Kategória: hír

Megkezdődött a Homoki kontra tv2-per a MiG-ügyben

A MiG-ügy kapcsán 20 millió forintos nem vagyoni kártérítést követel Homoki János kisgazda országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium (HM) politikai államtitkára a tv2 kereskedelmi televíziótól, abban a személyiségi jogi perben, amely pénteken kezdődött el a Fővárosi Bíróságon (FB).

Az MSZP módosítaná a családi támogatásokról szóló törvényt

A családi támogatásokról szóló törvény módosítását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy ikerszületés esetén a család hosszabb távú és magasabb összegű gyermekgondozási segélyt kapjon – tájékoztatta az MTI-t Szili Katalin, a párt elnökhelyettese pénteken. A szocialista párt az ellenzéki képviselő Kökény Mihállyal, az egészségügyi bizottság szocialista elnökével közösen már benyújtotta az erre vonatkozó javaslatát az Országgyűléshez. A szocialista indítvány szerint az ikergyermekeknél hatéves korig meg kellene hosszabbítani a gyermekgondozási segély (gyes) időtartamát, és ennek összegét – függetlenül a gyermekek számától – a nyugdíjminimum 200 százalékára kellene emelni, így a gyes a jövő évben havonta megközelítené a 40 ezer forintot ezeknél...

Az Európai Unió feloldotta a vízumkényszert Romániával szemben

Az Európai Unió a közép- és kelet-európai tagjelöltek közül utolsóként Romániával szemben is feloldotta a vízumkényszert. A bel- és igazságügyi miniszterek tanácsának pénteki ülésén hozott döntés jövő év január 1-jén lép érvénybe. Az ülésen elfogadott állásfoglalásuk szerint a miniszterek arra a következtetésre jutottak, hogy Románia “pontos és konkrét” kötelezettségeket vállalt határai biztonságának szavatolására és az uniós tagországokba irányuló illegális bevándorlás megfékezésére. Reményüket fejezték ki, hogy a bukaresti kormány ezzel kapcsolatos legutóbbi intézkedései a helyzet “valódi javulását” eredményezik. Az Európai Bizottság még júniusban javasolta a tanácsnak, hogy a jövő évtől kezdve mentesítsék Románia állampolgárait a vízumkötelezettség alól, ha az unió 15...

Dávid Ibolya Washingtonban tárgyal vízumügyekről

Dávid Ibolya magyar igazságügy-miniszter csütörtökön Washingtonban két amerikai tárgyaló partnerének is felvetette, hogy nagyon hosszadalmas, illetve elutasítás esetén fellebbezési lehetőséget valójában nem nyújtó eljárásrend alapján intézi az Egyesült Államok a magyar állampolgárok vízumkérelmeinek ügyét.

Vámorgazda aranyárus egy budapesti kórházban

Csempészet és vámorgazdaság bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Vám-és Pénzügyőrség Központi Bűnüldözési Parancsnoksága egy asszony ellen, akit akkor füleltek le, amikor külföldi fémjellel ellátott, aranynak látszó ékszereket árusított egy budapesti kórházban – tudatta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője pénteken az MTI-vel. Tájékoztatása szerint a vámosok már korábbról ismerték a nőt, mivel a rendőrség Teve utcai székházában is értékesített korábban feltehetően arany ékszereket. Ismertette: a kórházban árusított ékszerek származását és vámkezelését nem tudta igazolni az asszony. Azt állította, hogy egy ismeretlen férfi megbízásából árusította a tárgyakat. A vámnyomozók házkutatást tartottak a nő lakásán, ahonnan további...

Börtönbüntetésre ítéltek egy mobiltelefon-csalót

Négy évbörtönbüntetésre ítélt a Csongrád Megyei Bíróság csütörtökön egy szegedi férfit, akiről bizonyítottnak látta, hogy fiktív cégek nevére 28 mobiltelefont vásárolt, s a szolgáltatónak okozott kár meghaladta a 3 millió forintot. A jogerős ítélet alapján a vádlottnak meg kell fizetnie az okozott kárt, s annak kamatait is. A vádirat szerint a 32 éves szegedi K. Ferenc még 1998 elején állítólag egy jugoszláv férfitől kapta a megbízást arra, hogy vásároljon mobil készülékeket, s kössön a vonalakra előfizetési szerződést. A vádlott teljesítette a megbízást, három alkalommal összesen 28 készüléket vett, s ugyanennyi előfizetési szerződést kötött nem létező cégek nevére. Vallomása szerint a...

Az új ombudsman első ügye lehet a hazugságvizsgálat

Ha a parlament megválasztja, akkor az adatvédelmi biztosi poszt várományosa megvizsgálná a hazugságvizsgáló készülékek munkahelyi alkalmazását. A Magyar Posta tegnapi közleményében leszögezte: jogi szakértőik nem emeltek kifogást a poligráf alkalmazása ellen.

Fél élet ártatlanul a börtönben

Három amerikai férfi ártatlanul rács mögött töltötte eddigi élete felét, de most végre kiszabadult – jelentették csütörtökön amerikai lapok. A sajtójelentések szerint a most szabadon engedett három fekete bőrű (jelenleg 29, 31, illetve 32 éves) férfit életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték 1986-ban. Az volt a vád ellenük, hogy közösen megerőszakoltak és megöltek egy fiatal nőt Illinois szövetségi államban. Egy DNS-vizsgálat derítette ki most, hogy nem ők követték el a tettet. A DNS-vizsgálatok bűnügyi alkalmazásának bevezetése óta 98 egyesült államokbeli fogolyról derült ki (rendszerint sok-sok letöltött börtönév után), hogy ártatlan – írta a lapjelentéseket ismertető dpa. A hatóságok most azt a felmerült gyanút...

Korompai Nikolett szabadlábon

Szabadlábra helyezték a Concordia-ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Korompai Nikolettet. Volt élettársa, Simon László sajtóértesülések szerint Izraelben bujkál. Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője azonban az RTL Klubnak elmondta: izraeli hivatalos jelzés szerint Simon László nem lépett Izrael földjére.

Túlfizetés miatt pereskedik Győr az ÁPV Rt.-vel

Az ÁPV Rt. beperelte a győri önkormányzatot. A vitát egy Legfelsőbb Bírósági határozat váltotta ki, miszerint az egyik győri nagyvállalat privatizációja után az ÁPV Rt. több pénzt fizetett a városnak, mint amennyi járt volna. A túlfizetést azonban most, három év után kamatostul akarják visszakapni. Ez a győri polgármester szerint jogalap nélküli gazdagodás. Az ÉGÁZ Rt. privatizációjából a belterületi földek után pénz járt az önkormányzatnak. Ezt az ÁPV Rt. ki is fizette 1997-ben. Pár évvel később a legfelsőbb bírósági határozat szerint azonban túlfizetés történt. Akkoriban a gyanúsan magas összeget kifogásolta a győri polgármester is és e miatt észrevételt tett a privatizációs...