Fidelitas népszavazási kezdeményezésnek, hogy az Országgyűlés napirendjére tűzze a választási eljárásról szóló törvény módosítását

Magánszemélyeket is célba vesznek a lemezkiadók?

Mivel a lemezkiadók jogi harca eredménytelen volt az online fájlcsere-szolgáltatások ellen, könnyen lehet, hogy a társaságok a jövőben magánszemélyek ellen is jogsértési pereket indítanak.

A Microsoft és az igazságügy peren kívüli megegyezése a törvények szerint történt

Colleen Kollar-Kotelly bírónő, akinek tiszte a jogorvoslati döntések meghozatala mellett – a trösztellenes törvények megsértésében elmarasztalt Microsoft ellen – még az is, hogy megvizsgálja, mindenben megfelel a törvényeknek az a peren kívüli megállapodás, amit novemberben a Microsoft és az ellene pert indító igazságügyi minisztérium kötött.

Marad a diákhitel kamata

A diákhitel bevezetése óta eltelt egy évben 87139 hallgatónak folyósítottak összesen 15,1 milliárd forintot – közölte tegnapi, a 2001/2002-es tanévet értékelő sajtótájékoztatóján Õri András, a Diákhitel Központ (DK) Rt. kommunikációs igazgatója. Emlékezetes, a diákhitelt tavaly szeptemberben vezették be: a 35 év alatti, magyar állampolgárságú, főiskolai, egyetemi vagy kiegészítő alapképzésben, valamint akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben részt vevő hallgatók 10, 15 és 21 ezer forintos havi összegek közül választhattak. A hitel kamata az első két félévben 9,5 százalék volt, a felvett összegek törlesztését pedig a munkába állás után kell megkezdeni: a bruttó fizetés hat százalékát vonják majd le a hallgatóktól. Õri András...